Bak Mihály

Három–hat, avagy játszd újra, Kádár!

Néhány megjegyzés Orbán Nagy Tervéhez

Publicisztika

Ha törik, ha szakad, a következő két évben 3–6 százalékra kell növelni a gazdaság teljesítményét. Orbán Viktor mondatai mögött olyan gondolkodásmód rejlik, amely – ha kissé megkaparjuk a felszínt – kísértetiesen emlékeztet egy letűntnek hitt korra. Annak a kornak nem lett jó vége. Persze, ahogy vesszük.

Önszuggesztió

„A 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési sávba már be tudunk lépni a következő évben, ott tudunk maradni 2026-ban, és meg tudjuk célozni utána a sáv felső szélét is.” Ezt az útmutatást adta a miniszterelnök a múlt heti „nagy bejelentésében”. Arról is beszélt, hogy a GDP 60 százalékára kell visszaszorítani az államadósságot (amely a 2020-as 80 százalékos csúcsról fokozatosan csökken, de az idén ismét megugrott, s jelenleg 76 százalékon áll), ehhez pedig „fegyelmezett” gazdaságpolitika kell. (A fejtegetésnek a „gazdasági semlegességről” alkotott részéről inkább nem mondanék most semmit.)

Látjuk az adatokat: két számjegyű zuhanás a beruházásokban, nagyarányú visszaesés az iparban, drámai mértékben a csodafegyvernek szánt villanyautó-akkumulátor szektorban. Tapasztaljuk a gazdaság szerkezetének folyamatos torzulását, a korábbinál mind kevésbé jövedelmező ipari termelési ágak meghonosítását; a termelékenység határozott romlását, továbbá a belső fogyasztás – egyre mélyülő és szélesedő válságot mutató – egy helyben topogását. S mindehhez jön az uniós pénz elapadása. A költségvetési hiány meghaladja a még elfogadható mértéket, az államadósság emelkedik; kölcsönből pótoljuk az ország teljesítménydeficitjét. Az adósságszolgálat az idén a korábbi évekének nagyjából a háromszorosa, összemérhető az egészségügyi-szociális kiadásokkal.

De pánikra nincs ok, „a gazdaság fundamentumai épek”, élénkíteni kell, a bérek nagyarányú emelkedése és a lakossági fogyasztás meglódulása kirántja a kátyúból a szekeret – ezt halljuk a pénzügyminisztertől és az aktuá­lis sámántól. Utóbbi mérhetetlenül haragszik a lakosságra, amiért az nem vásárol, hanem igyekszik megélni az ismét növekvő infláció árnyékában. A túlnyomásos gazdaságpolitika előző atyja már kiugrott a süllyedő hajóból, észrevette a bajt. Ezen túlmenően azonban nem hallik vita a helyzetről. Aligha azért, mert ennyire összezárnak a sorok; inkább azért, mert ez a néhány szereplő csak asszisztál annak az embernek, aki mindenről egymaga dönt. Arról is, hogy a saját erejéből éppen csak verdeső gazdaságot magasan szárnyalásra kényszerítsék. Másfél évvel a válasz­tások előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.