Egy rém rendes ember

  • 1998. április 9.

Publicisztika

Maurice Papon pere véget ért, a Vichy-kormány egykori hivatalnokát tíz évre -meglehet, meg is kezdi majd, egyelőre azonban szabadlábon várhatja a fellebbvitelit - és 4,6 millió frank kártérítésre ítélték - a mellékvádlók, egykori deportáltak életben maradott hozzátartozói 12,5 millióra perelték -; vagyis, ahogyan lenni szokott, győzelem is, meg nem is. Elsősorban igen, győzelem, Papon ugyanis nemcsak hogy - mint állította magáról szerényen -a Vichy-rezsimben nem volt akárki, később sem lett az. Ezen egyébként nincs sok csodálnivaló, Pétainékhez - akiknél prefektushelyettes volt - a II. világháború előtti baloldali kormányokból igazolt át. Aztán 1945-ben újra állami hivatalt vállalt, gyarmatügyekben szolgálta nemzetét. Algériában (és előtte Korzikán) volt prefektus, később a költségvetési miniszter posztjáig vitte fel Valéry Giscard d´Estaing elnöksége alatt, Raymond Barre kormányában, 1978 és ´81 között.

Maurice Papon pere véget ért, a Vichy-kormány egykori hivatalnokát tíz évre -meglehet, meg is kezdi majd, egyelőre azonban szabadlábon várhatja a fellebbvitelit - és 4,6 millió frank kártérítésre ítélték - a mellékvádlók, egykori deportáltak életben maradott hozzátartozói 12,5 millióra perelték -; vagyis, ahogyan lenni szokott, győzelem is, meg nem is. Elsősorban igen, győzelem, Papon ugyanis nemcsak hogy - mint állította magáról szerényen -a Vichy-rezsimben nem volt akárki, később sem lett az. Ezen egyébként nincs sok csodálnivaló, Pétainékhez - akiknél prefektushelyettes volt - a II. világháború előtti baloldali kormányokból igazolt át. Aztán 1945-ben újra állami hivatalt vállalt, gyarmatügyekben szolgálta nemzetét. Algériában (és előtte Korzikán) volt prefektus, később a költségvetési miniszter posztjáig vitte fel Valéry Giscard d´Estaing elnöksége alatt, Raymond Barre kormányában, 1978 és ´81 között.

A bordeaux-i bíróság szembe mert szállni a kollaboráns Franciaország közelmúltjával - azzal a közelmúlttal, amit mindeddig egyként igyekezett kitörölni az emlékezetből a francia jobb- és a baloldal. Igaz, több mint tizenhat évet kellett várni az ítéletre (a per 1981 decemberében kezdődött, miután egy történész a levéltárban véletlenül összefutott Papon anyagával). A védelem hiába nyúlt az ilyen perekben már-már hagyományos eszközökhöz és érvekhez. Hiába próbálta - elfogultság címén - lecseréltetni a bírót, mert zsidót talált a családjában; a történész a per közepén hiába változtatta meg álláspontját, és kezdte magyarázni, hogy amit a levéltárban látott, az nem is az volt; és a vádlott hiába érvelt azzal, hogy ha őt elítélik, ítéljenek el mindenkit, elvégre mást se tett, mint egy kormány hivatalnokaként szolgált + védett, mármint Franciaországot, mert ha ők a Pétain-rezsimben nem állnak ellen belülről, ki tudja, mi meg nem történt volna (ezt az érvet egyébként sokan elfogadták, köztük tényleges ellenállók, akiknek papírjuk is volt erről). Az ítélet végül megszületett, még ha azon az áron is, hogy a tárgyalás egyes pontokon -nyilván elkerülhetetlenül - morbid és kicsinyes részletkérdésekbe fulladt bele, például arról, hogy melyik fizetési osztálytól felfelé van joga a hivatalnoknak állampolgárokat haláltáborokba exportálni. És most megint papír van arról: a közalkalmazotti státus nem ad felmentést a kategorikus imperativus alól - és ha valaki mégis így gondolja, nyakon lesz csípve, és fuccs a nyugdíjnak.

Ilyenkor szokás azt mondani, hogy történelmi igazság tétetett; és ha ez így van, abból az következik, hogy a történelmi igazság meghatározását időnként célszerű a bíróságokra bízni, és tankönyvek helyett a büntető törvénykönyvet használni referenciának.

Már csak a miheztartás végett is, jövendő állami hivatalnokok számára.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.