Orbán Viktor olyan elnökséget akart, amelyre sokáig emlékezni fognak. Nos, az eredmények igencsak soványak – bár nem zárhatjuk ki, hogy az általa provokált botrányok hosszú sora később is elő-előkerül majd elrettentő példaként. Egy azonban biztos: a magyar félévet visszasírni senki sem fogja.
Pedig a soros elnökség ritka alkalom egy tagország életében. Hazánk legutóbb 13 és fél évvel ezelőtt kapott lehetőséget, hogy az asztalfőről alakíthassa az EU politikai napirendjét. Azok a kormányok, amelyek sikerrel menedzselik a soros elnökséget, ráirányíthatják a figyelmet olyan ügyekre, amelyek országuknak fontosak. Sőt, meg is oldhatnak néhányat közülük. A későbbiekre nézve pedig jelentősen növelhetik tekintélyüket, befolyásukat. A feladatot jól csinálni azt jelenti, hogy a soros elnök elfogulatlanul közvetít a tagállamok között, fel tudja oldani a nézeteltéréseket a közös, európai érdek mentén. Az igazat megvallva, az Európai Tanácsban közutálatnak örvendő Orbán Viktornak erre vajmi kevés esélye volt. Különösképpen, mert erősen kétséges, hogy volt-e valaha ilyen szándéka.
Sem a jogalkotásban, sem a politikában
Ha pusztán a száraz tényeket nézzük, a magyar kormány ráhatása az uniós jogalkotásra az elmúlt fél évben a nullával volt egyenlő. 2011-ben a magyar elnökség közel száz új európai jogszabály vitáját zárta le sikerrel. Az elmúlt fél évben ennek egy tizedét sem. Amikor az elnökséget záró decemberi csúcsértekezleten Ursula von der Leyen az Európai Bizottság nevében elköszönt a magyar elnökségtől, eredményként első helyen az Oroszország elleni tizenötödik szankciós csomagot, továbbá az Ukrajnának a G7 országok összefogásával megnyitott új hitelcsomagot említette. Mivel köztudomású, hogy ezeket Orbánék nem hogy nem szervezték, hanem kifejezetten ellenezték és akadályozták, a kiemelés nem a dicséret, hanem a maró gúny jele.
A politikai mérleg, ha lehet, még szörnyűbb. Amikor Orbán július elején mindenféle mandátum nélkül – mégis az EU ügyeletes vezetőjének szerepében tetszelegve – általános megrökönyödésre végiglátogatta Kijevet, Moszkvát, Pekinget és Washingtont, a soros elnökséget kivégezte, még mielőtt az egyáltalán elkezdődhetett volna. Az újraválasztott Európai Parlament legelső ülésén a Bizottság régi-új elnöke, Ursula von der Leyen a legélesebb szavakkal határolódott el tőle. Az akciót elítélte az Európai Tanács akkori elnöke, Charles Michel, Olaf Scholz német kancellár, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, és egy sor más európai vezető – például a svédek, finnek, dánok, csehek, olaszok és a balti országok legfelsőbb szintű politikusai – is. A soros elnökségnek nincs felhatalmazása arra, hogy az EU nevében felvegye a kapcsolatot Oroszországgal – dörögte Michel. És hogy szavaiknak nyomatékot adjanak, előbb az Európai Bizottság, majd egy sor tagország is bejelentette: tiltakozásul a magyar elnökség által rendezett budapesti rendezvényekre politikai vezetők helyett csak alacsony rangú diplomatákat küldenek. Az Európai Bizottság és a magyar kormány együttes ülése és az uniós külügyminiszterek budapesti tanácskozása teljes egészében elmaradt. A pénzügyminiszterek szeptemberi találkozójára huszonhat meghívottból összesen öten (!) jöttek el. Az Európai Parlamentben a magyar kormánytagok programbemutatójára a szakbizottságok alig egynegyede volt kíváncsi. Az egyetlen tanácskozás, amelyért az EU vezetői hajlandók voltak Magyarországra utazni, a november közepi csúcsértekezlet volt. Ezt azonban formailag nem is Orbán, hanem az Európai Tanács állandó elnöke, Charles Michel hívta össze.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
