Bak Mihály

Három–hat, avagy játszd újra, Kádár!

Néhány megjegyzés Orbán Nagy Tervéhez

Publicisztika

Ha törik, ha szakad, a következő két évben 3–6 százalékra kell növelni a gazdaság teljesítményét. Orbán Viktor mondatai mögött olyan gondolkodásmód rejlik, amely – ha kissé megkaparjuk a felszínt – kísértetiesen emlékeztet egy letűntnek hitt korra. Annak a kornak nem lett jó vége. Persze, ahogy vesszük.

Önszuggesztió

„A 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési sávba már be tudunk lépni a következő évben, ott tudunk maradni 2026-ban, és meg tudjuk célozni utána a sáv felső szélét is.” Ezt az útmutatást adta a miniszterelnök a múlt heti „nagy bejelentésében”. Arról is beszélt, hogy a GDP 60 százalékára kell visszaszorítani az államadósságot (amely a 2020-as 80 százalékos csúcsról fokozatosan csökken, de az idén ismét megugrott, s jelenleg 76 százalékon áll), ehhez pedig „fegyelmezett” gazdaságpolitika kell. (A fejtegetésnek a „gazdasági semlegességről” alkotott részéről inkább nem mondanék most semmit.)

Látjuk az adatokat: két számjegyű zuhanás a beruházásokban, nagyarányú visszaesés az iparban, drámai mértékben a csodafegyvernek szánt villanyautó-akkumulátor szektorban. Tapasztaljuk a gazdaság szerkezetének folyamatos torzulását, a korábbinál mind kevésbé jövedelmező ipari termelési ágak meghonosítását; a termelékenység határozott romlását, továbbá a belső fogyasztás – egyre mélyülő és szélesedő válságot mutató – egy helyben topogását. S mindehhez jön az uniós pénz elapadása. A költségvetési hiány meghaladja a még elfogadható mértéket, az államadósság emelkedik; kölcsönből pótoljuk az ország teljesítménydeficitjét. Az adósságszolgálat az idén a korábbi évekének nagyjából a háromszorosa, összemérhető az egészségügyi-szociális kiadásokkal.

De pánikra nincs ok, „a gazdaság fundamentumai épek”, élénkíteni kell, a bérek nagyarányú emelkedése és a lakossági fogyasztás meglódulása kirántja a kátyúból a szekeret – ezt halljuk a pénzügyminisztertől és az aktuá­lis sámántól. Utóbbi mérhetetlenül haragszik a lakosságra, amiért az nem vásárol, hanem igyekszik megélni az ismét növekvő infláció árnyékában. A túlnyomásos gazdaságpolitika előző atyja már kiugrott a süllyedő hajóból, észrevette a bajt. Ezen túlmenően azonban nem hallik vita a helyzetről. Aligha azért, mert ennyire összezárnak a sorok; inkább azért, mert ez a néhány szereplő csak asszisztál annak az embernek, aki mindenről egymaga dönt. Arról is, hogy a saját erejéből éppen csak verdeső gazdaságot magasan szárnyalásra kényszerítsék. Másfél évvel a válasz­tások előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.