Miről beszélek? És mi közünk van nekünk ehhez, nem zsidóknak, vagy akár a nem ortodox zsidóknak?
A Tóra (keresztényeknek: 2Móz 16,29) elrendeli: „…maradjon mindenki a helyén, és ne menjen ki senki helyéről a hetedik napon.”
A törvényt magyarázó bölcs rabbik a Talmudban részletezték is, mivel jár ez pontosan.
A harminckilenc résztilalom egyike úgy szól, hogy szombaton a hithű zsidó még gyalog sem vihet magával dolgokat, ha elmegy a „helyéről/otthonából”: se pénztárcát, se kulcsot, se gyógyszert. És gyerekkocsit sem tolhat. Nagy bajban van tehát az a kisgyermekes szülő, aki nem akar minden sábátkor otthon rostokolni.
Kivéve, ha nagyítóval vizsgálja meg a „helye/otthona” fogalmat a szabályban. Meddig is tart az a bizonyos hely, amelynél tovább szombaton már nem tolható a gyerekkocsi? A küszöbig? A kert végéig? Netán tovább?
Ne gondoljuk, hogy ezt a kérdést nem vetették fel és válaszolták meg a zsidó vallást a hétköznapi helyzetekre lefordítani hivatott tanítók. A helyesen interpretált mózesi törvény szerint ha közösködik több zsidó háztartás (például egy középkori gettó közös kertekre nyíló háztartásai), akkor azok közös külső faláig ér az otthon határa. A babát át lehet tolni a szomszédhoz szombaton is.
De mi számít közösködésnek? Ehhez az kell, hogy a háztartások kinyilvánítsák, hogy rituális szempontból egynek számítanak. Például ha minden, közösnek számítani akaró háztartás letesz egy kis maceszt egy közös tálba, amit a rabbi őriz – eredetileg ezt jelenti az éruv.
És mi számít közös külső falnak? Falnak számít-e egy ajtókeret is? Nyilván. Innen pedig már csak egy merész lépés, hogy a fél várost cölöpökre kifeszített damillal virtuális közös zsidó negyeddé tegyük, amin belül már mindent szabad sábátkor, amit otthon nem tilt a zsidó vallásos jog, a haláha.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
