Uri Geller láttán azt gondoltam, hogy valami értékeset és maradandót olvashatok. Reméltem, rávilágítanak arra az aggasztó folyamatra, ahogy a bűvészkedés misztifikálásával fanatizálják és megvezetik a kevésbé szkeptikus, csodaváró tömegeket. Ehelyett egy kedves eszmecserét olvashattam, a szerzőt is elvarázsolta az interjúalany.
Noha a Narancs határozottan ki tud állni például az öröklött előjogokon összeálló büdzsékből avíttas igéket hirdető történelmi egyházak vagy az anyagi romlást hozó szcientológia ellen, az Uri Geller köré szervezett médiaőrület nem veri ki a biztosítékot a szerkesztőség igazságérzetében.
Mi is a bajom a "gellerizmussal"?
Bűvészek és illuzionisták produkcióinak megtekintése után a közönségnek úgy illik távoznia, hogy "nahát, milyen ügyes, hogy csinálta?". Ha úgy távozik, hogy "jaj, szerezzük meg a varázsló számát, hátha elmulasztja a nagynéni mellrákját", akkor az már visszaélés. Most úgy látom, hogy ez utóbbi reakciót váltja ki - nagyon is tudatosan - A Kiválasztott című műsor, és a köré szervezett médiatámogatók. Erre persze könynyű azt mondani, hogy hülye, aki beveszi. Akkor viszont mi a fenének írjuk ki banki hirdetéseknél a THM-et, és miért van a figyelmeztető felirat a cigarettásdobozon? A nullaszázalékos kamat és az ultralight füstszűrő sem nagyobb kamu, mint a delejezett kakukkos óra.
A Harry Potter-könyvek megjelenésekor nagy hanggal tüntetett több egyház is, mondván, hogy polgárjogot nyer a varázslás, a kuruzslás és a felsőbbrendű földöntúli hatalmak tisztelete. Ez persze különösen furcsán hangzott, egyrészt, mert ők mondták, másrészt mert regények és filmek esetében még gyerekeknél sem volt sosem probléma, hogy megkülönböztessék a fikciót és a valóságot.
A "gellerizmus" viszont úgy bukkan fel a tévében és a napi sajtóban, hogy azt nem csupán fizetett celebek, hanem hírműsorokban is felbukkanó személyiségek hitelesítik. A család televíziója és a sztárok lapja minden élc vagy kikacsintás nélkül közöl interjút a mentalistákkal, hogy használják-e emberfeletti képességeiket a hétköznapokban is, mondjuk csajozáskor, vásárláskor, iskolában.
Reméltem, a Narancs nem áll be a sorba, esetleg szót ejt a média felelősségéről, vagy legalább jelzi kétségeit. Mert ezek a kétségek meg kell, hogy legyenek, még ha Geller egy kedves, bohókás filantróp is.
Maradok őszinte rajongójuk,
Juhász Péter
