Szigeti B. Péter

Engesztelhetetlenek

Izrael és a palesztinok háborúja a történelemben

Publicisztika

A Magyarországon élőket nem nevelik véres bosszúra a románokkal, a szlovákokkal és más szomszédjainkkal szemben, akikhez a trianoni szerződés nyomán elcsatolt területek kerültek. Legalábbis a II. világháború befe­jezése óta nem.

Ugyanakkor a magyar lakosság jelentős része, talán a fiatalok kevésbé, sérelemként éli meg az ország területvesztését, és azokat a kisebbség­ellenes intézkedéseket, amelye­­ket például Szovjet-Ukrajnában, Jugoszláviában vagy Romániában követtek el. Nyugodtan mondhatjuk, hogy minél alacsonyabb egy adott ország valamely lakosságcsoportjának kulturális színvonala és minél aktívabb akar lenni politikailag, annál erősebb a harag és a revansizmus. Azt is látjuk, hogy hazánkon belül a rasszizmus meglehetősen erős, leginkább a roma népességgel szemben, de antiszemitából is akad elég. Ezt a képet „színesíti” az a gyűlölet és elutasítás, amely azokat a menekülőket érte, akik csak át akartak vonulni, és akiket a Nyugat befogadott volna. Ez utóbbi esetben különösen hatékony volt a fideszes kormányzati manipuláció.

Nem, nem, soha

Most képzeljük el az, hogy országunk törvényei megengedik az idegenek földvásárlását, aminek következtében a pirézek számaránya egyszer csak meghaladja a népesség 15 százalékát, ráadásul kiderül, hogy a pirézek sokkal hatékonyabban művelik meg a földet, a mocsarakat lecsapolják, sokkal jobb állattenyésztők, gépeket alkalmaznak, illetve általában kulturáltabbak, rendezett, tiszta településeken tömörülnek és így tovább. A fentebb elképzelt lemaradó magyar népesség gazdaságilag vereséget szenved, és nem tud akkora összeget fizetni a földek visszavásárlására, amennyiért a pirézek eladnák azt, amit korábban megvettek. Ráadásul az elképzelt magyarok kormányzása gyenge, korrupt; továbbá valamely nagyhatalomnak mandátuma van országunk felett. Képzeljük el azt, hogy milyen érzések támadnának bennünk, magyarokban a szűnni nem akaróan érkező pirézekkel szemben, akik újabb földeket vesznek, újabb falvakat létesítenek, és a városokban is mindinkább jelen vannak. A lakosságnak már nem 15, hanem 25 százalékát teszik ki.

Ráadásul a mi megkérdezésünk nélkül a világ néhány nagyhatalma úgy dönt, hogy a beözönlött, de még mindig kisebbségben lévő, leleményes pirézek országot alapíthatnak, és ezentúl minden joggal rendelkezhetnek, amely egy szuverén országot megillet. Mondjuk a Keszthely–Győr–Miskolc–Nagykálló–Szeged–Pécs hatszög Pirézia lesz, saját kormánnyal, rendőrséggel és katonasággal. Ebből a Piréziából pedig mi, magyarok elmenekülünk, mert erre nagyon is biztatnak bennünket. Pirézia virágzásnak indul, pillanatok alatt felfegyverkezik, állandó parlamentje lesz, saját nyelve, nemzetközi kapcsolatai, ömlenek a hitelek, és olyan támogatói vannak, akikkel jobb nem kikezdeni. Mi, kisemmizett magyarok pedig egyre mélyebbre süllyedünk a szegénységben. Saját termelésünk lényegében nincs, nem kell ugyan éhen halnunk, de alapjában véve senkik vagyunk. Másnak van olaja, de nekünk nem adatott, nincsenek folyóink, vízerőműveink, atomreaktorunk. Nincs erőnk a pirézeket elüldözni, piréz kézből pedig nem kell a kegyelem(kenyér) – ők a mi földünkön élnek, legalábbis azon a földön, ahol az előző néhány száz évben ők csak csekély számban voltak jelen. Az, aki ebben a helyzetben – akár Pirézián belül, akár azon kívül – magyar, csak egyet kívánhat: az összes piréz takarodjon a fenébe, és átkozott legyen mindenki, aki Piréziát támogatja. (A jeruzsálemi főmufti még Hitlerrel is kapcsolatot keresett.) Ha van isten, akkor az is Pirézia pusztulását akarhatja, és mi a ­hatalmas isten hűséges szolgái vagyunk, a mi istenünk a bosszú istene, papjaink, tanítóink, az idősebbek a bosszút táplálják. És ­különösen édes lesz a bosszú, ha Pirézia időnként terjeszkedni akar, aztán békülni, aztán megint kicsit terjeszkedni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.