Betlen Anna a nemváltoztatás és transzmozgalom kritikusaként minősítette a nemi egyedfejlődésről, az interszexualitásról, valamint a nemi átalakító kezelések egyes egészségügyi kérdéseiről szóló írásaimat. (Cikkét lásd: Utópia és disztópia, Magyar Narancs, 2021. szeptember 2.) Bírálata szerint „nagyrészt fikciókra, tisztázatlan, átgondolatlan állításokra” alapoztam tételeimet. E tételek a következők voltak.
Először: a gyermekek egy része születéskor észlelhető módon bizonytalan nemmel születik vagy később ismerik fel, hogy bizonytalan nemű (interszexuális), ami olyan tudományos igazság, amelyről az állam az Alaptörvény X. cikke szerint nem jogosult dönteni (lásd: Két nem között, Magyar Narancs, 2021. július 8.). Másodszor: az orvostudomány jelenlegi állása szerint a főként transzneműeket érintő nemi inkongruencia és nemi diszfória jelentősebb betegségteher-csökkentéssel járó, komplex kezelési módja a nemi átmenet szakmai irányelvek szerinti biztosítása (lásd: A nemváltoztatás mítosza Magyarországon, Magyar Narancs, 2021. augusztus 12.).
A kapcsolódó alapfogalmakat mindkét cikkben ismertettem, és az állításaim mögött különböző erősségű orvosi bizonyítékok állnak, amelyek nyilvános adatbázisokból (például PubMed) és a szürke irodalomból (orvosi egyetemek, klinikák, konferenciák szakmai anyagai) online is elérhetők.
Nehéz azzal a bírálattal vitába szállni, amely azt hányja az orvostudomány (vagy bármely tudományos módszer) szemére, hogy nem abszolút igazságokkal operál. A tudományos bizonyítékok mindig bizonytalanságot hordoznak magukban: nem tudunk mindent. Ismereteinket elméletek és feltételes kapcsolatok vizsgálatából nyerjük. Az egészségtudomány ezt a fajta tudást megfigyelés és kísérletezés útján, preklinikai, klinikai vagy valós életbeli adatokból (real world data) szerzi meg, és a bizonyíték szintézis különböző módszereivel dolgozza fel. Ezek között erősebb a szisztematikus irodalmi áttekintés és a metaanalízis, amelyek több forrásból származó információkat összegeznek. Az eredményeket kétféleképpen lehet kommunikálni: elismerve, hogy a módszereink abszolút bizonyosságot sosem fognak nyújtani, de jelenleg nem tudunk jobbat – vagy blöffölünk, mintha mindent tudnánk. Mindkét esetben valamilyen erősségű tudományos igazságra jutunk – és a döntéseket, például az ellátás biztosításáról vagy megtagadásáról a bizonytalanság mellett is meg kell hozni.
Bár a Betlen Anna által vitatott állításaim érzékeny pontokon érintik a társadalmi vitát, a normarendszert vagy egyes mozgalmakat, azok nem ideológiai alapokon, hanem tudományos ismereteken és vizsgált elméleteken nyugodnak.
A genetika válaszai
Betlen Anna nem bontja a biológiai nem (sex) fogalmát genetikai és fenotípusos nemre, ahogyan azt az orvosi szakirodalom teszi. Így könnyebb azt állítania, hogy „az ember szaporítószervei szerint két alakot vehet fel: valaki lehet nő vagy férfi”, amiből adódóan variációk csak a társadalmi nem (gender) fogalom mögött sorakozhatnak. Ám Betlen az interszexualitást, mint biológiai variáció létezését elismeri, s így saját érvrendszerével keveredik ellentmondásba. Mást nem is tehet, hiszen az atípusos nemi jellegekkel születő gyermekek létezése tény, a jogi elismerésük lehetőségével szemben pedig nem reális kifogás, hogy ők egy „fejlődési rendellenesség-csoport” tagjai, és „az emberiség fél ezrelékét jelentik”. Az interszexualitás nem LMBT-téma – még ha van is némi átfedése a transzneműséggel (erről még lesz szó). A genetikai és fenotípusos interszexuális variációk úgy jönnek létre, hogy az egyedfejlődés és a nemi differenciálódás során az egyén külső és/vagy belső nemi szervei nem vagy nem egyértelműen női vagy férfi jelleggel fejlődnek ki (atípusosak). Az ilyen állapothoz vezető esemény bekövetkezhet a fogantatáskor, a magzati fejlődés különböző szakaszaiban és a serdülőkor hormonhatásai következményeként is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
