Ez az eredeti tőkefelhalmozás ideje a médiában is. Hogy zseniális intuíciója, megrendelése, vagy egyszerűen csak kapcsolati tőkéje volt, ki tudja, mindenesetre az egykori Magyar Filmhíradó jeles munkatársa, Székely Ferenc szerzett Pozsgay Imrétől "pecsétet" egy Budapest körzetében fogható televíziós frekvencia használatának engedélyére (lásd: Vándor Ágnes: Magánalkuk közpénzekről 1., ÉS, 1999. március 12.). A Nap TV a térség, ezen belül Magyarország első magántelevíziójaként először törte meg az államilag és politikailag kontrollált Magyar Televízió monopolhelyzetét, s mint ilyen, úttörő szerepre vállalkozott.
Székely állította fel az első stábot is. A Nap TV megerősítésére és a műsorvezetésre az akkoriban nagyon népszerű Havas Henrik-Forró Tamás rádiós műsorvezető párost kérte fel. Azóta befutott pályájuk ismeretében nem meglepő, hogy kitűnő kapcsolati tőkéjük révén épp Forró és Havas alapozta meg a szponzor- és reklámszerzés gyakorlatát a magyar újságírásban, teremtette meg üzlet és újságírás szimbiózisát, annak esetenként vitatható momentumaival együtt. Forrót például 2003. április 16-án nyilatkozatban meszelte el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága, mert újságírói ténykedését gyaníthatóan üzleti céljainak a szolgálatába állította. Egyik reggel a Postabank-sztori volt napirenden, s Forró Tamás műsorvezetőként meglehetős vehemenciával támadta nap-keltés interjúalanyát, Auth Henriket, a bank elnökét, mire az kifogásolta a vele szembeni elfogult hangot, s ennek okaként a riporter postabankos érdekeltségét nevezte meg. Ezt Forró Tamás nem is tagadta, sőt az is kiderült, hogy van egy olyan érdekeltsége, amelynek megnevezéséhez Auth Henriket nem oldotta fel a műsorban a titoktartás alól, mondván, ennek nyilvánosságra hozását "nem tartaná szerencsésnek". Forrót az utolsó utáni pillanatban vette le Gyárfás a képernyőről; akkor, amikor érintettsége a Kulcsár-ügyben végképp letagadhatatlanná vált.
A kellemes klíma
1989. augusztus 19-én elindult tehát a Nap TV műsora. Havas és Forró üzleti érzéke is kevés volt azonban a dolog tartós üzemeltetéséhez, bevonták hát a projektbe Gyárfás Tamást, akinek Havas Henrik találó megfogalmazásában az a négy betű, hogy pénz "mint katonalónak a trombita" hangzott. Gyárfás Amerikából hazatért ismerősével, Bodnár Györggyel a műsor üzleti hátterének működtetésére létrehozta a Ribbon Kft.-t, amely fokozatosan átkerült a Princz Gábor vezette Postabankhoz, később a Dunaholdinghoz (Tamás István), hogy aztán a Reorg Rt.-nél landoljon, mint a veszteséges Postabank-portfólió része (ÉS, i. m.). Mint látható, a kilencvenes évek első felének a közvagyon lebontása körül bábáskodó jellegzetes arcai tűnnek fel a Nap TV, pontosabban szólva Gyárfás tájékán - hiszen valójában ő ennek a történetnek a meghatározó figurája.
Egyfajta "állam az államban"-ként Gyárfás fokozatosan fejlesztette föl a Magyar Televízióban a műsort: a heti két adásnapból három, majd öt lett, ehhez jött a szombat is. Mindig is pontosan tudta, hogy a Nap TV valódi tőkéje a médiatörvényig monopol-, azt követően pedig a közszolgálati volta miatt kiemelt helyzetben lévő Magyar Televízió műsoridejének a reklámértéke. Egy időben ezen felül is kapott a televíziótól komoly pénzeket a gyártásra, de aztán beérte "csak" a reklámidővel. Ahogy sok mindenre, arra is napjainkban derült fény, hogy még úgy is megérné neki a műsort gyártani, ha a reggeli műsorsáv reklámidejének egy részét átengedné a Magyar Televíziónak (Népszabadság, 2009. október 6.). Sőt, amikor kiderült, hogy a Magyar Televízió 100 millió forint nyereséget remél még ebben az évben a műsortól, Gyárfás ezt az összeget azonnal felajánlotta (nol.hu, 2009. október 11.). Mostanáig persze nem ez volt a szöveg. Gyárfás még néhány hete is előszeretettel hangoztatta egyik kedvenc legendáját, nevezetesen: "Annyit tudok, hogy korábban az MTV reggeli műsora 800 milliós veszteséget jelentett. Mi nem kapunk pénzt a műsorkészítésért, a reklámidőt értékesíthetjük." (Heti Válasz, 2009. szeptember 17.)
Hogy a Magyar Televízióban mi mennyibe kerül, hogy mi gazdaságos és mi nem, mi veszteséges és mi nyereséges, azt két évtized alatt sem sikerült pontosan meghatározni. Ezért aztán minden szereplő imamalomszerűen sulykolhatja, amit az érdeke kíván, a cég gazdaságos működtetéséért és vagyonáért felelős illetékeseken pedig többnyire laza könnyedséggel mentek át a televíziós gyártásban érdekelt vállalkozók sajátos érvei (no meg üzleti szándékai). Ezek lényege mindig az volt, hogy milyen nagy jótevői is ők az intézménynek.
Hogy a Nap-kelte esetében végül is ki milyen szolgáltatásokért és mennyit fizetett, illetve nem fizetett, hogy mennyi volt ebből a Magyar Televízió elmaradt és mennyi Gyárfás valós haszna, azt senki nem firtatta, soha nem is fog kiderülni. Senkinek nem érdeke a tisztánlátás, hiszen mint valamennyi közpénzekből pazarló rendszer, a közszolgálati televízió is mindig kizsarolta magának az éppen aktuális állami támogatást. (Kivéve mostanság, amikor a hatalom mintha levette volna a kezét az intézményről. Minő meglepetés, első indulatukban a televíziós vezetők takarékosság címszóval éppen a külső gyártóktól szabadulnak meg! A külső megrendelők kérdéséről lásd Megfejve című keretes anyagunkat.)
A jótevők
Gyárfás persze nem közszolgálati intézmény, keze alatt a Nap-kelte jól tejelő produktummá vált. Mással nehezen is lenne magyarázható, hogy míg a Szabadság tér fokozatosan rongyolódott le, az Angol utca és maga Gyárfás is fokozatosan és nem akármilyen mértékben terebélyesedett. Nem véletlenül. A Magyar Televízió beépítette minden látszatmechanizmussal együtt a műsorból - a szerkesztőségi tartalomnak feltüntetett részeiből - gyakran kiérezhető volt a direkt vagy nem annyira direkt reklám és promóció. Az origo.hu munkatársa, Lencsés Csaba 2007. október 19-én a minisztériumoktól bekért szerződések alapján megírta, hogy Gyárfás Tamás cége több kormány számos minisztériumától kapott jelentős összegű támogatást. A hvg.hu 2007. október 8-án megjelent anyagában Dezső András pedig kiderítette: 2004 és 2006 között "a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Gázművek és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éveken át több millió forintot fizetett ki a Gyárfás Tamás érdekeltségébe tartozó St. Plusz Kft.-nek. A cikk megjelenése napján a műsor szakmai felügyeletét ellátó Közéleti Főszerkesztőség úgymond "belső vizsgálatot indított annak kivizsgálására, hogy az St. Plusz Kft. betartotta-e az MTV-vel kötött vállalkozási szerződést" (hvg.hu, 2007. október 10; ennek lefolyásáról lásd A papír mindent elbír c. keretes anyagunkat).
Gyárfás magatartása időnként még az ORTT-nek is feladatot adott: csak 2001 és 2009 között 16 esetben marasztalták el, vagy hoztak vele kapcsolatos állásfoglalást amiatt, hogy valamilyen formában megsértette a médiatörvényt.
Mindazonáltal nem lehetett fáklyásmenet egy politikailag frekventált intézmény üzleti partnerének lenni. Gyárfásnak minden kormányváltásnál joggal lehettek álmatlan éjszakái, mert ha valaki, ő aztán pontosan tudja: a magyar politikai elitet korbáccsal sem lehetne a médiától távol tartani. Hogy Gyárfás a szocialisták és a liberálisok kedveltje, éppen napjainkban vált napnál világosabbá, de voltak neki az Antall-kormány értelmiségi és médiaköreiben is befolyásos támogatói, sőt abból a bizonyos első médiaháborúból is jól jött ki, amennyiben 1993-ban Nahlik Gábor döntési helyzetben inkább őt választotta a TV1 konkurens reggeli műsorával, A reggellel szemben. Ebben szerepet játszhatott az az üdítő pragmatizmus, amit Gyárfás mindig is képviselt: soha nem méricskélt és nem osztott igazságot (ehhez mondjuk a megfelelő újságírói és szerkesztői munka, tehát a szakmai tartás hitelessége is hiányzott a műsorából), mindenkit beengedett, aki jönni akart, no meg akiben benne volt a show lehetősége. Így lett a műsor a politikusok kedvenc Hyde Park Speakers' Cornerja. A szocialistáknak a műsor meg egyenesen maga volt a megszokott biztonság, ízlésüknek, a politikai kommunikációról vallott öreges elveiknek tökéletesen megfelelt az a klíma, ami a Nap-keltében reggelente fogadta őket. (Sejthető viszont, hogy a szabad demokraták ebben az esetben sem elvi okok miatt eveztek velük egy csónakban.)
A fáklyásmenet
Fennállásának legnehezebb helyzetébe paradox módon a "sajátjai" miatt került a Nap TV. A '94-es választások után televíziós potentáttá avanzsált Székely Ferenc (nem mellesleg a szabad demokraták állandó televíziós elnökjelöltje) egy nem különösebben bonyolult, az adófizetőknek persze annál drágább konstrukció révén egy időre átjátszotta a műsort Fenyő Jánosnak. (Lásd Vándor Ágnes: Magántévé és közerkölcsök, ÉS, 1996. február 2.) A médiatörvényt megelőző politikai csatározások idején vagyunk, amikor a mélyben kőkemény politikai és gazdasági alkufolyamatok zajlanak a törvényt követő médiaprivatizációban elnyerhető potenciális pozíciókért.
A Fidesz 1998-as hatalomra jutása után kísértetiesen ugyanaz történt a műsorral, mint napjainkban. Akkoriban sem lehetett sétagalopp megszabadulni tőle, ezért a kirúgás akkor is szinte egyik napról a másikra zajlott: Pikó András december 8-án kapta a megbízást, hogy gyakorlatilag két és fél hét felkészülési idő után új reggeli műsort indítson el. Gyárfással december 17-én közölték, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését, mire ő még aznap szerződést kötött Baló Györggyel, a TV3 elnökével. A magyar médiatörténet pikáns eseménye, amikor 1999. január 4-én reggel a Nap-kelte a TV3-on jelentkezett, és vele párhuzamosan elindult a közszolgálati televízió új reggeli műsora: míg a Magyar Televízió műsorát Havas Henrik, a TV3-ét Forró Tamás vezette. A 2002-es kormányváltásig Gyárfás még megtapasztalta az ATV-t is, azaz bőven szerezhetett élményeket arról, milyen egy nem közpénzekből gazdálkodó megrendelőnek dolgozni. De Gyárfás ekkor mégis megdicsőült, mert kiderült, létezhet még az övénél is gyengébb műsor. Nevezetesen a Magyar Televízió belső gyártású reggeli műsora, amely Csermely Péter hírigazgató alatt szemléletében, tempójában, ízlésében beigazolta a jobboldali médiával szembeni összes negatív előítélet jogosságát. Aki nem a Fidesszel kelt és feküdt, annak bizony az a közszolgálati reggel pártos, ájtatos és nézhetetlenül unalmas volt - hozzá képest Gyárfás ATV-s reggeli műsora a megtestesült érdekesség, üdítő sokszínűség lehetett.
A szocialisták 2002-es győzelme után Gyárfást tárt karokkal várta vissza a közszolgálat. A viszonyok a köztévében pillanatok alatt rendeződtek vissza a régi megszokott kliensi rendszerbe, jöttek a csókosok, jöttek a százmilliós szakértők, tanácsadók, elkótyavetyélték az intézmény székházát, s bekényszerítették minden idők legdrágább Wallis-bérleményébe. Ami a Nap-keltét illeti: az elején a látszat kedvéért még eljárták a műsor ingyenességének nagyszerűsége körüli szokásos hálatáncot, hogy aztán végleg bebetonozzák Gyárfást az ismétlésekkel együtt napi tíz órát is meghaladó műsoridőbe.
A gyárfási konstrukció, tehát hogy a közszolgálati műsoridő meghatározó hányadának nemcsak a gyártása, hanem a tapasztalatok alapján de facto a szerkesztése is lényegében magánérdekűvé vált, semmissé tette az adófizetőknek a gazdasági és politikai érdekektől független információhoz való jogát, s ennek komoly következményei vannak.
Ilyen következmény volt legutóbb például a Vona Gábor-féle affér, amikor a jobbikos politikus egy lazán odavetett félmondattal Izraelbe küldte a Nap-kelte újságíróját, akinek nem voltak eszközei a helyzet megfelelő kezelésére. A nyilvánosság folyamatos politikai és üzleti érdekeltségű vakítása mindenkiből a legrosszabbat hozza elő, generálja a buta összeesküvés-elméleteket, a kertek alatt már itt lopózó sunyi és buta kvázifasizmust, az elmúlt két évtized hipokrita kommunikációjának és hatalomgyakorlásának kellemetlen melléktermékét. És ennek a kommunikációnak húsz éven át szerves része volt Gyárfás Tamás és az ő műsora.
Megfejve
Máig megválaszolatlan kérdés, hogy minek is tekinthető a Magyar Televízió műsorainak külső vállalkozók általi gyártása. Általánosabban fogalmazva: hogyan értékeljük a közvagyon magánvagyonná alakításának folyamatát ebben a konkrét esetben. Ez is 1990 körül kezdődött, amikor Hankiss Elemér be kívánta vezetni az úgynevezett "megrendelő televízió" modelljét: a műsort egy kis létszámú belső apparátus biztosítja a piacról beszerzett olcsó és jó produkciókkal. Ez a világon mindenhol tiszta játékszabályok alapján folyik, a döntéseket transzparens versenyeztetés előzi meg, melynek során a gazdaságilag és minőségileg legjobb ajánlat nyer. Mindenhol, kivéve Magyarországot, ahol a "külső gyártás olcsósága" tetszetős ideológiájának védőernyője alatt, de nyilvános pályáztatás híján egy korrupt, átláthatatlanul pazarló pénzkiviteli szisztéma jött létre. A külső gyártási rendszer egyik fő jellemzője nálunk az lett, hogy a feltételek sosem egységesek, a szerződések a mindenkori televíziós menedzsment és az adott vállalkozó egyedi alkujától függően, egyszóval pofára születnek, a vállalási árak mindig nagyságrendekkel magasabbak a bekerülési árnál, miközben esetleges a teljesítés Magyar Televízión belüli kontrollálása. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amikor csak alkalma volt rá, kifogásolta e gyakorlatot, természetesen minden következmény nélkül. Arról, hogy egyes vállalkozók szerződtetése érdekében politikusok jártak és járnak közre, mindenki tudott és tud, arról azonban, hogy ezzel a Magyar Televízió forrásai is beléptek-e a pártfinanszírozás körébe, a dolog természetéből következően máig nincsenek hitelt érdemlő információink.
A kérdés egy másik figyelemre méltó adaléka a magyarországi médiaprivatizációval való összefüggése. A Magyar Televízió műsoridejének, illetve a műsorkészítés egyes fázisainak kiadása külső vállalkozóknak több magán-médiavállalkozás - stúdió, produceri iroda - piaci jelenlétének és megerősödésének lett a forrása, sőt erre a mechanizmusra vezethető vissza a TV2 genezise is (lásd erről Krétakör című írásomat az ÉS 1997. december 12-i számában). Mindezen folyamatoktól nyilván nem független tény, hogy két évtized alatt több százmilliárd forintnyi pénzt és vagyont élt fel az intézmény, melynek mára lényegében semmije nem maradt.
A papír mindent elbír
A 2007-es vizsgálatban - amelyet a Magyar Televízió kérésemre elküldött - többek között az alábbiak olvashatók: "Az MTV hatáskörén belül lefolytatott vizsgálat során az St. Plusz Kft. betekintést engedett az MTV részére az St. Plusz Kft. és a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Fővárosi Vízművek, illetve Fővárosi Gázművek között létrejött szerződéseibe. Valamennyi, az MTV Zrt. részére megtekintésre átadott szerződés tárgya a Nap-Kelte és a Nap-Nyugta című műsorok hirdetéseinek szervezése volt. Azon szerződések alapján tehát az St. Plusz Kft. hirdetési felületet biztosított a partnereknek, így a szerződésben foglaltak szerint azok nem a műsorban való szereplésért fizettek." Érdeklődésemre, hogy ha a nyilatkozó fizet a szereplésért, az szponzorációnak minősül-e, a Magyar Televízió a következőt felelte: "Nem. Fizetett PR-cikk alkalmazása engedélyezett, de csak reklámblokkon belül. Ha fizetett PR-cikk reklámblokkon kívül szerepel, úgy burkolt reklámnak minősül." Leglényegesebb kérdésem pedig az volt, hogy a Nap-kelte megsértette-e a médiatörvényt vagy más szabályzatot. A válasz: "Nem. Az St. Plusz Kft. az MTV Zrt. részére bemutatott szerződéseiben foglaltak szerint nem sértette meg a médiatörvényt, teljesítése kizárólag akkor ütközhetett jogszabályba, ha mégsem a saját szerződéseiben foglaltak szerint teljesítette a szolgáltatásait."
A Nap-kelte szerződésének tartalmát a Magyar Televízió az összes többi külsős vállalkozói szerződéssel együtt titkolja, honlapján a Szerződések menü "szerkesztés alatt" áll; a miértre lapzártáig nem kaptam választ. A megállapodás interneten keringő változata szerint a Magyar Televízióval kötött vállalkozási szerződés 2.9-es pontja értelmében a Nap-kelte "a Médiatörvény 25. paragrafusa szerint nem támogatható műsorszám, így a vállalkozó a szerződés teljesítéséhez támogatók igénybevételére nem jogosult. (...) A jelen pontban írottak irányadók arra az esetre is, ha a műsorban valamely pályázati forrásból finanszírozott tartalom közlése történik."
Mit vizsgált tehát sajtónyomásra a Magyar Televízió 2007-ben? Kizárólag azt, hogy tudott-e Gyárfás kikezdhetetlen szerződéseket kötni. Kiderült, hogy tudott. Mire jutott tehát az MTV a vizsgálat során? Hogy a kérdést pro forma ki lehet pipálni anélkül, hogy a valódi botrányról bármi érvényeset mondtak volna. A botrány ugyanis nem az, hogy Gyárfás reklámszerződéseket kötött - ezt az általam ismert szerződés 3.3 pontja megengedi ("a műsorszámok első és utolsó félóráján belül maximum 3 [három] perc reklámot helyezhet el"). Az igazi kérdés az, hogy azok a látszólag reklámszerződések, amiket az évek során fővárosi cégekkel, minisztériumokkal kötött a Nap-kelte, vagy például a Rivalda című műsorszám gyártására az NKA-tól éveken át kapott tízmilliók beleférnek-e ebbe a reklámkeretbe. Arról nem beszélve, hogy ha valakinek, hát a Magyar Televíziónak a közszolgálat tisztasága és az adófizetők érdekeinek képviseletében joga, lehetősége, sőt kötelessége lett volna megnézni, hogy a stúdióba behívott politikusok, fővárosi menedzserek stb. független tartalomként történő megszólaltatása és az említett szerződések között volt-e bármiféle összefüggés. Mert ha igen, az bizony burkolt reklám.
