Bak Mihály

Három–hat, avagy játszd újra, Kádár!

Néhány megjegyzés Orbán Nagy Tervéhez

Publicisztika

Ha törik, ha szakad, a következő két évben 3–6 százalékra kell növelni a gazdaság teljesítményét. Orbán Viktor mondatai mögött olyan gondolkodásmód rejlik, amely – ha kissé megkaparjuk a felszínt – kísértetiesen emlékeztet egy letűntnek hitt korra. Annak a kornak nem lett jó vége. Persze, ahogy vesszük.

Önszuggesztió

„A 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési sávba már be tudunk lépni a következő évben, ott tudunk maradni 2026-ban, és meg tudjuk célozni utána a sáv felső szélét is.” Ezt az útmutatást adta a miniszterelnök a múlt heti „nagy bejelentésében”. Arról is beszélt, hogy a GDP 60 százalékára kell visszaszorítani az államadósságot (amely a 2020-as 80 százalékos csúcsról fokozatosan csökken, de az idén ismét megugrott, s jelenleg 76 százalékon áll), ehhez pedig „fegyelmezett” gazdaságpolitika kell. (A fejtegetésnek a „gazdasági semlegességről” alkotott részéről inkább nem mondanék most semmit.)

Látjuk az adatokat: két számjegyű zuhanás a beruházásokban, nagyarányú visszaesés az iparban, drámai mértékben a csodafegyvernek szánt villanyautó-akkumulátor szektorban. Tapasztaljuk a gazdaság szerkezetének folyamatos torzulását, a korábbinál mind kevésbé jövedelmező ipari termelési ágak meghonosítását; a termelékenység határozott romlását, továbbá a belső fogyasztás – egyre mélyülő és szélesedő válságot mutató – egy helyben topogását. S mindehhez jön az uniós pénz elapadása. A költségvetési hiány meghaladja a még elfogadható mértéket, az államadósság emelkedik; kölcsönből pótoljuk az ország teljesítménydeficitjét. Az adósságszolgálat az idén a korábbi évekének nagyjából a háromszorosa, összemérhető az egészségügyi-szociális kiadásokkal.

De pánikra nincs ok, „a gazdaság fundamentumai épek”, élénkíteni kell, a bérek nagyarányú emelkedése és a lakossági fogyasztás meglódulása kirántja a kátyúból a szekeret – ezt halljuk a pénzügyminisztertől és az aktuá­lis sámántól. Utóbbi mérhetetlenül haragszik a lakosságra, amiért az nem vásárol, hanem igyekszik megélni az ismét növekvő infláció árnyékában. A túlnyomásos gazdaságpolitika előző atyja már kiugrott a süllyedő hajóból, észrevette a bajt. Ezen túlmenően azonban nem hallik vita a helyzetről. Aligha azért, mert ennyire összezárnak a sorok; inkább azért, mert ez a néhány szereplő csak asszisztál annak az embernek, aki mindenről egymaga dönt. Arról is, hogy a saját erejéből éppen csak verdeső gazdaságot magasan szárnyalásra kényszerítsék. Másfél évvel a válasz­tások előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.