Mint magadat

Publicisztika

A hónap elején (3-án) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki "az utóbbi időkben elharapódzott erőszakos cselekmények kapcsán", melyben kifejezi az erőszakos cselekmények keltette aggodalmát, de óv attól, hogy emiatt a magyarságot (provokációk során át) rasszista színben tüntessék fel ("egyesek"). A közlemény szót emel a megszorítások ellen is, és biztosít, hogy a katolikus egyház eztán is hirdeti az örömhírt.

A hónap elején (3-án) a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki "az utóbbi időkben elharapódzott erőszakos cselekmények kapcsán", melyben kifejezi az erőszakos cselekmények keltette aggodalmát, de óv attól, hogy emiatt a magyarságot (provokációk során át) rasszista színben tüntessék fel ("egyesek"). A közlemény szót emel a megszorítások ellen is, és biztosít, hogy a katolikus egyház eztán is hirdeti az örömhírt.

Több ponton is egyetértünk a közleménnyel. Rasszista hírbe keverni a magyarságot helytelen, és az örömhírre szükség van.

Nekünk az is örömünkre szolgálna, ha a katolikus egyház kikerekítené ezt a nagyon egyoldalúra sikeredett állásfoglalást (nyilván sietve kellett összeütni, de még semmiről sem késtünk le). S mondana valamit a cigányokról is, legyünk telhetetlenek, a cigányoknak is.

A dolog formai részéhez nem értünk, de szívesen vennénk, ha például egy húsvéti pásztorlevelet kézbesítene a posta, melyből megtudnánk, hogy a katolikus egyház nemcsak a rasszista hírbekeverés miatt, de a roma polgártársainkért is aggódik nagyon. Mondjuk, kezdődhetne így: "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Aztán csupa olyasmi lenne benne, hogy a katolikus egyház a maga távolról sem szerény eszközeivel mindent megtesz, hogy a szeretet megkülönböztetés nélküli egyetemessége érvényesüljön a hazában, s felelősségvállalásra buzdítja a híveit e téren is. Hogy a jóisten sem azt nézi, hogy ki a roma vagy a katolikus. Szép szavakkal szólhatna a szűkölködőkről, akiknek ugyancsak nem az ilyen-olyan hovatartozásuk a legnagyobb bajuk, hanem az, hogy hol van, ha egyszer közel a segítség.

Még fel is emelhetné a hangját ez a különben szelíd pásztorlevél, és haragos, mennydörgő szavakkal intené a gyűlöletkeltőket, a gárdává szervezett hadakat, akik ítélkeznek és fenyegetnek, uszítanak és félelmet keltenek, hogy haladéktalanul fejezzék be bűnös mesterkedésüket.

És a végére kéne még valami biztatás, hogy ha nem csak hozzánk, de az érintettekhez is kivinné a kézbesítő, hát nyerjenek némi vigaszt, merítsenek belőle némi erőt; valami ilyenre gondoltunk: "Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak."

Mert ha csak olyanokat mond a katolikus egyház, mint az idézet közleménye: "Ebben a kiélezett helyzetben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia arra szólít fel minden döntéshozót, hogy a gerjesztett problémák és médiamegoldások helyett a valós kérdésekkel foglalkozzanak, mint a közbiztonság, a szociális biztonság, a szükséges egészségügyi ellátás, a családok védelme, a jövő nemzedék felelős oktatása és nevelése." Akkor az smafu.

Hovatovább provokáció az ellentétek és az erőszak fennmaradása érdekében. Gyáva, opportunista magatartás. Isten ellen való.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.