„Ha van egy percem, akkor elmondom, hogy a V4 miért nagyobb jelentőségű annál, mint aminek látszik, ugyanis mi a V4-hez kapcsolódó vitákat látjuk, mert a napi sajtónak ez a természete. Ha hátrább lépünk egyet, s megpróbáljuk megérteni, hogy mire való a V4, akkor látunk egy stratégiai képet kibontakozni a szemünk előtt” – válaszolta Orbán Viktor egy újságírói kérdésre a december 21-i nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A fejtegetést így folytatta: „A V4 azon országokat próbálja összefogni, amelyek a németek és az oroszok között vannak. A V4 egy kísérlet arra, hogy megpróbáljuk megvalósítani a történelemben különböző módon és sokszor megfogalmazódott közép-európai együttműködést. Azzal a céllal akartuk ezt megvalósítani, hogy Európában ne egy francia-német tengely döntsön minden fontos ügyben, hanem miután mi, közép-európaiak a nagyokhoz képest kisebbek vagyunk, társuljunk és álljunk össze, hozzunk létre stratégiai kérdésekben szövetséget, és legyünk akkorák, mint a franciák vagy a németek. Ha a V4-et megnézzük, akkor népességben, területben, nemzeti össztermék tekintetében és katonai erőben is, Franciaországhoz és Németországhoz vagyunk mérhetőek. A terv az volt, hogy ez a közép-európai együttműködéssel elismertessük, hogy ennek a térségnek súlya, jelentősége és hangja van – és fogadják el a németek meg a franciák, hogy nem ketten, hanem Közép-Európával kiegészülve három nagy erőcsoportban kell mérlegelni az európai kérdéseket. Ez volt a terv. Az az igazság, hogy másoknak, akik nem voltak benne, ez nem volt érdeke. Részben belső nehézségek, részben külső nyomás miatt, ez a dolog szétesett. Most azon dolgozunk, hogyan tudjuk újra összerakni. (…) Ez magyarázza most a V4-ek szomorú helyzetét, amiben most vagyunk” – magyarázta Orbán.
A kormányfői gondolatkísérlet, mint oly’ sokszor, elsőre tetszetősnek is tűnhet, de ha kicsit elmélyedünk benne, akkor a részletekben számtalan adat- és ténybeli hibára, csúsztatására és hazugságra bukkanunk. Arról nem beszélve, hogy a V4-ek már korábban bekövetkezett szétesésének felelőseiről egy szót sem hallunk, arról pedig főként nem, hogy a V4-en belül miért került és kerül folyamatosan szembe közép-európai szomszédaival is az Orbán-kormány Ukrajna és Oroszország, az EU bővítése és az unió lehetséges új stratégiája kérdésében.
Egyáltalán, egy szabadon választott szövetségen belül miért és mitől szabhatná meg kizárólag az az egyes országok álláspontját, hogy viszonylagos földrajzi közelségben vannak egymással? Ilyen alapon már régen megalakult volna a Balti- és Mediterrán-tengely, netán németalföldi vagy skandináv szövetség, de semmi ilyesmi nem létezik.
De nézzük az alapkérdést! Egy, a kölcsönös együttműködésre és előnyökre építő, a területi és társadalmi felzárkózást és a kiegyenlítődést segítő, a konszenzusra törekvő, de az alapértékeket szem előtt tartó szövetségen belül mennyi értelme van ellenfeleket meghatározni, s vele, velük szemben belső szövetségi rendszert, ellenerőt létrehozni? Főként, ha a V4-ek többi országa/kormánya nem tekint ellenségként Brüsszelre, s meg van győződve arról, hogy még mélyebb integrációval lehetne előre haladni, s válaszokat adni megannyi kihívásra.
S mi van, ha a V4-ek országai más és más válaszokat adnak – keserű történelmi tapasztalataik, jövőre vonatkozó eltérő stratégiájuk miatt – az orosz hódító törekvésekre? Nevezetesen arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja közül a Putyin vezette Oroszország egy lator állam, amely minden idevonatkozó nemzetközi szerződést megszegve, a leghazugabb alapon megtámadott egy szabad és szuverén országot, Ukrajnát, ahol háborús és emberiesség elleni bűntettek ezreit hajtotta és hajtja végre ma is? A V4-en belül kinek a felelőssége, hogy vélelmezhető alkuk és aljas zsarolások foglyává vált Orbán?
Azon a gyalázatos úton, amelyen halad az orosz kérdésben és az ukrán integráció ügyében, Közép-Európában is mindenki szembe jön vele.
Vajon mennyi esély lehet mindezek után újra összerakni a V4-ket?
De nézzük a számokat, az adatokat és a tényeket! Finoman szólva is csak nagyon részlegesen fedi a valóságot az az orbáni kijelentés, amely szerint „népességben, területben, nemzeti össztermék tekintetében és katonai erőben is, Franciaországhoz és Németországhoz vagyunk mérhetőek” – mármint a V4-ek. Németország népessége 20 millió fővel haladja meg Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország együttes lakosságát, és már ez a különbség is nagyobb, mint az európai középhatalomnak számító, még ha magára nem is így tekintő Hollandia 17 milliós népessége.
Nemzeti össztermék szempontjából még riasztóbb a különbség, ugyanis a németek egy év alatt háromszor akkora GDP-t állítanak elő, mint a V4-ek közösen. Tény, a négy közép-európai ország területe együttesen nagyobb, mint Németországé, de erről majd később.
Franciaország területileg is nagyobb, mint a V4-ek, nemzeti össztermékben kétszeresen haladja meg Lengyel- és Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot együttesen, ahogy népességben is úgy 4 millióval. De mivel Orbán következetesen német-francia tengelyről beszélt, aligha követünk el nagy hibát, ha ezeket az erőforrásokat nem külön-külön, hanem egyben számoljuk, így viszont a különbségek megsokszorozódnak. Nem mondom végig, mert nem akarok belefulladni a számok tengerébe, de a német és francia együttes GDP négy és fészerese a V4-ekének. Erről – szemben Orbán idézett kijelentésével – a legjobb indulattal sem mondható el, hogy az EU két vezető országához volna mérhető. Ellenkezőleg, a különbség félelmetesen nagy.
Nagyjából Olaszország népességéhez mérhető a V4-ek összlakossága, ám a nemzetgazdasági összteljesítményt tekintve az olasz nemzeti össztermék csaknem 700 milliárd dollárral haladja meg a négy közép-európai országét együtt. A különbség nagyjából Lengyelország egyéves összteljesítménye.
Még a különösebben nem is a látószögünk fókuszában lévő Spanyolország GDP-je is veri sok tízmilliárd dollárral a V4-ket, s ezzel a spanyol az EU-ban a negyedik legnagyobb gazdaság. Nem mellesleg Németország – a hazai kormánypárti propagandasajtó minden sajnálata ellenére – a már húsz éve recesszióban lévő Japánt az idén taszította le a világranglista képzeletbeli harmadik fokáról. Így megállapíthatjuk, hogy
a cseppet sem szerény Orbán elég nagy játékosokhoz mérte magát.
De a tényeknek csak annál rosszabb.
A magyar kormányfő által említett két mérőszám, a népesség és a terület a 21. században aligha szolgálhatnak valós mérceként. Ezek, minden túlzás nélkül, középkori mérőszámok. Másként hogyan állhatnak elő az a helyzet, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdasága csak a 64. legnagyobb területű ország, és alig fér be a bolygónk húsz legnépesebb országa közé? Németországról van szó. De nagyjából ez a helyzet Japánnal is, Dél-Koreáról nem is beszélve, és a sor még hosszan folytatható. Közben arról se feledkezzünk meg, hogy vannak kisebb nemzetgazdasággal rendelkező, de nagyon gazdag országok is: Svájc, Szingapúr, Norvégia, Írország, Dánia, Svédország és Ausztria, most a gazdag olajállamokat ne is említsük, ahol az egy főre számított életszínvonal olyan magas hozzánk képest, hogy azt már számokkal is nehéz érzékeltetni.
A mindig csak (virtuális) csatában és küzdelemben gondolkodni tudó és középhatalmi ábrándokat kergető Orbánnak pedig felhívnánk a figyelmét, hogy ma Magyarország a világ 57. legnagyobb nemzetgazdasága. Ez azért még bőven a futottak még kategóriája, annak is az alsóközép szintje, amihez 9,6 milliós népesség tartozik. A 15-20 éves előrejelzések szerint a legjobb forgatókönyv mellett az egyre élesedő nemzetközi versenyben ezt a pozícióját legfeljebb megőrizni tudja hazánk, s már ez is nagy eredmény lenne. Azaz nemhogy érdemi, de a legkisebb előrelépés sem látszik reális forgatókönyvnek. S ezzel megérkeztünk oda, ahonnan a kormányfőnek indulnia kellett volna.
Ennek az a neve: valóság. Ennek a kishitűség nem a szinonimája.
(Címlapképünkön: Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Kormányinfó keretében a Karmelita kolostorban 2023. december 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
