Eljött a kokárda, a kordon, a síp, a tojásdobálás ünnepe

Publicisztika

Meghívót kaptunk egy jeles ünnepi eseményre: a miniszterelnök beszédének megzavarására. Publicisztika.

„Március 15-én, péntek délelőtt Orbán Viktor beszédet mond a Nemzeti Múzeumnál. Az elmúlt években különböző eldugott helyszínek után ismét visszatér a fővárosba a nemzeti ünnepre, ezt pedig ki kell használnunk: meg fogjuk zavarni a miniszterelnök beszédét. Ahhoz, hogy igazán hatásos legyen az akciónk, legalább 20 emberre van szükségünk! Csatlakozz hozzánk Te is az alábbi gombra kattintva” – olvasom a körlevelet.

A civil szervezetnek, amely küldte, minden megmozdulása szimpatikus volt számomra – eddig.

Nem a miniszterelnököt sajnálom, akinek meg lesz zavarva a beszéde, hanem azt, hogy egy civil – történetesen tanárokból álló – szervezet számára is természetes, hogy a nemzeti ünnepen adódó lehetőséget a látványos tiltakozásra ki kell használni.

Az utóbbi harminc évben újságíróként dokumentálhattam, hogyan alakították ilyenné a nemzeti ünneplés kultúráját utcai demonstrációk, pr-vezérelt politikai akciók, nonstop kokárdát viselő, felhevült arcú emberek.

A történet eleje nem tragédia, hanem burleszk.

Huszonhárom évesen Makón láttam először azt, hogy a jobboldal pártjai, amelyek ott ellenzékben voltak, saját, kis ünnepséget szerveztek az önkormányzat március tizenötödikei ünnepélye előtt. Cserkészek álltak sorfalat, beszédet hallottunk, olykor politikustól. Úgy volt, hogy aki mindkét rendezvényre kíváncsi, az elvileg sietve odaér a Kossuth térre, hogy az önkormányzatit is lássa – aztán megesett, hogy a jobboldali műsor elhúzódott. Választani kellett, és látszott, ki megy, ki marad ott végig. A makói szocialista polgármester, Buzás Péter nagyvonalú trollkodása volt – és talán ennek a helyi jobboldali szokásnak is szólt –, hogy egyszer a radikális jobboldali Makovecz Imrét, a Hagymaház tervezőjét kérte föl március 15-i ünnepi beszédre. Az építész az akkori MSZP-SZDSZ-kormánnyal együtt mindenkit elküldött az anyjába. Az arcok pirosodtak, a polgármester a sajátjaitól már az ünnepség után, a színpad tövében kapott hideget-meleget, de hamar napirendre tért az eset fölött mindenki.

Ekkor már nagyjából elfogadott volt, hogy március 15-én vagy otthon maradunk, vagy elmegyünk valamelyik rendezvényre, ahol viszont beszélni fog valaki, azon az alapon, hogy ha már forradalomra emlékezünk, forrongjunk. Meg kell idézni a múltat, össze kell vetni a jelennel, párhuzamot kell vonni. El kell magyarázni, az akkori jókhoz és rosszakhoz ma kik hasonlítanak a tetteik alapján, le kell vonni a következtetést: miattuk rossz, avagy nekik köszönhetően jobb most minekünk. Ez addig, amíg minden párt külön-külön tartott március 15-én nagygyűlést, elviselhető volt, feltéve, hogy senki sem tévedt el, és oda ment, ahová eredetileg akart. Ha nem, óhatatlanul keserű szájízzel ment haza, mert magára ismert.

A MIÉP-hez kötődő radikális jobboldaliak újítása volt, hogy elmentek a fővárosi, SZDSZ-es ünnepségre, sípoltak, fütyültek. Ez később a tojásdobálással egészült ki. A tojászáportól esernyővel kellett védeni a főpolgármestert.

Két évvel később kordont állítottak fel, és ez is természetes kellékévé vált az ünnepnek, ahol a hazaárulózás az alapzaj. Ha már forradalomra emlékezünk, tegyünk valamit, kössünk el egy tankot, aztán nézzük, mi lesz belőle.

Elkerített szónok, gondosan megválogatott közönség a közelben, távolabb a fütyülők, kiabálók. Ilyen képeket ma akármelyik március tizenötödikei vagy október huszonharmadikai gyűlésen lehet látni, mert ami eredetileg a jobboldal innovációja volt, azt átvették a többiek is. Igazságtalan vagyok, ha nem írom le, hogy azért volt némi hezitálás, az első lépést mindig nehéz megtenni a sötét oldalon. De aztán egész jól ment.

Számomra megrendítő pillanat volt, amikor 2016-ban Ungváry Krisztián történész sípolt az október huszonharmadikai ünnepségen. Megütötték, elgörbült a szemüvege, de sípolt tovább rendületlenül

Viselkedése azt a meggyőződést demonstrálta, hogy nem olyan nagy ügy ez. Folytatni kell, nem számít, milyen nap van, nem úgy van, mint a Bibliában, hogy ideje van mindennek, mert az együttélés hagyományos szabályait már fölülírta egy másik szokásjog. Most itt az alkalom, sokan vannak az utcán, a nyilvános gesztust sokkal több ember látja, hallja, sokkal többet meg lehet vele szólítani, rémíteni, botránkoztatni.

Ez politikus logika. Ehhez képest a különböző pártokra szavazó választókat a rémületük, dühük nem fogja más belátásra bírni, viszont együtt kell élniük. Vannak közös élettereik, alkalmaik, egy levegőt kell szívniuk a postán, iskolai szülői értekezleten. Az életük minősége valóban függ attól, hogy a kormány épp mit épít és mit barmol szét, de nagyban attól is, hogy ők maguk milyen körülményeket teremtenek maguknak, és hogyan nyilvánulnak meg közösségben. Le tudnak-e festeni együtt társadalmi munkában egy óvodai kerítést, össze tudják-e szedni a szemetet a Tisza-parton, le mernek-e ülni egy asztalhoz a főzőversenyen.

Amikor Makóra kerültem 1995-ben, néhány hónapig együtt dolgoztam Laci kollégámmal, aki később elkerült Belgiumba tudósítani. Mesélte, hogy a nemzeti ünnepen ott nem beszélnek politikusok. Gyerekeknek, családoknak szóló programok zajlanak, arcfestés, kézműves-foglalkozás, rendőrségi és katonai bemutató, mint egy nyugis falunapon. Nem tudom, így megy-e ez ott még, de az biztos, ezt a velejéig idegen miliőt sikerült távol tartani.

Brüsszelt megállítja a Vezénylő Tábornok és a Tanítanék Mozgalom, vállvetve.

Nemzeti egység, lehet ünnepelni.

(Címlapképünkön: Orbán Viktor beszédet mond a Múzeumkertben 2019. március 15-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.