Béke vagy még több háború lesz Netanjahu jutalma?

Publicisztika

Az erő alkalmazása kifizetődő volt az izraeli miniszterelnök számára, mert lefejezte a Hezbollahot és meggyengítette a Hamászt. Kérdés, hogy ennek hosszú távon mi lesz az ereménye. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.

Röviden és tömören: győzött. Hasszán Naszrallah kiiktatásával Benjamin Netanjahu gyakorlatilag megnyerte ezt a háborút, mert miután Gáza egy éven át tartó bombázásával megtörte a Hamászt, a Hezbollahot is lefejezte, amikor a bunkere romjai alá temette a vezetőjét. 

A fegyverek nem fognak egy csapásra elhallgatni. (Irán kedden este rakétákat lőtt ki Izraelre, amire Netanjahu úgy reagált, a siíta állam "meg fog fizetni" – a szerk.) Lesznek még további fordulatok, de ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt egész Izrael megrendülve állt egy példa nélküli mészárlás előtt, a miniszterelnök képes volt megszabadítani az országát a két legnagyobb fenyegetéstől. Aligha meglepő, hogy az izraeliek most éljenzik ezért. De vajon akar-e és tud-e tartós békét teremteni ebből a győzelemből?

Ez a kérdés, mert egyelőre az erő és a hajthatatlanság volt az a két tényező, ami kifizetődött. Az erő a Hamásszal szemben, amely elvesztette a csapatainak nagy részét, mert az izraeli miniszterelnök eltökélte, hogy katonákkal, repülőgépekkel és rakétákkal mindenestül felszámolja. A hajthatatlanság az amerikai elnökkel szemben, aki ugyan elítélte a gázai emberek szenvedését, de hagyta, hogy megtörténjen, mert attól félt, hogy ha fellép ellene, akkor Irán a szövetségesei, a Hamász és a Hezbollah révén az egész Közel-Keleten fölénybe kerül.

Az erő és a hajthatatlanság kifizetődött a nemzetközi igazságszolgáltatással szemben és a világ kormányainak túlnyomó többségének a tiltakozásával szemben is.

Kifizetődött a nyugati közvéleménnyel szemben, amely hónapról hónapra egyre inkább helytelenítette a gázai népet sújtó kollektív büntetés borzalmait. Kifizetődött az általános rosszallás ellenére, és amint világossá vált, hogy győzelmet arattak a Hamász felett, Benjamin Netanjahu ugyanezzel az erővel és hajthatatlansággal fordult a Hezbollah ellen, amellyel árnyékháborút vívott.

Mivel nem tudták egyszerre lerohanni Gázát és Dél-Libanont, és nem akarták megkockáztatni, hogy utcai harcok törnek ki, amikbe a Hezbollah próbálta őket belerángatni, az izraeliek nem tankokat és csapatokat, inkább a hírszerzésüket vetették be. Inkább méhrajokat küldtek harcba, nem bombákat és embereket. Azzal kezdték, hogy célba vették az igen magas rangú vezetőit ennek az államban lévő államnak, a Hezbollahnak, amelyet a legradikálisabb libanoni síiták hoztak létre Irán segítségével. Azzal destabilizálták a Hezbollahot és az iráni vezetést, hogy megmutatták nekik: képesek még a vezetők közé is beszivárogni, ezután pedig a „csipogó hadművelettel” az egész szervezetükben pánikot okoztak, miközben az Hezbollah legyőzhetetlennek hitte magát, hiszen rengeteg rakétája volt Izrael felé irányítva.

Az izraeliek belülről győzték le a Hezbollahot, és innentől kezdve a vezetőjének, Hasszán Naszrallahnak a halála borítékolható volt. A belpolitikailag már amúgy is nagyon meggyengült iráni teokrácia elvesztette ezt a csatát. Benjamin Netanjahu megnyerte, és most úgy áll a helyzet, hogy ha az izraeliek holnap szavaznának, akkor egyedül is meglenne a parlamenti többsége. Miközben a minap még úgy tűnt, hogy a bukás szélén áll. Az olajmonarchiák, Egyiptom, a marokkói uralkodóház és Jordánia láthatóan megkönnyebbültek, látva, hogy vesztésre áll az iráni rezsim, amely a sah bukása óta arra törekedett, hogy visszaállítsa a Perzsa Birodalom egykori hatalmát – az ő kárukra. Izrael arab szövetségesei olyannyira megnyugodtak, hogy Hasszán Naszrallah még életben volt, amikor Benjamin Netanjahu már arra szólított föl az ENSZ Közgyűlésén, hogy nyíljanak meg a diplomáciai kapcsolatok Izrael és Szaúd-Arábia között.

 
Izrael által elfogott iráni harcászati rakéta roncsát nézik palesztin lakosok a ciszjordániai Hebron városában 
Fotó: MTI/AP/Mahmud Illean
 

Bármit is mondjanak, valószínűleg sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem szomorkodnak túlzottan a Hezbollah összeomlása miatt. Libanon számára most jöhet el az idő, hogy "modus vivendit" keressen Izraellel, és Európa és az Öböl-menti országok segítségével újjáépítse magát – miután a polgárháború évtizedei és az Irán Hezbollahon keresztüli mesterkedései teljesen tönkretették, összetörték és feldarabolták. Egy közel-keleti szabadkereskedelmi övezet vágyálma sem teljesen elképzelhetetlen. De mi a helyzet a palesztinokkal?

Az izraeli jobboldal úgy gondolja, elfeledtetheti őket, ahogy az Egyesült Államok elfeledtette az amerikai őslakosok ügyét, de velük ellentétben a palesztinoknak másfél milliárd hittársuk van a világon, a gyerekeik a légiriadókban nem éppen azt tanulták, hogy hogyan nyújthatnának kezet az ellenségeiknek, Izrael pedig rengeteg támogatást és szimpátiát vesztett az elmúlt egy évben. A győztes mindent visz; ám ahogy egy régi francia politikai mondás tartja: szuronyokkal bármit el lehet érni, de rájuk ülni, azt nem lehet.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.