Irodalmi szószedet: A széljegyzet

  • Havasréti József
  • 2004. december 16.

Publicisztika

Elsõéves egyetemista koromban valamelyik oktató kezében láttam egy Lukács György-könyvet (történetesen Az esztétikum sajá-tossága elsõ kötetét), melyben a nyomtatott szöveget fekete ceruzával írott - mit írott, vésett - jegyzetek keretezték. Mai ésszel visszagondolva a lap szélén körbefutó vastag fekete keretre, olyan volt, mint egy gyászjelentés. Akkor két dolog jutott eszembe: ha az van odaírva, ami ki is van nyomtatva a könyvben, akkor felesleges erõ-feszítés az egész, ha pedig valami más, mondjuk kommentár vagy vélemény, akkor mi szükség volt e barbárságra, miért nem külön papírlapot írt tele az illetõ kéz?

Elsõéves egyetemista koromban valamelyik oktató kezében láttam egy Lukács György-könyvet (történetesen Az esztétikum sajá-tossága elsõ kötetét), melyben a nyomtatott szöveget fekete ceruzával írott - mit írott, vésett - jegyzetek keretezték. Mai ésszel visszagondolva a lap szélén körbefutó vastag fekete keretre, olyan volt, mint egy gyászjelentés. Akkor két dolog jutott eszembe: ha az van odaírva, ami ki is van nyomtatva a könyvben, akkor felesleges erõ-feszítés az egész, ha pedig valami más, mondjuk kommentár vagy vélemény, akkor mi szükség volt e barbárságra, miért nem külön papírlapot írt tele az illetõ kéz?

Gérard Genette francia irodalomtudós Seuils címû kiváló munkájában - német kiadásban Paratexte. Das Buch vom Beiwerk des Buches, 1989 - részletesen tárgyalja az irodalmi mû - mondjuk így - törzséhez tartozó kisebb, periferiális szövegegységeket. (Hogy ezek csak a térbeliséget illetõen periferikusak, azt mindenki tudhatja, aki a bibliográfiánál, a jegyzeteknél vagy éppen az impresszumnál kezdi el a könyvek olvasását.) A para-textus kategóriába sorolható többek között a cím, a mottó, az ajánlás, az elõszó vagy a (láb)jegyzet is. A sort tovább bõvíthetjük néhány - többnyire kézzel írt - szövegtípussal: ilyen a dedikáció, az aláhúzás, de a sajtóhibák és a tárgyi tévedések utólagos korrekciója is. Nemrég a kezembe került Kerényi Károly könyvtárából a német Kerényi-életmûsorozat néhány kötete, és érdekes volt látni, hogy a neves vallástörténész száz és száz oldalakon keresztül hihetetlen alapossággal javította ki precíz korrektúrajelekkel a saját, már kinyomtatott írásait. És végül, természetesen a széljegyzet is sajátos paraszövegként értelmezhetõ. A széljegyzet, ha jól belegondolunk, valamiképpen gnosztikus karakterû - lehet luciferi gesztus, a teremtés helyreigazítása is, de ugyanígy lehet bukott szöveg, szeplõ a könyv és a szöveg különben ép testén. A széljegyzet minden további megítélése és értelmezése ebben a termékeny feszültségben helyezkedik el.

A széljegyzet rejtõzködõ mûfaj, bibliográfiákban, segédletekben nem szerepel, csak akkor kerül szemünk elé, ha kinyitunk egy könyvet, ami lehet véletlen, de vak véletlennek ritkán tekinthetõ. Ez arra is utal, hogy a széljegyzet mûfajának van valamiféle sajátos - az avantgárd felé közelítõ - poétikája és poézise, hiszen a reflexió túlhabzása, illetve a véletlen és a töredékesség olyan tulajdonságok, melyek elsõdlegesen az avantgárd mûalkotás kontextusában értelmezhetõk. A széljegyzet keletkezése és hatása ugyanakkor nem független a lélektani tényezõktõl sem, a nyomtatott szöveg szélére rótt szöveg pátoszformulának, indulatkonzervnek, vagy - a legrosszabb esetben - orvosi tünetnek is tekinthetõ. A kusza sorok mögött sokféle motiváció, attitûd, személyiségvonás rejtõzhet el - ilyen a féltékenység, a rendszeretet, a tudálékoskodás, a rosszindulat, de akár a narcizmus is. A széljegyzettel ellátott könyvoldal olyan tükör, mely egyszerre saját és idegen - akár Narcissus mítoszában az arckép és a szent forrás vize -, hiszen a könyvre firkáló olvasó szellemi portréját tükrözi, de idegen közegen, egy másik kéz által szerzett szövegen keresztül. A széljegyzet célja vagy nem szép szóval funkciója sokféle lehet. Léteznek egyszerû vagy nagyon gyakorlatias szempontok is, így például repülõgépen, buszon, vonaton ülve elõfordulhat, hogy van nálunk könyv és íróeszköz, de nincsen papírlap vagy jegyzetfüzet, melynek használatát az esetleges zötykölõdés is nehezítené. A szükségmegoldás eszközéül a jobb irodalmak a szennycímlapot javasolják, viszont e felesleges luxusnak látszó néhány oldalt manapság gyakran kispórolják a könyvekbõl.

A széljegyzet az ellennyilvánosság része is, eszményi fóruma a pillanatnyi, feltartóztathatatlan közlésvágynak, illetve annak, aki gondolatai nyilvános közléséhez valamiért nem talál nyomdafestéket és papírt. Ha a széljegyzet tudományos szöveg margóján található, akkor a tudományos közlés elemi, de egyúttal invertált formája is lehet, hatása bizonytalan, szerzõje ismeretlen, terjedelme csekély. A széljegyzet kétes értékû nyilvánosságában, névtelenségében, differenciálatlan vagy éppen körmönfont igazságvágyában a deformált kommunikáció egyik példaértékû mûfajával, a névtelen levéllel való rokonság is felismerhetõ. Képi megformáltságát illetõen a széljegyzet ritkán elegáns jelenség. A mániások és rögeszmések széljegyzetei sajátos külalakkal rendelkeznek, hoszszabbak az átlagnál, jobban be vannak vésve a papír testébe, nemritkán tintával - régi idõkben tintaceruzával -, és a megzavart elmemûködés, a pedantéria vagy a vak düh lenyomatainak tekinthetõk. E jegyzetek stigmák vagy bélyegek a könyv testén: az indulat, az érzelmi kitörés, a valahova tartozás vágyának dokumentumai.

A széljegyzet leleplezõ és/vagy tárgyilagosan aljas egyaránt lehet. Egy alkalommal Kecskés Pál két világháború között megjelent filozófiatörténete került a kezembe, és döbbenten láttam, hogy az egyik fejezetben a zsidó, nem zsidó, fél-zsidó széljegyzetekkel látta el valaki a neokantiánus filozófiai iskola történetét. Magyaryné Techert Margit régebben közkézen forgó Plótinosz-fordításának egyik példá-nyában pedig - a testi szépség viszonylagosságáról és a szellemi szépség nagyszerûségérõl értekezõ részhez érve - a biztosan ronda voltál Plótinosz bejegyzés olvasható. De más is van az irodalomban aljasságon és cinikus megjegyzéseken kívül. A negyven körül járó diplomások talán emlékeznek arra, hogy filozófiaórán a marxizmus oktatója külön figyelmeztette õket, hogy olvasás közben Lenin egyszer, kétszer vagy éppen különlegesen vastagon húzta alá Hegel, Mach vagy Feuerbach mûveiben azokat a részeket, melyek megragadták figyelmét. Lenin lelkesen és alaposan széljegyzetelt, és mára ismeretlenségbe süllyedt filozófiai mûvei - a hírhedt Empiriokriticizmus és a Filozófiai füzetek - e jegyzetek eksztatikus kollázsaiként értékelhetõk. A filozófia margóin (is) elidõzõ orosz forradalmár története mindenesetre arra figyelmezteti az utókort: a széljegyzetben van valami óhatatlanul dilettáns mozzanat is.

Havasréti József

Neked ajánljuk