Béke vagy még több háború lesz Netanjahu jutalma?

Publicisztika

Az erő alkalmazása kifizetődő volt az izraeli miniszterelnök számára, mert lefejezte a Hezbollahot és meggyengítette a Hamászt. Kérdés, hogy ennek hosszú távon mi lesz az ereménye. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.

Röviden és tömören: győzött. Hasszán Naszrallah kiiktatásával Benjamin Netanjahu gyakorlatilag megnyerte ezt a háborút, mert miután Gáza egy éven át tartó bombázásával megtörte a Hamászt, a Hezbollahot is lefejezte, amikor a bunkere romjai alá temette a vezetőjét. 

A fegyverek nem fognak egy csapásra elhallgatni. (Irán kedden este rakétákat lőtt ki Izraelre, amire Netanjahu úgy reagált, a siíta állam "meg fog fizetni" – a szerk.) Lesznek még további fordulatok, de ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt egész Izrael megrendülve állt egy példa nélküli mészárlás előtt, a miniszterelnök képes volt megszabadítani az országát a két legnagyobb fenyegetéstől. Aligha meglepő, hogy az izraeliek most éljenzik ezért. De vajon akar-e és tud-e tartós békét teremteni ebből a győzelemből?

Ez a kérdés, mert egyelőre az erő és a hajthatatlanság volt az a két tényező, ami kifizetődött. Az erő a Hamásszal szemben, amely elvesztette a csapatainak nagy részét, mert az izraeli miniszterelnök eltökélte, hogy katonákkal, repülőgépekkel és rakétákkal mindenestül felszámolja. A hajthatatlanság az amerikai elnökkel szemben, aki ugyan elítélte a gázai emberek szenvedését, de hagyta, hogy megtörténjen, mert attól félt, hogy ha fellép ellene, akkor Irán a szövetségesei, a Hamász és a Hezbollah révén az egész Közel-Keleten fölénybe kerül.

Az erő és a hajthatatlanság kifizetődött a nemzetközi igazságszolgáltatással szemben és a világ kormányainak túlnyomó többségének a tiltakozásával szemben is.

Kifizetődött a nyugati közvéleménnyel szemben, amely hónapról hónapra egyre inkább helytelenítette a gázai népet sújtó kollektív büntetés borzalmait. Kifizetődött az általános rosszallás ellenére, és amint világossá vált, hogy győzelmet arattak a Hamász felett, Benjamin Netanjahu ugyanezzel az erővel és hajthatatlansággal fordult a Hezbollah ellen, amellyel árnyékháborút vívott.

Mivel nem tudták egyszerre lerohanni Gázát és Dél-Libanont, és nem akarták megkockáztatni, hogy utcai harcok törnek ki, amikbe a Hezbollah próbálta őket belerángatni, az izraeliek nem tankokat és csapatokat, inkább a hírszerzésüket vetették be. Inkább méhrajokat küldtek harcba, nem bombákat és embereket. Azzal kezdték, hogy célba vették az igen magas rangú vezetőit ennek az államban lévő államnak, a Hezbollahnak, amelyet a legradikálisabb libanoni síiták hoztak létre Irán segítségével. Azzal destabilizálták a Hezbollahot és az iráni vezetést, hogy megmutatták nekik: képesek még a vezetők közé is beszivárogni, ezután pedig a „csipogó hadművelettel” az egész szervezetükben pánikot okoztak, miközben az Hezbollah legyőzhetetlennek hitte magát, hiszen rengeteg rakétája volt Izrael felé irányítva.

Az izraeliek belülről győzték le a Hezbollahot, és innentől kezdve a vezetőjének, Hasszán Naszrallahnak a halála borítékolható volt. A belpolitikailag már amúgy is nagyon meggyengült iráni teokrácia elvesztette ezt a csatát. Benjamin Netanjahu megnyerte, és most úgy áll a helyzet, hogy ha az izraeliek holnap szavaznának, akkor egyedül is meglenne a parlamenti többsége. Miközben a minap még úgy tűnt, hogy a bukás szélén áll. Az olajmonarchiák, Egyiptom, a marokkói uralkodóház és Jordánia láthatóan megkönnyebbültek, látva, hogy vesztésre áll az iráni rezsim, amely a sah bukása óta arra törekedett, hogy visszaállítsa a Perzsa Birodalom egykori hatalmát – az ő kárukra. Izrael arab szövetségesei olyannyira megnyugodtak, hogy Hasszán Naszrallah még életben volt, amikor Benjamin Netanjahu már arra szólított föl az ENSZ Közgyűlésén, hogy nyíljanak meg a diplomáciai kapcsolatok Izrael és Szaúd-Arábia között.

 
Izrael által elfogott iráni harcászati rakéta roncsát nézik palesztin lakosok a ciszjordániai Hebron városában 
Fotó: MTI/AP/Mahmud Illean
 

Bármit is mondjanak, valószínűleg sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem szomorkodnak túlzottan a Hezbollah összeomlása miatt. Libanon számára most jöhet el az idő, hogy "modus vivendit" keressen Izraellel, és Európa és az Öböl-menti országok segítségével újjáépítse magát – miután a polgárháború évtizedei és az Irán Hezbollahon keresztüli mesterkedései teljesen tönkretették, összetörték és feldarabolták. Egy közel-keleti szabadkereskedelmi övezet vágyálma sem teljesen elképzelhetetlen. De mi a helyzet a palesztinokkal?

Az izraeli jobboldal úgy gondolja, elfeledtetheti őket, ahogy az Egyesült Államok elfeledtette az amerikai őslakosok ügyét, de velük ellentétben a palesztinoknak másfél milliárd hittársuk van a világon, a gyerekeik a légiriadókban nem éppen azt tanulták, hogy hogyan nyújthatnának kezet az ellenségeiknek, Izrael pedig rengeteg támogatást és szimpátiát vesztett az elmúlt egy évben. A győztes mindent visz; ám ahogy egy régi francia politikai mondás tartja: szuronyokkal bármit el lehet érni, de rájuk ülni, azt nem lehet.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.