Nemcsak hazaáruló, hanem a város felkent ellensége is vagyok az önkormányzatot vezető kormánypárti képviselők szerint, Gyula szégyenfoltja. Nagyjából így összegezhető a 31 ezres Békés megyei település helyi Fidesz-szervezetének a „politikája” és „kommunikációja”, amelyet a képviselő-testület egyszemélyes ellenzékével szemben folytat. Az alábbi írás folytatása az Így lettem a nép ellensége című, fél évvel ezelőtti cikkemnek.
*
A Fidesz gyulai vezetői – akik egyúttal az önkormányzat irányítói – sok mindent szeretnek, de a sajtószabadságot, a más hangot, az általuk nem ellenőrzött kommunikációt, s azt, ha pontokba szedve megírják politikai mesterkedéseiket, hát, azt nem. A fentebb említett, és helyben nagy visszhangot kiváltott Narancs-cikkem után újult erővel indult be ellenem az „egész pályás letámadás”. Furcsa, hogy miközben azt harsogják, hogy személyem említésre sem méltó, mégis úton-útfélen szapulnak. Propagandájuk alaptézise gyermekien egyszerű: aki nem velük van, az Gyulának és az országnak, továbbá minden előrevivő és jó dolognak csak ellensége, kerékkötője lehet. Azt pedig, hogy mi a jó és előrevivő, azt a gyulai Fidesz dönti el.
Így hát ennek szellemében luxuséletvitellel (nagy értékű gépkocsi stb.), azaz a bevallott jövedelmemmel arányban nem lévő életmóddal vádolt meg egy sajtótájékoztatón az egyik alpolgármester, Kónya István. Felszólított: módosítsam vagyonnyilatkozatomat. Sem előtte, sem utána nem próbálta velem tisztázni, hogy számára mi nem világos. „Konkrétumaiból” persze semmi nem volt igaz. Ingatlannal nem rendelkezem, egy használtan vásárolt alsó középkategóriás 1.4-es autó pedig mitől „nagy értékű”? Fintorgott, hogy nem tüntettem fel a takarékbetétben elhelyezett megtakarításomat – amit, mint hogy ilyenem nincs, tényleg nem tettem meg. Mindezt megválaszoltam, sőt bizonyítottam, hogy a Fidesz 2. számú párttagkönyvének tulajdonosa, a Fidesz „élő lelkiismerete”, Kövér László épp úgy töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, ahogy én. Ez sem számított. Ez év április 30-ig adtak ultimátumot, hogy módosítsam a szerény képviselői tiszteletdíjról, valamint részvényekben és biztosításokban lévő jövedelmemről szóló vagyonbevallásomat. A valós tényeken viszont nem volt mit módosítani. Mondanom sem kell, nem történt semmi a határidő lejárta után; több mint fél év telt el, de máig nem indítottak ellenem vagyon-felülvizsgálati eljárást. Pedig szívesen álltam volna elébe, és ragaszkodtam volna a teljes nyilvánossághoz.
| ||
Azért egy kártyát csak kijátszottak: Az ország közel száz városában április 19-én rendezett a baloldali ellenzék tüntetést A korrupció kormánya ellen. Bejelentett demonstrációnk helyszínén a rendezvény előtt másfél órával hatalmas molinót feszítettek ki, amely a fenti hazugságok alapján azt tudakolta, miből is élek én? A profin elkészített molinót levettük és eltettük. Rögvest jeleztük, amint jelentkezik a molinóért bárki, visszaadjuk. Egy másik fideszes alpolgármester, a helyi Fidesz-elnök, Alt Norbert jelentkezett. Visszaadtuk, de mint hónapokkal később megtudtam: lopásért mégis feljelentett.
A rendőrségi nyomozás maga volt az abszurditás. Egy levett, majd rövid időn belül visszaadott – egyébként 60 ezer forint értékű molinó – ügyében nehéz volt lopás címén eljárni. Noha mindenütt elmondtam, én vettem le, mégsem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgattak meg – hónapokkal később. Ekkor úgy sejlett fel, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tétován mozgó rendőrség majd az ügyészségre bízza, emel-e vádat, vagy megszünteti a nyomozást. Utóbb mégis a rendőrség szüntette meg az eljárást bűncselekmény hiányában, mivel a „lopásnak” egyetlen tényállása sem merült fel.
*
Nem sokkal később, a nyár közepén a Gyulai Törvényszék arról értesített, hogy jó hírneve megsértéséért polgári pert kezdeményezett ellenem egy volt fideszes alpolgármester, Galbács Mihály, aki most tanácsnok a testületben. Az ügy egy idei márciusi testületi ülésig vezet vissza. Az Együtt önkormányzati képviselői a hazai jogvédő szervezetekkel együttműködve a gazdálkodás átláthatóságáról szóló rendelettervezetet nyújtottak be. Ezt rendelet formájában Gyulán sikerült úgy megváltoztatni a beterjesztő városvezetésnek, hogy a készítői nem ismertek rá. Ezt, és a több fontos pont kimaradását elfogadhatatlannak neveztem.
Ekkor szólalt fel Galbács, aki „roppant gyengécske anyagnak” titulálta az eredeti rendelettervezetet, nekem pedig azt mondta: nincs erkölcsi alapom, hogy a testületben üljek. (Hogy jött ez egy szakmai vitához?) Szakmailag helyre tettem a jogi területre tévedt pénzügyest. Az erkölcsi kioktatást pedig visszautasítottam egy olyan embertől, aki „az előző, pártállami rendszer erőszakszervezetének a tagja” volt, most pedig fideszes színekben adja elő a műsort. Az ülésen erre nem volt válasza, csak hónapokkal később, a perben mondta el, hogy sokan, sokszor hírbe hozták a Munkásőrséggel, emiatt magyarázkodnia kellett. Minthogy a Munkásőrségről nem is beszéltem, így olyasmi ellen védekezett, amit vele szemben én nem állítottam.
A keresetlevélhez csatolták a Békés Megyei Levéltár igazgatójának „igazolását”. Ebben Erdész Ádám a náluk fellelhető és az általa is elismerten hiányos forrásokra hivatkozva arról tájékoztatta Galbácsot, hogy munkásőri ténykedéséről nem találtak dokumentumokat. Az „igazolás” nem csak a hiányzó források miatt érdekes. Hiszen „szakmai szempontból” hogyan adható igazolásféle arról, amiről nem találtak dokumentumot? A megyei levéltáros elfelejtette mindehhez hozzátenni, hogy a Munkásőrséggel kapcsolatos anyagok nagyobb része nem náluk, hanem a Magyar Nemzeti Levéltárban található.
A Gyulai Törvényszék teljes mértékben elutasította a fideszes képviselő keresetét. Jelezte, a közszereplőnek többet kell tűrnie, s a politikai viták rendezésének nem a bíróság a terepe.
A most fideszes színekben pompázó és magát „következetes jobboldali gondolkodásúnak” tartó Galbács egyébként KISZ-tagsága után 1976-tól a megszűnéséig az MSZMP tagja volt, magas KISZ-kitüntetést kapott, vezetőségi tag volt az alapszervezetében, marxista–leninista egyetemet végzett, és egykori cége, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság káderutánpótlási csoportját is vezette. Ezek szerint így néz ki egy megveszekedett jobboldali politikus ma, Magyarországon.
Ez az egész egyébként egy képviselő-testületi ülésen kibontakozott vitával kezdődött. Ám a per eredményét már nem ismertethettem a közgyűlésen, ugyanis mint „oda nem tartozó témát”, lesöpörte az asztalról az egyébként jogi végzettséggel rendelkező Görgényi Ernő polgármester. Megértettem, mindez túl kínos a gyulai Fidesznek.
*
Volt egy másik per is, ami ugyancsak a jó hírnévről szólt, és ugyancsak ellenem indították. Nem tudom bizonyítani, de feltehetőleg a helyi Fidesz-szervezet inspirálására egy helyi vállalkozó kezdeményezte, aki több mint jól áll a városvezetésnél: királyi beszállító, nincs olyan pályázat, amelyen ha elindul, vesztes lenne.
Még 2013 májusában, a trafikügyek delelőjén tartottam sajtótájékoztatót a trafikmutyi (valójában: trafikmaffia) Békés megyei leágazásairól Orosházától Szeghalomig, Békéscsabától Kevermesig, Mezőberénytől Gyuláig. Többtucatnyi esetben jól kimutatható volt, hogy a Fidesz tagjai vagy azok gyermekei, rokonai, barátai, a helyi klientúra emberei sorra nyerték el az előre lezsírozott „trafikpályázatokat”. Azóta már komoly irodalma van annak, hogy egyik pillanatról a másikra a dohánytermékek értékesítésével foglalkozó vállalkozásokat megfosztották szerzett joguktól, s ezeket a kormányzat nem nyilvános pályázat keretében, átláthatatlan módon újraosztotta. Számosan jutottak olyanok koncesszióhoz, akik korábban nem is foglalkoztak hasonlóval.
Ez a szövegkörnyezet, vagyis a tények, az összefüggések, és az erre alapozott kutatási eredmény azonban nem érdekelte a Gyulai Törvényszéket, majd a Szegedi Ítélőtáblát sem. Hihetetlen szűken értelmezve a tényeket és az ügyet, gyáván a könnyebbik utat választották, és elmarasztaltak jó hírnév megsértése miatt. Így az a szerencse – vagy szerencsétlenség? – ért, hogy a trafikmaffia hatalmas, az egész országot áthálózó rendszere közepette a valódi bűnösök helyett kezdő politikusként én vagyok ebben az ügycsoportban az egyetlen elmarasztalt. Pedig csupán ezt a bűncselekménysort próbáltam meg konkrét példákkal megvilágítani. A gyulai Fidesz-szervezet persze lelkesen üdvözölte az ítéletet.
Némi reményt adhat, hogy a legmagasabb honi bírói fórum, a Kúria befogadta ezzel kapcsolatos felülvizsgálati kérelmemet. Egy a jogállam iránt elkötelezett és mindenfajta térítés nélkül dolgozó ügyvéd híján ez is elérhetetlen lett volna számomra.
*
A kizárólag közpénzekből működő Gyulai Hírlap nem egyszerűen a helyi Fidesz kiszolgálója, hanem az ökle. Olyan dühödt talán a legvérmesebb fideszes képviselő sem tud velem szemben lenni, mint a hetilap „független” főszerkesztője jegyzetírás közben. Egyoldalúsága, a végletes pártpropagandára való hajlama az ötvenes éveket idézi. Mocsár-Pörjés József főszerkesztő „sajtógyakorlata” új elemeket hordoz magában. Nem azért, mert az engem ért politikai és személyes támadásokra nem enged válaszolni. Ebben a szubkultúrában ez az alap. Ennek az indoklása az újdonság. Nem egyszer vagy kétszer fordult elő, hogy egy újabb támadásra történt reagálásomról kijelentette: azt nem tekinti válasznak; vagyis azt a jogot is magának tartja fenn, hogy eldöntse, a megszólított válasza egyáltalán válasz-e.
A másik „érdekes” gyakorlat, hogy az újabb, engem karcoló fideszes gyalázkodást teljes terjedelemben lehozza. Ám, amikor erre tényszerűen válaszolok, és azt netán közli, akkor annak a jó részét kihúzza, arra hivatkozva, hogy erről már volt szó. Ezzel borul a szöveg logikája. Az önkényes csonkítás mellett még nagy terjedelmű és többnyire gunyorosnak szánt felvezetést és befejezést ír. Amikor ezeket szóvá tettem és teszem, akkor a pártpropagandista főszerkesztő és a monolit hatalmat mindenáron fenntartani kívánó gyulai fideszes vezetők ezt azzal intézik el, hogy én vagyok a „sajtószabadság legnagyobb ellensége”.
*
Zárásként a kisszerűségről, dióhéjban.
A gyulai képviselő-testületi ülések előtt Görgényi Ernő polgármester minden képviselővel, tisztségviselővel, intézményvezetővel, sajtómunkással, hivatali dolgozóval, hivatalsegéddel és arra bóklászó emberrel kezet fog. Majdnem mindenkivel; egy képviselővel az elmúlt egy évben egyszer sem fogott kezet – velem. Mára ezt kitüntetésnek veszem, és büszke vagyok rá.
Vagy: mindig csak utólag értesülök arról, hogy a gyulai képviselő-testület és városháza kispályás focicsapata mely testvérváros csapatával hol mérkőzött meg. A gyulai csapatban játszanak olyanok is, akiknek semmi közük a focihoz, a testülethez, a városházához vagy valamelyik önkormányzati intézményhez. A testület egyetlen igazolt játékosa vagyok, játszottam a magyar íróválogatottban, de a gyulai Fidesz szemében ellenzéki képviselőségem ténye még a játékban is felülír mindent.
Mit mondhatnék minderre? Csak azt, amivel az előző cikket is zártam: Remélem, zavarok!
