László Géza

Elakadt magyar populizmus

Gazdasági libikóka, lakossági illúziók, céges bizonytalanság

Publicisztika

A magyar gazdaságirányítás kudarcéve 2023, ezen aligha lehet szépíteni. Kiolvasható ez a minapi miniszterelnöki értékelésből is. „Három vállalásunk volt, és azt teljesítettük” – mondta, ami egyfajta mentegetőzésnek tűnt annak, aki régóta hallgatja őt, de a későbbi mondatai sem győztek meg.

„A kormány megőrizte a nyugdíjak reálértékét” – tehát a bérekét és más juttatásokét nem. „Megvédtük a munkahelyeket” – sok olyan intézkedés született, amelyek éppen ez ellen hatottak, leginkább tehát a munkáltatók védték meg a munkahelyeket és nem a kormány. „Egy számjegyűvé csökkentettük az inflációt” – jóformán az egész év során az első három között szerepeltünk az inflációs szégyenrangsorban, most is ott állunk, és a kétes „sikert” elsősorban a globális energiaárak csökkenésének, a magas reálkamatoknak és a csökkenő lakossági keresletnek köszönhetjük, szóval, ez megint nem a kormány érdeme. A szokásos populista retorika jól láthatóan nem működik olyan flottul, mint korábban, és nemcsak itt, hanem még Brüsszel és a migránsok (nem vendégmunkások!) ekézésénél sem.

A populizmus és a gazdaság

A baloldali populisták egykor a hagyományos elitet, a bankárokat szidalmazták, mai utódaik a nagyvállalatokat, a multikat és az IMF-et. A jobboldaliak örök témája az idegenek, a kisebbségek térnyerése. A miniszterelnök az ellenségteremtés e világait a szabadságharc jegyében kreatívan mixelte, így igyekezvén legitimálni a hatalomgyakorlás központosítását, a demokratikus intézményeknek, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a civil szervezeteknek, a kutatóintézeteknek, érdekképviseleteknek a szétzilálását (© Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország).

A gazdasági kormányzás technikáiban sok a hasonlóság a múlt századi előzményekkel a szelektív bérpolitikától az ársapkák félresikerült alkalmazásán át a voluntarista iparpolitikáig. Ugyanakkor akad különbség is. A régi vágású populizmus a gazdaság és az állam erőforrásait kimeríthetetlennek tekintette. Érdemes idézni Juan Domingo Perón hetven évvel ezelőtti levelét Carlos Ibáñez del Campo frissen megválasztott chilei elnöknek: „Drága barátom: az embereknek, különösen a munká­sok­nak adj meg mindent, amit lehet. Amikor már úgy tűnik neked, hogy túl sokat adtál, adjál még. Látni fogod az eredményeket. Mindenki a gazdasági összeomlás rémképével próbál majd ijesztgetni, de ez mind hazugság. A gazdaságnál nincs rugalmasabb, de mindenki annyira fél tőle, mert nem értik.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.