Hogy a szocpárt a hétvégi kongresszusán leszedné a miniszterelnököt, az felette valószínűtlen, leginkább azért, mert maguk sem tudnak senkit, akit a helyére rakhatnának, és olyan sem akad, aki e posztra kívánkozna. Figyeljék csak meg, hányan adtak elő az elvben szóba jöhető jelöltek közül - Kiss Péter, Szekeres Imre, Szili Katalin - akár egyetlen önálló gondolatot is az elmúlt fél évben a válságról és annak kezelési módozatairól; eláruljuk, egy sem. Azt gondolták, amit a miniszterelnök, miután az újságból értesültek róla.
A másik lehetőség, hogy a szoc. párt - valamely alkalmi szövetségesével, az SZDSZ-szel és/vagy az MDF-fel összefogva - megint bérmunkásra, Bokros Lajosra vagy Surányi Györgyre bízza a válságkezelést. Ez sem túl életszerű, mert akkor mindenki azt kérdezné, és joggal, hogy mi szükség van a szocialista pártra?
Ezt csak azért tartottuk érdemesnek megjegyezni, mert kormányfőt még mindig csak az MSZP buktathat, vezércikkírók, elemzők, ellenzéki frakciók nem, sőt még a pénzpiac ítélete sem. De még a közhangulat sem. Az MSZP, ha tudta volna, már az őszödi beszéd vagy a népszavazási kudarc után elküldi Gyurcsányt - de nem tudta, és nem tudja most sem. Ki akarna itt válságot kezelni, huzakodni a hitelezőkkel, a spekulánsokkal, a munkaadókkal, a szakszervezetekkel, tömérdek sértést bezsebelni?
De helyes-e ez - először is a szocpárt, aztán meg a haza szempontjából?
Marad Gyurcsány - de rontja-e ez a szocpárt további esélyeit, és főként mire? Mondjuk lejjebb a mostaninál aligha kerülhetnek, amikor a Fidesznek kétharmados többség néz ki, és olyan isten talán még sincs, hogy a Fidesznek négyötödös, vagy ötötödös többsége legyen a következő parlamentben. Egy év múlva még a majdnem legrosszabb esetben is csak ugyanígy állhatnak - miért dobnák tehát be a törülközőt most, a legalján?
És merre halad tovább a haza a jövő héten?
Ha egy pillanatra túltesszük magunkat a hisztérián meg az évek óta folyó hecc- és gyűlöletkampányon, akkor azt kéne először belátnunk, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, bárhogy is hívják, a valódi mozgástere minimális. Ahhoz, hogy az ország a hitelképességét az IMF zsetonján túl is helyreállítsa, el kell vennie valakiktől valamennyit. Az ilyen javaslatok - legutóbb épp a Reformszövetség elővezetésében - technikai értelemben részben azonnal, részben hosszú évek alatt, részben egyáltalán nem kivitelezhetők. Az időszűke miatt nyilván az azonnal kivitelezhető javaslatok játszanak. Ezeket úgy foglalhatnánk össze, hogy a szegényektől kéne elvenni egy keveset, de mivel a szegények sokan vannak, ebből sok folyhat be. A 13. havi nyugdíj megmaradt részéből, a minimálbér megadóztatásából, a családi pótlék és a különféle más segélyek lecsapásából. (Amúgy meg azt a nem szegények mondják, hogy "egy keveset" - elvégre évi 80 000 forint, a 13. havi nyugdíj e pillanatban érvényes összege nem is olyan sok pénz. Hát, attól függ, kinek. Két falusi öregnek sok, például.) El lehetne még venni a gazdagoktól, de a gazdagok kevesebben vannak, és még ha sokat is vennének el tőlük, az se lenne elég semmire. És ők nem is hagynák: tudták például, hogy Magyarországon van luxusingatlan-adó? És hogy abból mennyi pénz folyt be? A hosszú évek munkájával megtakarítható pénzekről - az önkormányzati rendszer és az államigazgatás olcsósításáról, a MÁV konszolidációjáról, az adóelkerülés ezer és egy, évtizedek alatt kialakult és életformává nemesült módozatának bezárásáról - ne beszéljünk most, mert nincsenek hosszú évek. Voltak, voltak - és e hosszú évek alatt volt alkalmunk végigszemlélni, hogy ez az aprómunka hogy nem lett elvégezve. Hogy hogyan lett nekifogva, majd abbahagyva.
Ezt a pénzt nem egyszerű elvenni a szegényektől, vagy a nem túl jómódúaktól. Nem okvetlenül a politikai öngyilkosságról beszélünk, vagy arról, hogy a szegényektől pénzt csak gonosz emberek vesznek el. Hanem arról, hogy milyen azonnali, súlyos következményekkel járna: a tömeges lecsúszásról, a sztrájkokról, az utcáról, az alkotmányos formák leolvadásáról. A magyar miniszterelnök e kereszttűzben bukdácsol: az egyik oldalon a hitelezők, a másikon a harag. A következő magyar miniszterelnök is ebben a kereszttűzben lesz. Pár tábornok, lehet, elboldogulna evvel is, de Magyarországon ritka a katonai puccs.
Ennél kétségtelenül egyszerűbb nem elvenni a pénzt. Vagy abban bízni, hogy a végén mégsem kell elvenni - mert a válság megkönyörül, és odébbáll. És egy ideig, amíg ez a remény kitart, lehet még nem elvenni ezt a pénzt. Még ebben a darab időben vagyunk. Reméljük, Gyurcsány Ferencnek van olyan órája, ami ezt az időt pontosan mutatja.
