Bak Mihály

Lenne miért, lenne miből

Az eltunyult Nyugat és az Ukrajna elleni háború

Publicisztika

„Európa hozzáállása Oroszországhoz a biztonsági párbeszédben konstruktívabbá válik, amikor az orosz hadsereg megközelíti az Ukrajnával határos keleti EU-államokat” – jósolta nemrég Konsztantyin Gavrilov, a bécsi állandó fegyverzetkorlátozási (!) tárgyalások egyik vezető orosz diplomatája.

Sőt, szerinte a hevület akkor fog csökkenni, amikor csapataik Lengyelország, Románia, Magyarország és Szlovákia határánál állnak; akkor teljesen más lesz a hangnem.

Az elmúlt időben egyre-másra hangzanak el hasonló nyilatkozatok ilyen-olyan hivatalosságok részéről, leggyakrabban Dmitrij Medvegyev exelnök-exkormányfőtől. Ma azonban már nem intézzük el kézlegyintéssel az efféle „futóbolondokat”, annak ellenére sem, hogy az ukrajnai háború bizonyítja: az újszovjet birodalmi törekvések mellénye lötyög a rezsim testén. Noha a szemünk előtt foszlott szét az orosz haderő legyőzhetetlenségének mítosza, a beszélő fejek nagyotmondásait mégis egyre komolyabban veszi a világ. (Medvegyev legutóbb egy olyan térkép előtt tartott előadást, amelyben Ukrajna egy keskeny sávot nem számítva megszűnt létezni, területei Lengyelországhoz, Romániához és Magyarországhoz vándoroltak.) Az orosz szándék megvan – véli Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet (SVKI) tudományos főmunkatársa is. Nem látszik az a pont, ahol a két oldal belátná, hogy célját nem tudja elérni, és nincs értelme tovább háborúzni. Ráadásul az enyhülés a jövőben sem látszik lehetségesnek: Putyin mind az öt, Ukrajna biztonságát garantáló nemzetközi egyezményt felrúgta két éve – miért hinnék el neki egy békemegállapodás betartását? Az Európai Uniónak és partnereinek, valamint a NATO tagországainak háború nélkül is hosszadalmas fenyegetésre kell tehát berendezkedniük.

Hadiipari beruházásokra várva

Csakhogy az EU eltunyult – a délszláv konfliktust leszámítva lassan nyolc évtizede nem volt tényleges háborús helyzetben. Bármennyire valós veszély is az orosz fenyegetés – és az EU magára maradása vele szemben –, a közösség hadiipara rendkívül lassan talál magára. A nemzeti haderők leépültek (a német készletek például három napra elegendőek), az Ukrajnának ígért egymillió tüzérségi lőszert például hónapok óta nem képes előteremteni a demokratikus világ. Ezen valamennyit segít ugyan az, hogy a cseh kormány „talált” 800 ezer darab tüzérségi gránátot a kanadaiak és mások által felkínált pénzből (valószínűleg számos országból vásárolta őket össze), de Németország például csak pár hete jelentette be, hogy új lőszergyárat épít a Rheinmetall. Ez az üzem várhatóan egy év múlva kezd termelni, és évente 200 ezer tüzérségi lőszert állít elő, robbanóanyagok, rakétafejek és egyéb alkatrészek mellett. A mintegy 300 millió euróra rúgó építési költségeket a vállalat fedezi. Ám nyilvánvaló, hogy ez a beruházás is édeskevés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.