Young egy hosszú élet végére érve, 76 évesen jutott erre a gondolatra, és már nem érhette meg, hogy írása kétszeresen is fontossá válik az utókor számára. Hamarosan Európa-szerte arról vitatkoztak, mitől zseni egy zseni, s mindenki őrá hivatkozott: attól, hogy nem majom. A zsenik kora azonban nem tartott sokáig; a romantika erőforrásai a 19. század első harmadára kimerültek. Young azonban változatlanul aktuális maradt, még ha a nevét sem említve idézték, ahogy a német filozófus, Karl Jaspers tette A kor szellemi helyzete című, 1931-es könyvében, amelyben azt járta körül, hogy a modern ember hogyan süppedt bele a „tömeglétbe”, amely mindenkit uniformizál. Jaspers kérdése kimondatlanul is ez: miként tudunk majomból visszaváltozni emberré?
José Ortega y Gasset vagy Thomas Mann sem hivatkozott Youngra. Pedig ők is tartottak a majomléttől. 1929-ben A tömegek lázadásában Ortega ezt írta: a „nivellációk, az alámerü̈lé́s korában élünk. Elmerülnek a sorsok, elmerül a kultúra a különböző társadalmi osztályok között”. És, tette hozzá, pedig hol vannak még a 2020-as évek: „elmerülnek a nemek” („los sexos”). És miért? Mert „a világrészek is elmerülnek”. Nem használja ugyan a globalizáció szót, de már arról ír. Egy évvel később Thomas Mann előadást tartott Berlinben Beszéd a németekhez címmel, amelynek ezt az alcímet adta: Felhívás az észhez. Akár napjainkban is írhatta volna. Két olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyek majomlétbe kényszerítik az embereket. Az egyik a „hagymázas barbár félműveltség”, amelynek kedvenc kifejezései: rasszista, népies, vértestvéri, hősies. A másik a „primitív tömegdemokratikus alpári eldurvultság”, amely az egész világot behálózza, s amelynek legfeltűnőbb megnyilvánulásai a többi közt a „sporteredmények lármája és szenzációja, a tömegeket vonzó sztárok túlbecsültsége és észtveszejtő felüldíjazása”.
Mindhárman röviddel a fasizmus hatalomra kerülése előtt szólaltak meg. Anélkül, hogy nevén nevezték volna (Jaspers ugyan említette, hogy a magukat elveszettnek érzők vágynak egy Führerre), a fasizmus térhódítását nem a fajelmélettel, nem egyesek veleszületett gonoszságával vagy az autokraták hatalmi tébolyával magyarázták, hanem a tömegtársadalommal, a globálissá váló gazdasággal és a kultúra elértéktelenedésével. Mindhárman megállapították, hogy a modern tömegdemokrácia és a globalitás menthetetlenül aláássa azt az európai rendet, amelyet valamikor a vesztfáliai béke során jelöltek ki. A nemzetállamok határait alig pár száz éve jelölték csak ki, és máris repedeznek. Emiatt Európa a fokozódó káosszal kénytelen szembenézni. Alig ért véget az I. világháború, Európa máris egyre ingatagabb lett. Thomas Mann szavaival: „A nagy ingerültség” lett úrrá a földrészen. A varázshegy utolsó előtti fejezetének volt ez a címe – 1924-ben.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
