A közélet iránt érdeklődők oly gyakran sóhajtanak fel egy-egy fontos politikusi találkozót követően, milyen érdekes lett volna akár légyként a szoba falán meghúzódni, és kihallgatni, mi mindenről beszéltek a politikusok, amelynek egészét vagy részét elhallgatták a találkozót követő sajtótájékoztatón.
Légy a falon nem lehetünk, nemhogy a terembe, de annak közelébe sem engednek bennünket. Mégis, mint egy puzzle-játékot, egyes elemeket összerakva érdemes gondolkodni azon, mi minden történhetett a négy fal között. Meglehet, tévedünk, de ez esetben is ezerszer jobb megkísérelni a rendelkezésre álló információk alapján összerakni a képet, semmint
vágy vezérelte irracionalizmus nyomása alatt dühösnek lenni,
vagy éppen imádni a szereplőket.
| ||
Angela Merkel a soproni látogatása végén sajtótájékoztatót tartott vendéglátójával, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Másnap a Die Welt lendületes cikkben intette meg Merkelt, amiért nem állt ki határozottan a magyarországi demokrácia állapota miatt, a magyarországi közönség egy része pedig azon morgolódott, hogy miért nem említette meg sem a CEU, sem az MTA ügyét. Érthető a Die Welt kritikája, és a magyarországi csalódottság is.
Az a javaslatom, hogy nézzünk erre a találkozóra Angela Merkel szemüvegével. Merkel pontosan tudja, mi történt a CEU-val, mi történt az MTA-val, hogyan tette Orbán a magyar közélet minden elemét vazallusává, hogyan hajtotta uralma alá csaknem a teljes magyar médiát, s a választási rendszer milyen manipulálásával és milyen gyűlöletkampány segítségével sikerült újráznia. Korábbi nyilatkozataiból kitűnően Merkelnek
rendkívül lesújtó a véleménye a magyarországi demokrácia állapotáról,
ám el kell fogadnunk, hogy mindez nem tartozik legfontosabb aggodalmai közé.
Aki végighallgatta a sajtótájékoztatót, felfigyelhetett egy kevéssé hangsúlyos félmondatra,
amely szerint a magyar miniszterelnök és a német kancellár megbeszélésén szót ejtettek a Brexitről is, amely – Merkel szavaival élve – egy igen sajnálatos fejlemény, ám kényszerűen foglalkozni kell vele.
Vajon mit lehetett a Brexitről beszélni?
Mindketten sóhajtoztak talán, esetleg Orbán megismételte vádját Junckerről, miszerint az ő felelőssége lett volna megakadályozni azt? Aligha. A Juncker-kritika idehaza talán hat, de Orbán tisztában van azzal, hogy Juncker nem felelős a Brexitért, és Angela Merkel is tökéletesen tisztában van mindezzel. A közös sóhajtozás pedig nem tipikus eleme az állam- és kormányfői találkozóknak. Ha Merkel említést tett róla, mint a megbeszélések egyik témájáról, akkor ott ennél fontosabb gondolatoknak is el kellett hangozni.
| ||
Boris Johnsonról nincs túl jó véleménye a hozzánk hasonlóan gondolkodóknak, ám azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy okos, magasan képzett és az Egyesült Királyság miniszterelnöke akar maradni olyan hosszan, amilyen hosszan csak lehet, valamint a modernkori Egyesült Királyság egyik legsikeresebb miniszterelnökeként akar a történelemkönyvekbe kerülni. Ezek a miniszterelnökök már csak ilyenek.
Johnson megígérte a briteknek, hogy október végére megállapodással vagy anélkül, de eleget tesz a népszavazásban kifejezett népakaratnak, és kivezeti az Egyesült Királyságot az EU-ból. Igen ám, de a napokban látott napvilágot egy brit belső kormányzati anyag, amely szerint a megállapodás nélküli Brexit rég nem látott súlyos recesszióba taszítja az Egyesült Királyságot.
A brit kormány is rendkívül súlyos következményekkel számol megállapodás nélküli Brexit esetén: kiszivárgott a teljes Yellowhammer riport
Akkor is, ha épp az ellenkezőjét kommunikálják. Kiszivárgott a brit miniszterelnökség minősített, nem a nyilvánosságnak szánt brexitügyi teljes jelentése, az Operation Yellowhammer, amit a Sunday Times tett közzé - írja az Index. A „Sárga kalapács" nevű irat azt írja le, mi történik majd Nagy-Britanniában, ha a megállapodás nélküli kilépés, a „hard Brexit" valósul meg.
Ez bizony nem kis fejtörést okoz Johnsonnak. Ha megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, a recesszió teszi tönkre karrierjét. Ha ismét elhalasztja a kilépést, a hitelessége vész oda. Így is, úgy is azzal kell számolnia, hogy a legsikeresebb helyett a legkudarcosabb miniszterelnökként lesz számon tartva.
Mit tenne Ön, nyájas Olvasó, Johnson helyében?
Kezdene elgondolkodni azon, hogyan lehetne mégis elérni az EU-nál a Theresa May kialkudta megállapodás módosítását. Csakhogy az EU vezetői, Junckerrel és Tuskkal az élen többször kijelentették, hogy módosításról szó sem lehet, és ebben tökéletesen igazuk is van.
Nincs tehát kiút?
Dehogy nincs, őfelsége diplomáciája jól ismeri a tagállamok erősségeit és gyengéit. Boris Johnson kap is egy feljegyzést a Downing Street 10-be, amelyben azt olvassa, hogy vannak olyan tagállamok, amelyek örömöt lelnek abban, ha az európai döntésekkel szembemennek, azokat lerontják, és minderre különösen készek akkor, ha cserébe kapnak egy szép ajándékot is.
Ez az ajándék lehet üzleti, de lehet politikai jellegű is, amelynek nyomán az érintett ország vezetője ismét „Európa erős embereként” adhatja el magát választóinak. Így aztán Boris Johnson hamar ráakad Orbán Viktorra és néhány hasonszőrűre, akiknek tehet egy vonzó ajánlatot. A magyarok, a lengyelek és a csehek a Brexit után kiemelt státuszt kapnak, vagy valami hasonlót, cserébe a három miniszterelnök az Európai Tanácsban ragaszkodik a kilépési megállapodás újratárgyalásához.
És így még ők lesznek a konszenzuskeresők, szemben a begyöpösödött régiekkel; belpolitikai hasznot is húznak, és Boris Johnson is megmenekülhet a megállapodás nélküli Brexit pusztító fenyegetéseitől. Ez bizony felettébb lehetséges szcenárió.
Persze, nem tudhatjuk, hogy Angela Merkel hírszerzése jelentette-e a kancellárnak, hogy indultak-e ilyen, az EU egységes fellépését fenyegető tárgyalások. Tételezzük fel, hogy Angela Merkelnek még nincs tudomása ilyesmiről. Vajon feltételezhetjük azt is, hogy a szövetségi Németország rendkívül magas színvonalú diplomáciája sem jutott ugyanarra a lehetséges következtetésre, mint mi itt, a Narancs hasábjain?
| ||
Márpedig ha felmerült bennük ilyen, akkor nagyon is indokolt lehetett, hogy Merkel napirendre tűzte a Brexit kérdését Sopronban.
Megkérdezhette Orbánt, hogy tartja-e magát a korábbi megállapodáshoz,
kikérdezhette véleményét arról, hogy az EU kitartson-e korábbi döntései mellett, és elmondhatta saját aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy ha az EU kész újratárgyalni a már kialkudott szöveget, a hitele súlyos csorbát szenved. Orbán figyelmesen hallgathatta, kitérő választ adhatott, esetleg kilátásba helyezhette, hogy kész alaposan megfontolni Merkel érveit, és megfelelő ütemérzékkel megkérhette a támogatás árát.
Például mondhatta azt, hogy csodálkozik, hogy ilyet kérnek tőle, amikor felfüggesztették az EPP-ben a tagságát, és nehéz lesz neki idehaza eladnia, hogy ennyire együttműködő, amikor őt magát pedig indokolatlan szankciókkal sújtják.
Válaszul Merkelnek már a nyelvén lehetett, hogy a felfüggesztés indokaként megemlítse a CEU-t, az MTA-t, de nem tette, mert ezzel a Brexit-ügyében kudarcot vallott volna. Ehelyett mélyet sóhajtva (lám, mégis van sóhaj a magas találkozókon is) azt válaszolta Orbánnak, hogy amennyiben ő kitart a Brexitben korábban meghozott döntés mellett, akkor ő, Angela Merkel személyesen veti latba a tekintélyét, hogy a Fidesz tagságát az EPP-ban visszaállítsák.
Így működnek a diplomáciai tárgyalások. Az itt vázolt álláspontok persze légből kapottak, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy a Brexittel kapcsolatos megbeszélések hangsúlyosabbak voltak annál, mint ami a sajtótájékoztatón kiderült, s Merkel sokat gondolkodott Boris Johnson lehetséges stratégiájáról. Továbbá bizonyosak lehetünk afelől is, hogy Orbánban gyenge láncszemet lát, és a soproni látogatást e probléma kezelésére is fordította.
Sajnálkozva bár, de meg kell értenünk, hogy az európai vezetők számára
a Brexit ezerrel súlyosabb tétel, mint a CEU vagy az MTA.
Az elmúlt évek elszigeteltségét követően sokan találkoztak Orbánnal, és arra lehet számítani, hogy további kétoldalú találkozók jöhetnek. A Brexit súlyával talán csak az Európai Bizottság elnökének a megválasztása volt mérhető. Emlékezzünk arra, hogy Macron minden ellenszenve ellenére felvette a kapcsolatot Orbánnal, és csak a vak nem látja, hogy Orbán milyen feltűnően, szinte zajosan támogatta Ursula vor der Leyent a bizottság elnöki posztja megszerzésében. Az ilyen politikai fejlemények soha nem a véletlen művei.
| ||
Az elmúlt hetek, hónapok Orbánját figyelve a legjobb lesz lelkiekben felkészülni arra, hogy a három jelentéstevő (Herman van Rompuy, Hans-Gert Pöttering és Wolfgang Schüssel) megtalálja annak a módját, hogy kritikai észrevételeit úgy csomagolja, hogy azok ne jelentsenek akadályt a tagság visszaállítása előtt, s az se okozzon túlzott meglepetést, ha a Fidesz a Néppártban visszakapja tagságát.
A CEU és az MTA nekünk, magyaroknak fáj. Nekünk, magyaroknak azonban nem sikerült a két patinás intézmény tönkretételét megakadályoznunk. Ugyanakkor a két intézmény legyilkolása az európai kontinens jövője, stabilitása, ereje és jóléte szempontjából csak légypiszok.
