n Rendes liberális ilyenkor meg van lőve. Gondolja ezt is, gondolja azt is, és belefájdul a feje, hogy meg tudja indokolni mindkettőt. Az ölés az emberi történelem része, és azokban a szüntelenül adódó szerencsétlen pillanatokban, amikor ezzel szembesülünk, nem tudunk mit kezdeni vele. Most éppen Timothy McVeigh megölésével, ezzel az előre megfontolt szándékkal, tudományos alapossággal, bosszúállás céljából végrehajtott törvényes gyilkossággal, amiből akár igazi reality show is válhatott volna, ha úgy dönt az illetékes bíró. Az emberiség beleinternetezhette volna magát a Guinnessbe a legtöbb szempár által élőben végignézett kivégzés kategóriájában. Ezt megúsztuk, a szembenézést nem.
Timothy McVeigh gyilkos volt, hat éve fölrobbantott egy szövetségi épületet Oklahoma Cityben. Megölt százhatvannyolc embert, ártatlan gyerekeket is, nem csak azokat felnőtteket, akik szerencsétlenségükre épp abban a házban szolgálták az amerikai államot, és így a McVeigh fejében uralkodó zűrzavar méltóvá tette őket arra, hogy meghaljanak az elnyomó állam elleni harcban. Ami persze maga az elmebaj. Amerikában sokáig volt, aztán egy időben nem volt, 1976 óta megint van halálbüntetés. Ha van halálbüntetés, ha nincs, Amerika civilizált ország, hivatkozunk rá, igazodunk hozzá, példálódzunk vele, amikor érvekre van szükségünk. Szövetségi kivégzést harmincnyolc év óta most először hajtottak végre Amerikában, habár egyes államok azóta is sok száz alkalommal megtették ugyanezt. Timothy McVeigh lelkén azonban túl sok élet száradt ahhoz, hogy tovább élhesse a magáét. Hiába derült ki az utolsó előtti pillanatban, hogy ügyvédei nem kaptak meg több ezer oldalnyi dokumentumot (ami nem válik az ottani igazságszolgáltatás dicsőségére, az viszont példaértékű, hogy mégis kitudódott), nem merült fel olyan körülmény, ami megkérdőjelezte volna bűnösségét. És azt a mondatot, hogy Timothy McVeigh nem érdemelt halált, gyakorlatilag képtelenség most kimondani.
Azt viszont ki kell, hogy ölni nem csak McVeighnek nincs joga. Az államnak sincs.
