Publicisztika

A Nagy-Tubes tetejére tervezett lokátorállomás sorsáról döntő múlt vasárnapi pécsi népszavazás eredménytelen lett, mivel a választásra jogosultak kevesebb mint fele szavazott. (A megjelent 32,51 százaléknyi polgár 94,3 százaléka ellenezte a telepítést. Egy országos népszavazáson - ahol az érvényességhez és eredményességhez az összes szavazásra jogosult polgár egynegyedének + 1 választónak kell azonosan szavaznia - az ilyen arányú véleménynyilvánítás már kötelező erejű lenne. A helyi népszavazás szabályai mások, ott feltétel a minimum 50 százalékos részvétel.)

Pár hete kezdődött a kormány távlati, migrációpolitikai szaktanulmánya körüli, szokásosan alacsony színvonalú közéleti purparlé. Az ügyet az ellenzéknek sikerült a saját szája íze szerint elsütni: családbarátok versus mongol-tatár-kínai fajtájú idegeneket nyakunkra hozó kormányzat.

Voltaire, mint tudjuk, az életét is odaadta volna, hogy a szólásszabadság joga az általa elítélt eszméket is megillesse. A Weimari Köztársaság aztán bele is pusztult ebbe: annyira toleráns volt a demokrácia felszámolását alig burkoltan propagáló irányzatokkal szemben, hogy azok végül föl is számolták. A jogállam oly konzekvensen képviseli alapelveit, hogy ezzel saját elemi érdekeit, biztonságát is veszélyezteti.

2005 tavaszán a Polgári Engedelmességi Mozgalom (PEM) keretében több mint hatvan indiai kendert fogyasztó jelentkezett a rendőrség Teve utcai központjában. Először az akciót meghirdető Kendermag Egyesület elnöke, titkára és szóvivője sétált be az épületbe a kamerák előtt, s hozzájuk csatlakoztak fiatalok, családapák gyerekkel, de feljelentette magát nyugdíjas nagymama is.

2004 augusztusában Gyurcsány Ferenc lendületesen, jól szabott öltönyben, oldalán a mezőnytől üdítően elütő Dobrev Klárával érkezett az MSZP miniszterelnökjelölt-választó kongresszusára. E kongresszus, azóta kiderült, nem csupán a szocpárt, de az ország történetében is döntő fordulatot hozott.

A magyarhoz hasonlóan fortyog a román és a romániai magyar belpolitika is - az ilyen idők nem kedveznek a csendes, protokolláris államelnöki csúcstalálkozóknak. Most nem a mosolydiplomácia korát éljük. Szűk két héttel Sólyom László bukaresti látogatása előtt például a román belpolitika egyik legrafináltabb és legélesebb belpolitikai konfliktusa tört ki, és viharok dúlnak a magyar politikai közösségen belül is.

Múlt csütörtök óta papír van róla, hogy az egyházi vezetők közszereplőknek számítanak: másfél éves bírósági csatározás után végre megnyertem az erről a kérdésről döntő pert.

Fodor Gábor az A38-as hajón ismertetett programjában megújulást hirdetett, mondván, hogy az eddig követett politika nem folytatható tovább az SZDSZ-ben. Rajk László a Napkeltében azzal korteskedett elsőként Fodor riválisa mellett, hogy ő a kontinuitást képviseli, s arra van szükség, nem megújulásra.

A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy nem siettem el a választást, ki mellett teszem le nyilvánosan a voksomat. Akik most azt várják tőlem, hogy a "vörösök és fehérek" logika mentén dicsérem az egyik jelöltet és szapulom a másikat, csalódni fognak.

Hiller István belehúzott. A miniszter a cannes-i zenei szakvásáron a kultúráról mint az emberi boldogulás zálogáról beszélt, a Magyar Kultúra Napján díjakat osztott, új titulust fabrikálva útjukra bocsátotta a "magyar kultúra követeit", és azt kérte tőlük, "tegyék azt, amit eddig is tettek".

Kedves Narancs-olvasók! Ki ne emlékezne közületek Victor Hugo izgalmas regényére, az 1793-ra? Egy teherhajónak álcázott korvett vitorlázik Angliából a francia partok felé. Fedélzetén parasztnak öltözve a vendée-i felkelés kijelölt parancsnoka. A hajón a tűzmester hanyagsága következtében elszabadul egy ágyú, összezúzza a korvett felszerelését, az üteg többi agyúját. A tűzmester élete kockáztatásával megfékezi az ágyút. A kijelölt parancsnok a Szent Lajos-rend keresztjével tünteti ki a bátor katonát, majd parancsot ad, hogy hanyagságáért lőjék főbe. A hajó kapitánya odasúgja a másodkapitánynak: "Vendée-nak van vezére!"

Hogy ne menjünk vissza Ádámig és Éváig, csak a (villany)kályháig, idézzük fel Kóka János gazdasági miniszter január közepi nyilatkozatát a villamosenergia-ipari dolgozók kedvezményes áramdíjáról: "Saját kiváltságaikat a mi kontónkra védik (...) ők hozzászoktak az utóbbi évtizedekben, hogy ez nekik jár. Én meg azt mondom, hogy ez nekik nem jár. Ez a kedvezmény igazságtalan."

A kordonbontás azért volt, hogy ne kelljen arról beszélni, amiről a miniszterelnök akarja, hogy beszélve legyen. A miniszterelnök, aki persze azt szeretné, hogy arról legyen beszélve, amiről ő szeretné, a múlt hetet végigbeszélte (az ATV-n, Friderikusznál), négy estén szólózott, az ötödiken pedig - kellemes társaságban - rekapitulált, reagált, okos arckifejezéssel kérdésre válaszolt.

Mármint el. Egy illúziót. Az arányos közteherviselésen alapuló, igazságos társadalom illúzióját. Január harmadik péntekén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a főváros, valamint tizenhat Budapest környéki agglomerációs település képviselői találkoztak a pesti megyeházán. Az államtitkár és a főpolgármester-helyettes ismertette tárgyalásaik eredményét: az állam a zsebébe nyúl, és tovább finanszírozza a BKV agglomerációs szolgáltatását. Az erről tudósító újságok másnap a következő címmel is megjelenhettek volna: "Semmi sem történt. Magyarország mára ugyanaz maradt, mint tegnap volt." A területi és társadalmi különbségeket konzerváló, az indokolatlan kiváltságokat az abból kizártak terhére fenntartó, furcsa kis ország.