Õ kell most a Fradinak. Hosszú évek vitái, egy hetvenkét éves, szemüvegét tologató vidéki téeszelnök után a napjaink árfolyamait értő valaki, egy kereskedő; elvégre a játékoskijáróban szomorúan pózoló Springer ki is volt, a mindenségit?
Amikor a minap a tekeszakosztály elnökét, Ináncsy Miklóst a nagy hírű klub első emberévé választották (hogy meddig, az még titok), "Magyarország első számú" egyesületének környékén azonnal kitalálós verseny kezdődött: na, ez most kinek a kije. Ináncsyt sokan ismerik, még többen nem, az utóbbiak kedvéért rögzítjük csak, hogy az illető egy olyan, nevében hús-nagykereskedelemmel foglalkozó cég főtulajdonosa, amelynek pillanatnyi tevékenysége elsősorban raktározás és ingatlan-bérbeadás. A vállalkozás feje Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indult, helyben ma is vannak birtokai, főként gyümölcsösök. Ináncsy szoros befutóval lett klubelnök az Üllői úton, egy szavazattal megverte azt a Nagy Zoltánt, aki mellesleg a klub tervezett ingatlanértékesítési akciójában érdekelt egyik cég prominense. Rosszindulatú pletykák szerint Furulyás János, a lehetetlen helyzeteket is időnként ki tudja, hogyan megoldó vácszentlászlói parasztember most azért kényszerült távozni elnöki székéből, mert nem volt hajlandó elég szélesre tárni a kezét bizonyos befektetői köröknek.
Mert a történet vélhetően erről szól, és nem másról. Nyolc hektár beépíthető budapesti ingatlanról, melyet az államtól, konkrétan a Kincstári Vagyonügynökségtől kap majd hosszú, nagyon hosszú, ám nem túl drága bérletbe a szerencsés nyertes. Filléres és egyáltalán nem filléres ügyletekről. A mai Fradit nagyon nehéz immár egyszerű sportegyesületként elképzelni.
Ináncsy a maga dolgát eddig jól igazgatta. Igazi hős, marha nagy Mercivel. Jött, amikor kellett. S alá is ír majd, amikor kell. A tekések biztos nem buknak.
