Éjjel, nappal, minden hullámhosszon

  • 2001. június 14.

Publicisztika

Mi van akkor, ha egy hazugságot sokáig, kitartóan ismételgetnek?

n

És mi van akkor, ha ezt nem eggyel, hanem hárommal, huszonhárommal, negyvenhárommal teszik?

Hülye-e a nép?

Vagy tényleg úgy lesz-e, hogy a budapesti olimpiát követő évben a magyarok hobbitelket vehetnek a Holdon?

A dolog az úgynevezett "megfigyelési üggyel" kezdődött, amikor a miniszterelnök drámai bejelentést tett az előző ciklusban közpénzen, titkosszolgálati eszközökkel, törvénytelen módon a Fidesz egyes vezetői és családtagjaik ellen folytatott megfigyelésekről. Végül heroikus munkával egy Pokornival szembeni - egyébként nem törvénytelen - gazdasági indíttatású akciót bírtak felmutatni a fideszesek; egy olyan ügyet, amiről az "eredeti" megfigyelési ügyben szó sem volt. Ezt Orbánék annak ellenére megúszták, hogy később maga a legfőbb ügyész állapította meg: a hecckampánynak semmi alapja nem volt.

De az "ügy" úgy került be a köztudatba, ahogy a kormány akarta, és a kormánynak csak ez számított. Mintha a hazugság igaz lett volna. Pedig csak elégszer lett sulykolva ahhoz, hogy sokan belefáradjanak annak ismételgetésébe, hogy e hazugság az, ami: hazugság.

Ez után az entrée után, amit szemrebbenés nélkül dugtak le az ország torkán Orbánék, és az ország többé-kevésbé szemrebbenés nélkül le is nyelte, az derülhetett ki a legnagyobb kormánypárt számára, hogy minden mehet.

Mehet a lakáshitel-kamu.

Azok, akik soha nem próbáltak lakáshitelt felvenni, mert van hol lakniuk, vagy mert úgysem lesz, már nem olvassák el az apró betűs részt, és így nem értesülnek arról, hogy havi néhány százezer forint igazolható jövedelmet kell felmutatni ahhoz, hogy az állami hiteltámogatás igénybe vehető legyen. ´k úgy tudják, hogy épül az ország: a kormány építi. És ha netán elfelejtenék, a Gazdasági Minisztérium óriásplakátjai a zalakarosi lakóparkról emlékeztetik őket rá (lakjon mindenki Zalakaroson!).

Mehet az autópálya-kamu.

Lehet mondani, hogy a kormány 2010-ig ennyi meg annyi kilométer autópályát fog építeni, és a kert végébe, a budiba is egyszerűen képtelenség lesz nem autópályán eljutni - hiszen az emberek többsége úgysem pont arra jár, ahol elfogy az előző kormány által építtetett autópálya, vagy legalábbis jóval kevesebben járnak épp arra, mint ahányan a rádióban azt hallják, hogy épülnek az autópályák.

Mehet a metró-kamu.

Lehet a három és fél évvel ezelőtt képviselt állásponttal (hogy tudniillik kell négyes metró) százhússzal szembemenni, utóbb pedig benyögni, hogy a főváros 250 milliárd forintot kap majd a tömegközlekedés fejlesztésére. Hisz az emberek többsége ritkán utazik a 7-es buszon, a 250 milliárd meg faszán hangzik, valószerűtlenül, mint egy álom, és a nép csak álmodjon, neki is jobb így. Jöhet a diákhitel-kamu, a 200 000 forint a majdnem piaci, 14 százalékos kamattal, úgyse számol senki utána, hogy egy negyed albérletre sem futja belőle. A kis- és középvállalkozói hitelről szóló kamu, mely hitelek ugyan csak lesznek, de segítségükkel máris szállodák bővülnek és nyugdíjasotthonok épülnek - a kormány reklámfilmjeiben és nyomtatott hirdetésein. És fusson a Széchenyi-terv kamu, a költségvetési pénzek ellenőrizetlen osztogatásának reklámkampánya, hiszen nem tudnak olyan kevesen részesülni ezekből az alapokból, amilyen sokszor hivatkozni lehet rájuk; és a nép úgyis elhiszi, amit a tévében lát.

És kérjük szépen az informatika-kamut is: lökjön be Stumpf 40 milliárdot az "információs társadalomra", hisz meddig tart kimondani: negyvenmilliárd - sokkal rövidebb ideig, mint felfogni, hogy a kormány semmilyen intézkedést nem tett az internet elterjedéséért, elsikálta viszont a Sulinet-programot, és épp a tartalomszolgáltatás jogi megrendszabályozására készül. Aztán mehet a gázár-kamu is: nem engedni emelni a gázárat, és elhallgatni azt a tényt, hogy a Mol buktájáért az állam szavatol, hogy a cechet akkor is mi álljuk. És menjen, száguldjon a többi kamu a jó királyról, aki nem hagyja a szelvényvagdosókat a nép zsírjából szalonnázni; a Danone-kamu a megmentett munkahelyekről és gyermekkorunk kedvenc ízeiről, melyeket a kormány csempészett vissza a szánkba - hisz ki az úristen igazodik el a gázárképleten vagy a Mol gyorsbeszámolóin, és ki tudja, hogy mit és miért akart igazából a Danone? És ide nekünk a minimálbér-kamut is: hisz az emberek többsége nem minimálbéren van, így arról sem értesül, hogy ezentúl részmunkaidőben fogják foglalkoztatni, vagy kényszervállalkozóvá teszik; és a pofánkba Gógl 15 milliárdjával, mert az ápolónőkön kívül úgysem tudja meg senki, hogy a vége megalázás lesz, és menjen a patikusok tönkretétele is (hány patikus-szavazat van az országban?), mert a kamura mindig jön egy másik kamu, egy über-kamu, és mielőtt felocsúdnánk, az egyik képtelenséget egy másik, az egyiknél sokkal nagyobb hazugság követi. Hiszen olimpiát rendezünk 2012-ben! És aztán mindig!

De meddig lehet elhitetni azt a fél országgal, hogy ha a jó dolgok mindig mással történnek, leginkább a plakáton szereplőkkel, előbb-utóbb én is sorra kerülök?

Meddig kell még emelkednie a hús árának?

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.