Röviden és tömören: győzött. Hasszán Naszrallah kiiktatásával Benjamin Netanjahu gyakorlatilag megnyerte ezt a háborút, mert miután Gáza egy éven át tartó bombázásával megtörte a Hamászt, a Hezbollahot is lefejezte, amikor a bunkere romjai alá temette a vezetőjét.
A fegyverek nem fognak egy csapásra elhallgatni. (Irán kedden este rakétákat lőtt ki Izraelre, amire Netanjahu úgy reagált, a siíta állam "meg fog fizetni" – a szerk.) Lesznek még további fordulatok, de ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt egész Izrael megrendülve állt egy példa nélküli mészárlás előtt, a miniszterelnök képes volt megszabadítani az országát a két legnagyobb fenyegetéstől. Aligha meglepő, hogy az izraeliek most éljenzik ezért. De vajon akar-e és tud-e tartós békét teremteni ebből a győzelemből?
Ez a kérdés, mert egyelőre az erő és a hajthatatlanság volt az a két tényező, ami kifizetődött. Az erő a Hamásszal szemben, amely elvesztette a csapatainak nagy részét, mert az izraeli miniszterelnök eltökélte, hogy katonákkal, repülőgépekkel és rakétákkal mindenestül felszámolja. A hajthatatlanság az amerikai elnökkel szemben, aki ugyan elítélte a gázai emberek szenvedését, de hagyta, hogy megtörténjen, mert attól félt, hogy ha fellép ellene, akkor Irán a szövetségesei, a Hamász és a Hezbollah révén az egész Közel-Keleten fölénybe kerül.
Az erő és a hajthatatlanság kifizetődött a nemzetközi igazságszolgáltatással szemben és a világ kormányainak túlnyomó többségének a tiltakozásával szemben is.
Kifizetődött a nyugati közvéleménnyel szemben, amely hónapról hónapra egyre inkább helytelenítette a gázai népet sújtó kollektív büntetés borzalmait. Kifizetődött az általános rosszallás ellenére, és amint világossá vált, hogy győzelmet arattak a Hamász felett, Benjamin Netanjahu ugyanezzel az erővel és hajthatatlansággal fordult a Hezbollah ellen, amellyel árnyékháborút vívott.
Mivel nem tudták egyszerre lerohanni Gázát és Dél-Libanont, és nem akarták megkockáztatni, hogy utcai harcok törnek ki, amikbe a Hezbollah próbálta őket belerángatni, az izraeliek nem tankokat és csapatokat, inkább a hírszerzésüket vetették be. Inkább méhrajokat küldtek harcba, nem bombákat és embereket. Azzal kezdték, hogy célba vették az igen magas rangú vezetőit ennek az államban lévő államnak, a Hezbollahnak, amelyet a legradikálisabb libanoni síiták hoztak létre Irán segítségével. Azzal destabilizálták a Hezbollahot és az iráni vezetést, hogy megmutatták nekik: képesek még a vezetők közé is beszivárogni, ezután pedig a „csipogó hadművelettel” az egész szervezetükben pánikot okoztak, miközben az Hezbollah legyőzhetetlennek hitte magát, hiszen rengeteg rakétája volt Izrael felé irányítva.
Az izraeliek belülről győzték le a Hezbollahot, és innentől kezdve a vezetőjének, Hasszán Naszrallahnak a halála borítékolható volt. A belpolitikailag már amúgy is nagyon meggyengült iráni teokrácia elvesztette ezt a csatát. Benjamin Netanjahu megnyerte, és most úgy áll a helyzet, hogy ha az izraeliek holnap szavaznának, akkor egyedül is meglenne a parlamenti többsége. Miközben a minap még úgy tűnt, hogy a bukás szélén áll. Az olajmonarchiák, Egyiptom, a marokkói uralkodóház és Jordánia láthatóan megkönnyebbültek, látva, hogy vesztésre áll az iráni rezsim, amely a sah bukása óta arra törekedett, hogy visszaállítsa a Perzsa Birodalom egykori hatalmát – az ő kárukra. Izrael arab szövetségesei olyannyira megnyugodtak, hogy Hasszán Naszrallah még életben volt, amikor Benjamin Netanjahu már arra szólított föl az ENSZ Közgyűlésén, hogy nyíljanak meg a diplomáciai kapcsolatok Izrael és Szaúd-Arábia között.
Bármit is mondjanak, valószínűleg sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem szomorkodnak túlzottan a Hezbollah összeomlása miatt. Libanon számára most jöhet el az idő, hogy "modus vivendit" keressen Izraellel, és Európa és az Öböl-menti országok segítségével újjáépítse magát – miután a polgárháború évtizedei és az Irán Hezbollahon keresztüli mesterkedései teljesen tönkretették, összetörték és feldarabolták. Egy közel-keleti szabadkereskedelmi övezet vágyálma sem teljesen elképzelhetetlen. De mi a helyzet a palesztinokkal?
Az izraeli jobboldal úgy gondolja, elfeledtetheti őket, ahogy az Egyesült Államok elfeledtette az amerikai őslakosok ügyét, de velük ellentétben a palesztinoknak másfél milliárd hittársuk van a világon, a gyerekeik a légiriadókban nem éppen azt tanulták, hogy hogyan nyújthatnának kezet az ellenségeiknek, Izrael pedig rengeteg támogatást és szimpátiát vesztett az elmúlt egy évben. A győztes mindent visz; ám ahogy egy régi francia politikai mondás tartja: szuronyokkal bármit el lehet érni, de rájuk ülni, azt nem lehet.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
