A francia ipar túl fogja élni. Még az is lehet, hogy új ügyfeleket hoz neki az Egyesült Államok következetlensége, és a megalázó mód, ahogyan a szövetségeseivel bánik. Viszont ami valóban, komolyan, súlyosan sérült az Ausztrália, Nagy-Britannia és az USA védelmi együttműködéséről szóló múlt heti bejelentéssel, az a nagy demokráciák közötti szolidaritás. Nemcsak Franciaországról van szó. Minden európai számára világos az üzenet. (A múlt héten az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia háromoldalú védelmi és biztonsági partnergés létrehozását jelentette be. Ausztrália úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését - a szerk.)
Joe Biden azt üzente:
nincs szükségünk rátok a Kínával vívott erőbárbajunkban.
Ausztráliára igen, mert Indiával és Japánnal ők az a három szereplő a térségben, akikkel közös frontot építünk Peking ellen. Nagy-Britannia egy olyan katonai hatalom támogatását nyújtja nekünk, amelyik már régen eldöntötte, hogy követ minket, anélkül, hogy egy percig is vitatná a döntéseinket. Ezzel a két országgal még angolszász triót is alkotunk, de ti, európaiak, a huszonhét identitásotokkal, a huszonhét prioritásotokkal és az egyetlen hadseregetekkel, ami ráadásul egy olyan országé, Franciaországé, ami soha nem fogadta el a mi elsőbbségünket, csak zavaró tényező vagytok, fejfájás, amitől boldogan megszabadulunk.
Természetesen sem Joe Biden, sem a külügyminisztere nem ezeket a szavakat használta, de tisztán ki lehet őket hallani az Egyesült Államok döntéséből, hogy Kínával szemben éppen azt az országot választja egyetlen partnerének a régi világból, amelyik úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból.
Igen, az Egyesült Államok éppen a szemünkbe mondta, hogy „megvagyunk nélkületek”, és ebben nem az Európai Unióval szembeni bánásmód a legrosszabb, és nem is az a hihetetlen szemérmetlenség, amellyel mellékesen a saját maguk javára kiszorították a játszmából a francia védelmi ipart. Hiszen bizonyára az államérdek diktálta ezt a lépést, ami végül úgyis minden más megfontolást félresöpör. Viszont sajnos
nulla politikai intelligenciáról és aggasztó stratégiai vakságról árulkodik ez az akció, aminek az egyetlen haszonélvezője nem más, mint Hszi Csin-ping kínai elnök.
Mi a teendő egy ilyen hatalmas diktatúrával szemben, aminek a katonai ereje napról napra növekszik? A világ legnépesebb országával szemben, ami afelé halad, hogy a világ legnagyobb gazdaságává váljon? Egy olyan rezsimmel szemben, ami a csúcstechnológiát a tömeges megfigyelés szolgálatába állította, és miután eltiporta Hongkongot és bebörtönzött egymillió ujgurt, most már Tajvant fenyegeti?
A válasz nyilvánvaló, és jobb napokon maga Joe Biden is megadta már, amikor azt mondta, hogy meg akarja újítani és erősíteni a világ demokráciáinak szövetségét. Kína egy nacionalizmusba oltott, a Nyugat ellen történelmi bosszúra áhítozó diktatúra. A két legnagyobb demokrácia: az Egyesült Államok és az Európai Unió egységét és piacvédelmét kell vele szembeállítani.
Az európaiak megértették ezt, és hónapok óta dolgoznak az indai- és csendes-óceáni térségbeli közös politikájukon. Azért is ennyire elszántak, mert Peking szankciókkal sújtotta az Európai Parlament legnagyobb frakcióit és a teljes emberi jogi albizottságát, aminek hatására a 27-ek gyorsan feleszméltek és összezárták a soraikat.
Ezek után kizárt, hogy a Parlament jóváhagyja az EU és Kína között tervezett beruházási megállapodást, amelynek Berlin tavaly decemberben még nagyon siettette az aláírását. Habár sokáig ők védték a leghevesebben a Kínába irányuló német kivitelt, már a CDU-CSU, a német kormánypártok képviselői sem akarnak aláírni semmit a kínai rezsimmel, sőt odáig mentek, hogy csatlakoztak az európai jobboldal, a zöldek, a szociáldemokraták és a Renew Europe centristáinak összefogásához Hszi Csin-ping fennhéjázó brutalitása ellen.
Brüsszelben már kezdték megalakítani a demokráciák szövetségét, de
az Egyesült Államok hátat fordított az európaiaknak,
éppen azelőtt, hogy az Európai Bizottság közzétette az indiai- és csendes-óceáni térségről szóló jelentését. Egy nappal azután, hogy a Bizottság elnöke bejelentette, hogy az unió létre kívánja hozni az Atlanti Szövetség európai pillérét, az amerikaiak bejelentették, hogy a nagy demokráciák szövetsége mostantól az „AUKUS”: Ausztrália, az Egyesült Királyság és az USA.
Keserű pirula ez mindazok számára – én is közéjük tartozom –, akik sürgették az Európai Parlamentet és az Uniót, hogy szakítson a naiv optimista hozzáállással, amikor a Kínával folytatott kereskedelemről van szó, és hogy az Egyesült Államokkal közösen foglaljon állást egy diktatúrával szemben, ami arra törekszik, hogy a huszonegyedik századot Kína évszázadává tegye.
Az egészet előről kell kezdeni, mert a semlegesség kísértése újból elkerülhetetlenül fel fogja ütni a fejét Európában. Az Amerika-ellenesség, a pacifizmus és a nagy exportőrök rövid távú érdekei egybe fognak vágni abban az álláspontban, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti viszályban nem szabad egyik oldal felé sem elköteleződni. Már most azt hallom, hogy ez a harc nem Európáról szól. Már most azt halljuk, hogy ne emeljük fel a szavunkat Hszi Csin-ping ellen, hanem inkább tárgyaljunk vele.
Benne van a levegőben, hogy a demokráciák szétmorzsolódnak,
mert az AUKUS épp most verte be az utolsó szöget a szövetségesek közötti, az előző három amerikai elnök ténykedése miatt egyébként is jócskán megrendült bizalom koporsójába. Emlékezzünk: George Bush nem emelt szót a grúziai orosz invázió ellen, Barack Obama tétlenül nézte a szíriai háborút, Donald Trump pedig megkérdőjelezte az amerikai védőernyő létjogosultságát.
Vigyázat! Az Atlanti-óceán két partja között egyre nagyobb a távolság. Vigyázat! A nagy demokráciák széttartása minden korábbinál jobban fenyegeti a katonai szövetségüket, és kezd úgy elhatalmasodni a szellemi zűrzavar, hogy az amerikai demokrácia tökéletlensége miatt a kínai diktatúrát tökéletesnek gondoljuk.
Vigyázat! Hszi Csin-pingnek minden oka megvan rá, hogy örömtáncot járjon, ezért Joe Bidennek a lehető leggyorsabban helyre kell hoznia a baklövését, és ünnepélyesen ki kell jelentenie, hogy a demokráciának szüksége van egy valódi európai hatalomra, mert ezt követelik meg a diktatúrákkal szembeni erőviszonyok. Ki kell, hogy mondja, hogy az Egyesült Államok helyesli az unió stratégiai autonómia iránti vágyát, és hogy kész újjáépíteni az Atlanti Szövetséget, hogy az két pilléren, az amerikai és az európai pilléren nyugodjon.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
