Milyen ember lehet az, aki jobbulást kíván egy halálos betegnek?

Publicisztika

Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón viszonylag új arcát villantotta meg. Hogy milyet, arra keressük a szót. Szubjektív jellemrajz.

Cinikus? Elcsépelt. Bunkó? Kevés. Tudatlan? Csak nem! Hiszen miniszter.

Gulyás Gergelyt a hanghordozása, az üresen csillogó tekintete és, bocsánat, a szája állásából ítél(kez)ve akár lelketlen embernek is gondolhatjuk. És üresfejűnek. Kobak, amibe data tölthető. Ha robotot gyártanánk, Gulyás Gergelyről mintázhatnánk.

Persze biztosan okos is ő, ha elvégezte a jogi egyetemet és csúcsminisztériumot vezet, de hogy közben ostoba, az meglehet. Az ábrázatán túl azért is tekinthetünk rá így, teljes elfogultsággal persze, mert aki a NER-ben képes szóvivői szerepet vállalni, az csakis ostoba ember lehet. Akarhatja-e bárki, akinek kicsi sütnivalója is van, hogy ennyien és ennyire utálják?

A NER szócsövének lenni a legundokabb szerep lehet.

Mezei NER-es politikusként legalább csak a saját nevemben vagyok, aki vagyok. Olyan, amilyen. De szóvivőként megnyilvánulni, bejelenteni azt a sok bosszantó dolgot, ami miatt aztán minimum a fél ország a pokolba kíván, vagy szigorúan NER-koordinátákon belül maradva csípőből válaszolni médiamunkások keresztkérdéseire – ilyesmit, tartósan, csak érzéketlen ember vállalhat. Akkor is, ha jól megfizetik.

Gulyás Gergely a múlt héten némiképp új arcát villantotta meg. Hogy milyet, arra keressük a szót.

"Miniszter úr, mit üzen Karsai Dánielnek?", kérdezte az újságíró Gulyástól a legutóbbi kormányinfón. "Nem ismerem őt, nincs okom üzenni", felelte egy vállrándítás kíséretében a miniszter, majd folytatta: "Természetesen jobbulást kívánok, ez magától értetődik." "Egy halálos betegségben szenved", jegyezte meg erre az újságíró. "A lehető leghosszabb ideig, a lehető legjobb kondíciót kívánom és mindig bízzunk a csodában", csavart egyet szavain Gulyás Gergely. Cinikus. És bunkó is. De még mindig keressük a legideillőbb szót.

A hírek már hetek óta Karsai Dániel alkotmányjogász esetéről szólnak, aki a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán harcol a magyar kormánnyal azért, hogy ha betegsége okán már emberi méltóságán alulinak érezné a létezést, életvégi döntést hozhasson, és ehhez legálisan segítséget is kérhessen. Gulyás Gergely viszont, szintén jogászként, csodát emleget, csak arra hivatkozik. Terel. Pedig a magyar társadalom túlnyomó többsége ma már eutanáziapárti, reprezentatív felmérések, nyilvános szavazások igazolják. Erre a tényre illene normálisan reflektálnia egy miniszterelnökséget vezető miniszternek.

Karsai Dániel Facebook-posztban válaszolt, a maga fanyar humorával „ismeretlenül is” megköszönte Gulyás Gergelynek, hogy jobbulást kívánt neki és hogy bízik a csodákban, de hozzátette: a csoda fogalmával nem tud mit kezdeni. Ezért továbbra is követeli, hogy a kormány – amely teljesen ellenzi a jogszabály-módosítást az ügyben – biztosítsa az életvégi döntéshez való jogot, neki és minden magyar állampolgárnak.

Ha viszont Gulyás Gergely információ hiányában kívánt jobbulást, vagyis nem volt tisztában azzal, hogy Karsai Dániel betegsége a tudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlan, akkor a keresett szó a miniszterre az, hogy tudatlan. Ami, ez esetben is, jó nagy bunkóság a részéről, sőt, pozíciójából adódóan ciki is.

Ám, ha nem tudatlanul felelt, akkor kénytelenek vagyunk tovább keresni a szót. Ami mindent, de mindent magában foglal, amit Gulyás Gergelyről e pillanatban gondolunk. Megvan! Gonosz. Gonoszság, ahogy Gulyás Karsairól beszélt.

De valamiért még ez sem az igazi. Ekkor e sorok írójának eszébe jut pedagógus apja, aki 2007 végén hagyta el a magyar árnyékvilágot, s akinek a tekintetben mindenképp szerencsés a „távol léte”, hogy a NER-be beleőrülne. Életében ugyan még nem létezett az orwelli hangzású Nemzeti Együttműködés Rendszere, de a Fidesz már akkor olyan volt, amilyen, rendszerszinten. Úgyhogy mikor ez az apa meghallott egy fideszest a tévében, lesajnáló hangsúllyal mindig csak annyit mondott: szerencsétlen.

Azt már nem tudjuk meg, önmagát vagy a fideszest sajnálta-e jobban, mindenesetre a keresett szó megtaláltatott.

Ráadásul az sem kizárt, hogy Gulyás Gergely tényleg egy robot. Egy szerencsétlen robot. A Karsai-féle megnyilatkozására ez lehetne az egyetlen mentsége. Bár egy robot ma már jóval intelligensebb annál, hogy ne ismerné Karsai Dániel esetét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.