Miközben a szervező Friss Gondolat Egyesület (FRIGO - a szervezőkkel készült interjúnkat lásd "Miért is fújnánk le?", Magyar Narancs, 2012., január 12.) az esemény nemzetgazdasági hatásait (1,5-1,8 milliárdos bevétel a főváros kasszájában) hangsúlyozta, azon túl, hogy a rendezvény Budapestet mint demokratikus, európai és szociálisan érzékeny értékrendet képviselő várost jeleníti meg. Mindeközben a magyar kormányzat és a főváros a fejét elfordítva fintorgott, a szélsőjobb pedig "buziolimpiát", "fartúró sportolókat" emlegetett a Kuruc.infón, máshol meg listázta a szervezésben közreműködők adatait, s "buzivadászatra" uszított, majd teketóriázás nélkül kijelentette: "homofób ország vagyunk".
Adj egy csókot, kisangyalom!
Fotó: Németh Dániel
Ezek után nem csoda, hogy amíg csak lehetséges volt, a EuroGames 2012 helyszíneit - biztonsági okokból - titokban tartották. Ráadásul a rendezvény "összecsúszott" a Budapest Pride kulturális fesztivállal, melynek záróakkordjaként július 7-én ismét megrendezik a Budapest Pride felvonulást, amit a rendőrség mondvacsinált - közlekedésrendészeti - okokból tiltott volna be.
Egyfelől szégyen ez Magyarországra és Budapestre nézve, másfelől az sem igaz, hogy a szélsőjobb vagy a kormányzat magatartása oly férfias lenne.
*
Ahogy többek között Raewyn Conell, a University of Sydney professzora is állítja, az állam kifejezetten férfias intézmény. Ezzel nemcsak arra utal, hogy a legmagasabb hivatalt viselő férfiak személyisége mintegy áthatja az intézményrendszert, de arra is, hogy az állam szükségképpen egyfajta hegemón maszkulinitás megjelenítője. Az állam testesíti meg a patriarchátus legitimációs problémáira jelenleg elfogadott válaszokat; garantálja a férfiak domináns és a nők alávetett szerepét, és szabályozni, korlátozni kívánja a patriarchális rend kényszerének ellenálló renitenseket, például a homoszexuális férfiakat és nőket.
Amikor a magyarországi kormányzati propaganda lépten-nyomon a "családok" elsődlegességét hangsúlyozza mind a szociálpolitikában, mind a kulturális, gazdasági, hovatovább a korrupciós válságtünetekre adott válaszaiban, tulajdonképpen nemcsak a patriarchális rend, az egyedül elfogadott heteroszexuális családmodell restaurációjára tesz kísérletet, de igen komoly károkat is okoz. Ez a kommunikáció annyiban mindenképpen kirekesztő és homofób, hogy hangsúlyozza a modellnek megfelelni képtelen állampolgárok marginalizált helyzetét. Félreértés ne essék: nemcsak a meleg, leszbikus, transznemű stb. honfitársainkról mond le az állam ezzel a kommunikációs és törvénykezési gyakorlattal, nemcsak őket zárja ki a magasabb arányban hozzáférhető javakból, hanem az egyedülálló vagy elvált nőket és férfiakat, azok gyerekeit és a csonka családokat is.
Aligha szorul magyarázatra, hogy ez az ún. polgári középosztálynak kedvező kirekesztő politika a marginalizált csoportok további radikalizálódásához vezethet. Az a rendszer, amely bérpolitikájával és szociálpolitikájával a családfőként élő "középosztálybeli" férfiaknak kedvez, és az ezen a csoporton kívül esőket alacsonyabb státuszba kényszeríti, a szélsőjobb további erősödést segíti. Azok a férfiak és fiúk, akik a szélsőjobboldalhoz köthető álkatonai szervezetek tagságának nagy részét alkotják, szociológiai kutatások alapján az átlagosnál rosszabb szociális körülmények között élnek, nagy számban csonka családokból származnak, és alacsonyan iskolázottak. A társadalmi hierarchiában elfoglalt helyük igen távol esik a hatalmat gyakorló, domináns férfiak pozíciójától. (Erről lásd: Csepeli György-Murányi István-Prazsák Gergő: Új tekintélyelvűség a mai Magyarországon, illetve interjúnkat Prazsák Gergővel: "Kompország távolodik", Magyar Narancs, 2011. augusztus 4.) E férfiaknak és fiúknak szükségképpen csorbát szenved a maszkulinitásuk, még ha nem is egészen úgy, ahogy a szexuális kisebbségekhez tartozó férfiaké. E férfiasságukban megtépázott emberek agresszív antiszemita, cigányellenes és homofób akciói épp azt a célt szolgálják, hogy bejelentsék és érvényre juttassák dominanciaigényüket a többi marginalizált csoporttal szemben. A férfias jelleg hangsúlyozása - az erődemonstrációk, a közös testgyakorlás, a versengés, az erőszak, meg az egyenruhák, a törzsi szimbolikát idéző fétisek, bakancsok, karszalagok, jelvények, zászlók - mind arra valók, hogy valamiképpen helyreállítsák helyesnek vélt pozíciójukat a patriarchátuson belül.
*
Az új és legújabb kori történelemben a hegemón férfiasság legfontosabb alternatívája - ha tetszik, politikai értelemben vett ellenzéke - a homoszexuális maszkulinitás volt. Magyarországon ugyan késve jelentek meg a szexuális kisebbségek szabadságjogaiért fellépő csoportok, ám ez a jelenséget nem befolyásolja. A közhiedelemmel ellentétben a homoszexuális férfiak maszkulinitása sok esetben "hiperférfias" jegyeket mutat fel; a meleg közösségek tagjainak jó része nagyon konvencionálisan férfias. Szűk farmerba és pólóba öltöznek, sokszor sportos megjelenésűek, erősen kigyúrtak, nem ritka a motoroscsizma, a bőrdzseki, a tetoválás és a testékszerek. Vagyis közel sem hiteles az a kép, amelyik rózsaszín tangás, női ruhákban vonagló férfiakat láttat a melegekben. Noha a transzvesztitashow-k vagy a színes, extravagáns öltözködés vitathatatlanul népszerű a melegek egy részének körében, ezek inkább a szórakozást szolgálják, semmint a megbotránkoztatást.
A meleg aktivisták maszkulinitása is demonstratív - és nem véletlen, hogy az öltözködés specifikumai, a hangsúlyozottan testként való megjelenés néha szélsőséges megnyilvánulásai a szélsőjobboldali férfiak imént részletezett stílusgyakorlataira emlékeztetnek. A két, egymással szemben álló közösség erőteljes és hasonló szimbólumhasználata ugyanabból a motivációból fakad: a maszkulinitásukban alávetett vagy marginalizált férfiak a testüket egyfajta műalkotásként használva igyekeznek bejelenteni dominanciaigényüket. Lényeges különbség, hogy a meleg férfiak a legritkább esetben erőszakosak a többi marginalizált csoporttal szemben.
A szimpla homofóbián túl valószínűleg efféle okokból váltott ki heves reakciókat a szélsőjobboldalon a EuroGames 2012, hiszen a tömegkultúrában a sport lett a maszkulinitás egyik legfontosabb definíciós eszköze - férfiak azért küzdenek egymással, hogy kivívják erőfölényük elismerését a csoport többi tagjával, valamint a csoporton kívüliekkel szemben. A EuroGames ellen tiltakozó szélsőjobboldali férfiak többségét a maszkulinitás effajta demonstrációja még erősebben lázba hozhatja, mint alapjáraton működő homofóbiájuk többnyire általuk is ismeretlen indokai. Itt ugyanis kétségessé válik az a téves elképzelés is, hogy a közösen végzett testgyakorlat kizárólag a heteroszexuális férfiak privilégiuma lenne.
Azzal, hogy az állam és a főváros képviselői a EuroGames 2012 jótékony gazdasági, turisztikai és politikai hatásai ellenére is csak fanyalogni tudtak, a rendőrségen keresztül pedig már másodszor próbálták megakadályozni a Budapest Pride felvonulást, meggyőzően igazolják, hogy Magyarországon homofóbia uralkodik. És ez még úgy is igaz, ha a bíróság - részben az emberi jogi aktivisták nyomására - hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát. Ez az ismétlődő gyakorlat azért roppant kínos, mert a bizonytalanság légkörét erősíti. Az LMBT-közösségek és az emberi jogi csoportok joggal háborodtak fel a tiltó határozaton - ám amikor az állam a bíróságon keresztül visszavonulót fúj, a saját domináns pozícióját kérdőjelezi meg. És ez az, ami végső soron a szélsőjobboldal vitorláit dagasztja. Ők most teli torokból átkozhatják az államot, hogy "igazságtalan" gesztust tett - kegyet gyakorolt - az LMBT csoportok irányába, és ez aktivistáikat még hevesebb tiltakozásra, még látványosabb homofób indíttatású támadásokra ösztökélheti, hiszen az állam velük szemben egy másik marginalizált csoportot részesített előnyben.
Rendőr legyen a talpán, aki uralni tudja a helyzetet július 7-én, a Hősök tere környékén.
A szerző irodalmár.
