Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. december 7-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Az Orbán-rezsim térfoglalása egyedülálló helyzetet hozott létre a magyar bankszektorban. Míg másutt a politikai vezetés elsősorban állami pénzintézeteket használ föl céljai megvalósítására, addig nálunk magántulajdonú bankok bekebelezésével erősíti és tartósítja a hatalmát. A kormányfő bizalmi embereinek érdekeltségébe juttatott, állami forrásokból is táplált bankokhoz köthető ma már a kihelyezett hitelek több mint ötöde, az állami pénzintézetekkel együtt számított részesedésük pedig megközelíti az egyharmados arányt.
Az még nem lenne kirívó, ha az állami tulajdonhányad duzzadt volna ekkorára a magyar bankszektorban. A 2008-as pénzügyi válság nyomán a fejlett világban is sok helyütt bővítették a kormányzati feladatokat pénzelő állami bankok forrásait abból a célból, hogy ellentételezzék a magánbankok hiteleinek szűkülését. 2020-tól a pandémia és a súlyosbodó klímaválság is megnövelte az állami pénzintézetek aktivitását, miközben a geopolitikai feszültségek nyomán, az önellátás jelszavával beindított újraiparosítási politikák is állami finanszírozást igényelnek. Az Európai Bizottság is revidiálta korábbi ellenérzését a piaci versenyt aláásó, az egységes belső piacot romboló nemzeti fejlesztési bankokkal szemben, sőt aktivitásuk növelésére még az Európai Beruházási Bank forrásait is megduplázta.
A 2010-ben hatalomra került Orbán-kormányt azonban döntően más motiválta, amikor a magyar bankszektor alapos átszabásába fogott. Bővítették ugyan az állami beruházások segítésére alapított Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az export támogatására létesített Eximbank forrásait, ám
a gazdaságélénkítés örve alatt – a rájuk vonatkozó törvények módosításával – az orbáni klientúra finanszírozására is alkalmassá tették e pénzintézeteket.
Az MFB finanszírozási körét a kormányfő családja és haverjai által megszállt turisztikai és agrárvállalkozásokra, valamint a politikai támaszának tekintett egyházakra is kiterjesztették. A pandémia kezdetétől vállalatfelvásárlásokat is pénzel a fejlesztési bank, a válságkezelésre közpénzből létrehozott „krízisalapjainak” egyike pedig Mészáros Lőrinc bankján keresztül változott át rejtélyes módon magántőkealappá.
Az Eximbank működését szabályozó törvényt 2014-ben egy huszárvágással úgy módosították, hogy belföldre termelő cégeket is hitelezhessen. A kibővített lehetőséggel élve a pénzintézet hitelkihelyezésének és garanciavállalásainak értéke 2010 és 2022 között a nyolcszorosára, 1600 milliárd forintra nőtt. Bár a közpénzből működő pénzintézetekre is érvényes banktitok homályba burkolja a hitelfelvevők személyét, kellően kitartó újságírók mindkét bank hiteladósai körében szép számmal bukkantak az orbáni klientúrába tartozó vállalkozók (Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Jászai Gellért, Andy Vajna, Andrej Babiš) exportbővüléssel aligha kecsegtető bizniszeire.
A két állami pénzintézet együttes részesedése a magyar bankszektor hiteleiben a 2010. évi 4,6 százalékról 2022 végéig 10 százalékra emelkedett, elérte a 3000 milliárd forintot. Minthogy e pénzeket vállalatok kapták, indokolt a vállalati szektor bankhiteleihez mérni, ebben az összevetésben 25 százalékos arányt látunk. És ott van még a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kötvényprogramjain keresztül kicsorgott 1550 milliárd forintnyi közpénz, amely felerészben a rezsim klientúráját finanszírozza: ezzel együtt egyharmadosra nő az arány.
Jobb, ha az enyém
Bár jogállamokban nem szokásos dolog, hogy a kormány irányítása alatt álló állami bankok ennyire nyilvánvalóan finanszírozzák politikai vezetők klienseit, az Orbán-rezsim igazi újítása az, amit a magánbankok térfelén ért el. A három külföldi kézben lévő bank megvásárlásával és a takarékszektor bekebelezésével, tetemes közpénz felhasználásával összehozott MBH Bank-csoport, továbbá a Gránit Bank, a Duna Bank és (legutóbb) a Fundamenta-Lakáskassza megszerzésével, valamint a Sberbank hiteleinek átvételével
felépült a kormányfőhöz szorosan kötődő magántulajdonosok által birtokolt magánbankok köre, s ma már ehhez köthető a kihelyezett bankhitelek bő ötöde.
Tulajdonosi körük fokozatosan szűkült: ma már alig néhány, érdemi részesedéssel bíró személyt találunk benne (lásd a táblázatot). Ketten szorosan kötődnek Orbán Viktorhoz (Mészáros Lőrinc, a gyerekkori barát, illetve Tiborcz István, a kormányfő veje), egy további meghatározó tulajdonos (Száraz István) pedig a mai hatalomhoz közeli médiapiaci vállalkozó, egyúttal a jegybankelnök fiának a barátja.
Az orbáni klientúra pénzelésére alkalmassá tett két állami bank, az MFB és az Eximbank beszámításával már a bankhitelek közel egyharmada fölött diszponálnak a kormányfőhöz kötődő bankok. Ám a magyar bankrendszerben kialakult helyzet sajátossága nem annyira e befolyás mértékében ragadható meg, hanem inkább abban, hogy ez nagyobb részben magántulajdonú, és csak kisebb részben állami szervezeteken keresztül valósul meg.
A magyar bankrendszerben kialakított tulajdonosi struktúra nemcsak a fejlett, de még a felzárkózó piacgazdaságok körében is kirívó, hiszen a politikai hatalom a hitelezést mindenütt inkább állami, mint magántulajdonú bankokon keresztül befolyásolja. Mint fentebb jeleztük, az Európai Unióban a kormányzati célokat szolgáló beruházási bankok szerepének erősítése növelte meg az állami tulajdon részarányát, a feltörekvő világban pedig az üzleti bankok jó része is állami tulajdonban van. Kivételként azok a posztszocialista országok említhetők, ahol a privatizációk során a leromlott állapotú bankokat zömmel külföldi stratégiai befektetőknek adták el.
Olyan statisztika nem áll rendelkezésünkre, amely a fejlett piacgazdaságok bankjainak magántulajdonosait mutatná be, ezért csak indirekt bizonyítékunk lehet arra, hogy körükben nincs olyan ország, ahol a bankok számottevő hányada a politikai hatalmat megtestesítő személyhez (kormányfőhöz vagy államfőhöz) szorosan kötődő magántulajdonosok kezében volna. Ha lenne ugyanis ilyen, akkor bizonyosan írna róla az ottani sajtó, hiszen még a korlátozott viszonyok között működő magyar média is rendre tudósít a politikai hatalomhoz kapcsolható tulajdonszerzésekről. Ezzel szemben több autokratikus rendszer vezetőjéről is nyilvánosságra kerültek olyan adatok, amelyek az ő vagy családja jelentős tulajdonosi befolyását tükrözték a stratégiai ágazatokban (például a Tunéziát közel negyedszázadig vezető Ben Aliról vagy az Egyiptomot három évtizeden át uraló Hoszni Mubarakról).
A bankszektor Orbán által kialakított szerkezete még a számára sok tekintetben példamutató putyini modelltől is eltér, az orosz elnök fő banki támaszául az állami Szberbank szolgál. Vele szemben a magyar vezető úgy gondolhatja, hogy a magánbankok birtoklásában megtestesülő gazdasági erő nagyobb lehetőséget teremt politikai hatalmának tartósítására, mintha döntően állami bankokon keresztül befolyásolná a gazdaságot. Utóbbiak ugyanis a politikai hatalom elvesztésével az új kormány irányítása alá kerülnek, míg a magánbankok az ellenzéki lét idején is felhasználhatók maradnak, és még a hatalom visszaszerzését is segíthetik.
A tulajdonosi kör nagyfokú leszűkítése Orbán bizalmatlanságának a jeleként értelmezhető: csak olyan személyeket juttat gazdasági hatalomhoz, akik azt bizonyosan nem fordítják ellene, miként volt barátja, Simicska Lajos tette. Számára a legjobb nyilván az lenne, ha a bankok is az övé lennének, de ha ezt nyíltan nem teheti meg, akkor azokat olyanok kezébe adja, akik valójában Orbánt testesítik meg.
Politikafüggőség
A szakirodalom többnyire a politikai hitelciklusok jelenségén keresztül vizsgálja a bankszektor politikafüggőségét, s annak meglétét általában a kormány befolyása alatt működő állami bankokkal terhelt gazdaságokban igazolta. Egy 2021-ben publikált tanulmány 165 ország hitelezésének vizsgálata alapján szignifikáns pozitív korrelációt mutatott ki a választási ciklusok és a hitelciklusok között az 1960 és 2013 közötti időszakban. A szerzők azt találták, hogy minél nagyobb a kormányzati tulajdonú bankok aránya, annál szorosabb a kapcsolat a hitelezés és a választási eredmények között, ami azt jelzi, hogy az állami bankok is segítik a politikai hatalom számára előnyös választási eredmények elérését.
Arra vonatkozóan, hogy magánbankok dominanciája mellett is kialakulhatnak politikai hitelezési ciklusok, kevés empirikus eredmény született. A török bankrendszer 2003–2017 közötti időszakának hitelezését vizsgáló kutatók megerősítették az ilyen ciklusok létezésének hipotézisét. Más kutatók Oroszország 2004–2019 közötti bankhitelezését vizsgálva jutottak arra az eredményre, hogy az állami bankok mellett magántulajdonú társaik is erősítik a politikai hitelciklusok kialakulását, mivel a hatóságoknak van rá eszközük, hogy az utóbbiak hitelezését is a kívánt választási kimenet érdekében befolyásolják.
Abból tehát, hogy a magyar bankrendszerben csekély az állami bankok súlya, nem következik, hogy ne lehetne számottevő politikai hitelezés, hiszen a magánkézben lévő pénzintézetek jó része is a politikai hatalom szoros befolyása alatt áll. Egy ilyen rendszerben persze nehezebb szétválasztani a politikai hatalom megőrzését, illetve a magáncélú vagyongyarapodást szolgáló hitelezést, mint ahol a kormányzati befolyás állami bankoknál összpontosul. Már csak azért is, mert
a személyes gazdagodás is eszköze lehet a politikai hatalom megszerzésének és tartósításának.
A politikai hitelezés tiszta formájára a Mészáros Lőrinc fennhatósága alá juttatott Magyar Bankholding legnagyobb tagbankja, az MKB mutatott példát, amikor az Orbán elvbarátjának számító Marine Le Pen választási kampányához nyújtott hitelt, vagy amikor elvállalta a szankció alá került orosz „kémbank” számlavezetését. Az meg a politikai hitelciklus kialakulásának előszele is lehet, hogy (vélhetően politikai indítékkal) megkezdődött az önkormányzatok átvándorlása az OTP-től az MBH Bankhoz (lásd: Hűségeskü vagy hadművelet? Magyar Narancs, 2023. október 26.).
A politikai hitelezés létének meggyőző igazolásához több választási ciklus elemzésére van szükség. A kutatóknak talán örvendetes, hogy jó eséllyel megadatik majd a vizsgálat elvégzésére alkalmas, kellően hosszú időtáv. Az egyszerű állampolgárok viszont ketrecbe zárt kísérleti nyulaknak érezhetik magukat.
