Publicisztika

Az alábbiakban egy kiállításkritikának kellene következnie, melyben hosszasan leírnám, hogy Keserü Katalin és tanítványai lehetetlen feladatra vállalkoztak, amikor elhatározták, hogy az Ernst Múzeumban a november 11-ig látható kiállításon egyetlen térben s azonos időben rekonstruálják a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 1966-os és 1967-es tárlatait.

A múlt hétfői eseményeket megelőző számunk szerkesztőségi állásfoglalásában rossz előérzetünknek adtunk hangot. "De mi marad majd az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepéből? Pár nappal 23-a előtt, úgy tűnik, csak a szégyen." Nos, igazunk lett, bár ehhez nem volt szükség különösebb politikai éleslátásra.

Fideszes parlamenti képviselő vagyok, állok a folyosón és dohányzom. Vagy dohányoznék. Mindig dohányoznék, ha a folyosón állok, mert nincs jobb dolgom és elég hülyén érzem magam.

1. Annyi biztos, hogy a pártok eleinte még szakértői kormányról tárgyaltak, de az egyeztetés sehogy sem tudott véget érni.

Van író, aki szeret politizálni, és van, aki nem. A Magyar Írószövetség (maradék) tagjai, úgy látszik, mind szeretnek, ugyanis a választmány 2006. október 16-án kihirdetett politikai nyilatkozata mindannyiuk nevében beszél.

Sütő András emlékének nemcsak az erdélyi, de a magyarországi politikai és kulturális élet is mély tisztelettel adózott. A gyászszertartáson Szili Katalin Lezsák Sándor és Csapody Miklós között foglalt helyet, az íróra való emlékezésben egymásra talált Németh Zsolt és Dávid Ibolya, a magyar baloldal és a magyar jobboldal.

A Fidesz hétfőn bejelentett és kedden az Országos Választási Bizottságnak (OVB) már be is terjesztett népszavazási kezdeményezése egyrészt a korábbi taktika kudarcának beismerése, másrészt az eddigi stratégia folytatása új és ezúttal jobbnak tűnő eszközökkel.

Most talán vége lesz, egy darabig legalábbis. Kik és miért csinálták a hétfői balhét? Nehéz kérdés, nem véletlen, hogy a külföldi elemzők csak találgatnak. A "megszorító intézkedésekkel", vagy akár a megszorító intézkedésektől való félelemmel, netán az általános kelet-európai rosszkedvvel magyarázni azt, hogy miért vadul meg pár ezer ember egy napsütéses őszi hétfőn, az értelmetlenségig elnagyolt indoklásnak tűnik.

Páros lábbal tiporja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az állampolgárok szólásszabadsághoz, szabad gyülekezéshez fűződő alkotmányos jogait, amihez a katasztrofálisan gyenge gyülekezési törvény remek lehetőséget biztosít a számára.

Mostanában rendszeresen azt kérdezik tőlem ismerőseim: "Most mi van ezzel az uránlevessel Pakson?" Én meg széttárt karokkal csak azt tudom mondani: mi minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megtudd. Leírom hát, amit tudok, és amit nem tudok.

Azon, hogy a visegrádi négyek múlt heti csúcstalálkozója észrevétlenül tűnt el úgy a magyar politika, mint az unió látóköréből, nem csodálkozunk. Sőt, egy kicsit még örülnünk is kell, jobb, ha a művelt világ most nem néz ide, hátha nemsokára összeszedjük magunkat.

Az 1-es metrót máig is "millenniumi földalatti vasútnak" hívjuk. Mert ez a neve, becézve: "milfav". Ennyi biztos, hogy megmaradt a millennium ünnepéből, persze más is.

"Üzletté, méghozzá zsíros üzletté válhat az EU-támogatások megszerzése egy vállalkozói kör számára, ha a potenciális igénylők szakmai felkészültsége hiányos."

Amikor Karl Marx és Friedrich Engels 1848-ban közhírré tette a kommunizmus kísértetével kapcsolatos hipotézisét, és a forrongó Európa összes feszültségét osztályháborúnak nyilvánította, a taktika dolgában szemmel láthatóan tévedett, esetleg füllentett - elég csak a hazai ügyekre gondolnunk.