Radnóti András

Izompóló

A magyar külpolitika ukrajnai lépéseiről

  • Radnóti András
  • 2018. november 11.

Publicisztika

Az ukrán kormány eddig is jól tudta, hogy legalább százezer ukrajnai magyar felvette a magyar állampolgárságot – de szemet hunyt felette. Az ukránok olykor szankciókkal fenyegették meg a kettős állampolgárokat, de végül sosem történt semmi. Így volt kényelmes.

Ukrajna alkotmánya tiltja a többes állampolgárságot; az állampolgársági törvény szerint, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti az ukránt. Ám a szabályozás részleteiben nem rendelkezik a szankciókról, nem jelöli ki az állampolgárság elvesztésének folyamatát. Vagyis a kettős állampolgárság, noha tiltott, nem szankcionálható. És nemcsak a száz­ezer kárpátaljai magyaré, hanem vélhetően több tíz-, sőt százezer állampolgáré: az ukrajnai üzleti és politikai elit jelentős részének van valamilyen nyugati útlevele. És akkor még nem esett szó a több millió orosz útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárról, akik közül rengetegen, úgy 2,5 millióan át is települtek Oroszországba. A törvényi tilalom tehát köszönő viszonyban sincs a valósággal, fel is merül a feloldása, de ez nem olyan egyszerű. A Krím 2014-es orosz annexiója, a Donyec-medencében több mint négy éve dúló háború, és általában az orosz hibrid hadviselés miatt a többes állampolgárság Ukrajnában véresen komoly nemzetbiztonsági kérdés. A feloldással a kárpátaljai magyarokon és egyéb határ menti kisebbségeken kívül az elit járna jól, a szigorítással – valamiféle szankció törvénybe írásával – ugyanők rosszul. Ennél pedig egyszerűbb a struccpolitika és a hallgatás.

Ebbe zavart most bele a beregszászi magyar főkonzulátusról néhány hete kiszivárgott videó, amelyen egy csapat ukrán állampolgár veszi fel éppen a magyar állampolgárságot. A felvételen a magyar köztársasági elnök küldötte figyelmezteti újdonsült honfitársainkat, hogy magyar állampolgárságukat titkolják el az ukrán hatóságok elől, különösen a határ átlépésekor. Tekintettel a többes állampolgárság alkotmányos tilalmára, ez olyan botrány, amely bármely civilizált országban diplomáciai lépéseket vonna maga után.

 

Kierőszakolt csörte

Ukrajnában 2019 márciusában elnök-, 2019 októberében pedig parlamenti választás lesz. A politikai tér töredezett, a közvélemény-kutatások szerint az elnöki posztért folyó versenyfutást a korábbi miniszterelnök, Julija Timosenko vezeti, de mindössze 13 százalékkal; őt követi a jelenlegi elnök Petro Porosenko és másik hat jelölt, 5–10 százalékkal. Porosenko kampányában a külpolitika előkelő helyen fog szerepelni; a nyugati közeledés és annak eredményei – legfőképpen az EU-val kötött társulási szerződés és a schengeni vízummentesség – programjának legfontosabb elemei. Az elnöknek tehát úgy kell a konfliktus Magyarországgal, mint púp a hátára. A néhány százaléknyi nacionalista szavazó megszerzésének sem a magyarok elleni hergelés, hanem az oroszellenes nemzetbiztonsági diskurzus az elsődleges eszköze. Aggasztó ugyanakkor, hogy erősödnek azok az eddig marginális szélsőséges hangok, amelyek a Donyec-medenceihez hasonló, szakadár szcenáriót vizionálnak Kárpátalján. A kormány egyelőre nyugtatja a népet, de közben épít ezekre a félelmekre, amikor hadgyakorlatokat tart a nyugati országrészben, vagy a belbiztonsági szolgálat, az SZBU hazaárulás gyanúja miatt kezd nyomozni kettős állampolgár kárpátaljai magyarok ellen. Ez a vád aligha fog megállni a bíróság előtt – de nem is ez a fontos, hanem a hírverés, a fenyegetés látszata. A félelem az instabilitástól Porosenko malmára hajtja a vizet.

Mégis az a valószínű, hogy Kijev nem akart diplomáciai perpatvart Magyarországgal. A konzulátuson készült videó felbukkanása után Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter arra kérte Szijjártó Pétert, hívja vissza a beregszászi konzult – rotációra, előléptetésre, családi okokra, bármire hivatkozva –, és küldjön helyette mást. Így csendben elhalt volna az ügy; az ukrán kormány el tud számolni az esettel a saját választói előtt, és a magyar viszony sem mérgesedik tovább. A magyar külügyminiszter azonban megvárta, amíg a határidő letelik és a konzult nemkívánatos személynek nyilvánítják Ukrajnában, majd értetlenkedve és „az arányos válaszadás jegyében” maga is kiutasított egy ukrán diplomatát. A magyar fél szerint a konzul és a magyar állampolgárságot felvevő ukrán állampolgárok nem követtek el törvénysértést, hiszen egyetlen törvény sem szankcionálja a második állampolgárság felvételét. (Amint láttuk, szankció valóban nincsen, de a tilalomról a törvény egyértelműen fogalmaz.) A külügy szerint továbbá Ukrajnának engedélyeznie kellene a többes állampolgárságot, hiszen az EU-ban, ahová Ukrajna is igyekszik, ez a „szokás”. (Az EU tagállamainak állampolgársági szabályozásai között rengeteg az eltérés, ráadásul több ország – jelesül Ausztria és Észtország – csak korlátozottan vagy egyáltalán nem engedélyezi a többes állampolgárságot.) Szijjártó még hozzátette azt is, hogy valójában Ukrajna követett el törvénysértést, amikor „titkosszolgálati akciót” folytatott a „magyar területnek minősülő” konzulátuson.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a videót az ukrán titkos­szolgálat készítette. Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója azt mondta, a felvétel egy határőrtől származik, aki maga is felvette a magyar állampolgárságot. Ebből semmi sem következik: lehetett a határőr magánakciója vagy valamelyik nacionalista csoport szervezett akciója is. Az pedig, hogy a konzulátus magyar területnek minősül, csak nyelvbotlás lehetett Szijjártótól. Közkeletű tévhit, hogy a külképviseletek a küldő ország szuverén területét képezik; a hatályos nemzetközi jog szerint a külképviseletek sérthetetlenek, tehát a fogadó ország rendvédelmi szervei nem mehetnek be „csak úgy”, de területük természetesen a fogadó ország területének része.

 

Elszántan blokkolunk

Mindebből egyértelműnek tűnik, hogy a magyar kormány nem elsimítani, hanem mélyíteni akarja a konfliktust Ukrajnával. Ezt támasztja alá a tavaly szeptemberben elfogadott ukrán oktatási törvényre adott aránytalan válasz is. Ez év elején felröppent a hír, hogy lengyel és román kollégájához hasonlóan Szijjártó Péter is megállapodott Pavlo Klimkinnel arról, hogy közös bizottság fogja felügyelni az oktatási törvény nyelvi passzusainak megvalósulását a magyar ajkú kisebbség által lakott területeken. E megállapodás ellenére Magyarország folyamatosan blokkolja a NATO–Ukrajna Tanács miniszteri szintű találkozóit – a múlt héten immár hatodszor tette ezt, az amerikai tiltakozás ellenére. Ez ugyan szimbolikus tett csak, de annak jelentős: ráerősít a kormány azon fogadkozásaira, hogy „élesben” is gáncsolni fogják Ukrajna összes lépését az európai és a NATO-integráció felé.

A hivatalos érvelés szerint – Görögország példáját követve, amely évekig gátolta Macedónia EU- és NATO-csatlakozását a névvita miatt – a kormány így akar nyomást gyakorolni Ukrajnára, hogy az garantálja a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait. De egyrészt nem egyértelmű, hogy ezek a jogok sérültek vagy sérülni fognak, másrészt nem biztos, hogy Ukrajna „elvesztésének” kockázata viselhető. Az oktatási törvény nyelvi passzusai még nem léptek életbe, és a törvény tartalmaz egy menekülő klauzulát, amely szerint „egy vagy több tárgy” negyedik osztálytól felfele is tanítható angolul vagy más uniós tagállam nyelvén. A Velencei Bizottság nem kérte a törvény nyelvi cikkelyének eltörlését, csak a kiskapu kiterjesztését az orosz nyelvre, valamint az átmeneti időszak meghosszabbítását. És ahogy Ukrajnában általában, az oktatási törvény esetében is minden a megvalósítástól függ majd – éppen ezért bölcs gondolat az implementáció felügyelete.

 

Orosz érdekek mentén

Az orosz agresszió a Krímben és a Donyec-medencében relatíve stabil Nyugat-barát kurzust „termelt ki” Ukrajnában, s ez az irány nagy valószínűséggel megmarad a 2019-es választások után is. 
A földtörvénytől a honvédségen keresztül az önkormányzatokig jelentős reformok zajlanak. Az EU és Magyarország elemi érdeke a stabilizáció, a szabad, demokratikus, és legfőképpen Nyugat-barát ukrán rendszer megszilárdulása. Hiszen nyilvánvalóan ez lenne a szoros kapcsolat, és vele az ukrán belpolitikai folyamatokra gyakorolható befolyás feltétele. Ez a kárpátaljai magyarság érdeke is.

Putyin érdeke viszont pont ennek a folyamatnak a megakadályozása. Ezt szolgálja a Donyec-medencei háború, amelynek intenzitását évek óta a helyzet kívánalmainak megfelelően növeli vagy csökkenti a Kreml. Ezt szolgálja az információs háború, amit Ukrajnában és Ukrajnáról külföldön vívnak Putyin trolljai és propagandistái. Ezt szolgálják az ukrajnai magyarok elleni provokációk, amilyen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházának felgyújtása volt. (Az ukrán nyomozók az incidenst az orosz belföldi hírszerzéshez, az FSZB-hez kötik.) És kétségkívül ezt segíti elő a Magyarországgal ápolt kapcsolat megromlása, különösképpen pedig a nyugati integrációs folyamatokban beígért magyar vétó is.

A Fidesz-kormány Ukrajna-politikáját az oktatási törvény elfogadása előtt sem a támogatás jellemezte – sokkal inkább az egyensúlyozás a nyugati szövetségesek által megkívánt támogatás és a Kreml szimpátiájához elengedhetetlen, ellenirányú gesztusok között. Magyarország hangosan pártfogolta az uniós vízummentességet; a kárpátaljai magyarság miatt ez természetes. Kevésbé hangosan bár, de elítélte a Krím annexióját is. Ugyanakkor a kormányzati kommunikáció 2014 óta előszeretettel szajkózza az orosz propaganda ukránellenes, ukrán nacionalista fordulatot és hasonlókat emlegető szólamait. Két hónappal a Krím elfoglalása és hetekkel a kelet-ukrajnai háború kezdete után, 2014 májusában Orbán Viktor autonómiát követelt Kárpátaljának, felhördülést okozva Kijevben és Varsóban is. 2014 szeptemberében pedig, miután az oroszok felfüggesztették az Ukrajna felé irányuló gázszállítást, a Gazprom-vezér Alekszej Miller Budapestre látogatott, és néhány nappal később elzárták az ellentétes irányú gázszállítást Magyarországról Ukrajnába. Ez utóbbi lépésre nincs más racionális magyarázat, mint hogy a kormány borsot akart törni Kijev orra alá, s némi dicséretet kicsikarni Moszkvától.

Mindemellett az oktatási törvényről folyó vitában a kormány hazai politikai érdeke is fontos mozgatórugó lehet. Jól tudjuk: a Fidesz profitál a magyarok és Magyarország elleni támadásként lefesthető külföldi konfliktusokból, amennyiben ezekre reagálva a magyarság megmentőjének szerepében tetszeleghet. Vagyis nem a megállapodás, s nem is a kárpát­aljai magyarság számára előnyös, biztonságot adó helyzet megteremtése a kormány érdeke Ukrajnában, hanem a konfliktus és a sérelmi pozíció fenntartása. Szembeötlő ugyanakkor, hogy Ukrajna ügyében az ellenzéki közvélemény jelentős része is kritikátlanul elfogadja a kormány narratíváját. Pedig fontos lenne a tisztánlátás. Ha Ukrajnában fennmarad a politikai instabilitás, ha Moszkvának sikerül visszarántania az országot befolyási övezetébe, azt Európa biztonsága bánja. Nem nehéz belátni: Magyarország is abban érdekelt, hogy e keleti szomszédja ne orosz bábállam, hanem szövetséges legyen. Ebben a játszmában Magyarországnak a statiszta szerepét osztották, de mert a tét nagy, ezúttal a statiszta is igen fontos. Kár lenne az agresszív kismalacot játszani.

A szerző külpolitikai elemző.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.