Pár havonként érdemes odafigyelni a Fidesz - MPSZ vezetőinek külpolitikai kommunikációjára. Hisz ebben a műfajban az előző kormányzat (mindenekelőtt Orbán) sikert sikerre halmozott, s egyre világosabb, miféle elvi megfontolások is álltak egyes, utólag is nehezen érthető taktikai lépései mögött. A legfrissebb verbális offenzíva Kovács László néhány héttel ezelőtti kedvezménytörvény-körútja nyomán indult be. Orbánék szerint csak újabb szánalmas meghátrálást láthattunk, melynek bizonyítéka, hogy a magyarigazolványról lekerül a koronás címer. Sőt: a volt kormányfő, akinek a hivatali ideje alatt a Belügyminisztérium egyik tisztségviselője a királyi tévé híradójában értekezett arról a direktíváról, miszerint nehezíteni kell a határon túli magyarok anyaországi letelepedését és az állampolgárság megszerzését (különben nyilván ideenné a rosseb mindegyiket, és az elcsatolt területeket egyszer majd visszahódító magyar csapatok csupa külföldiül vartyogó véglényt találnak a szent humuszon), most a kettős állampolgárság megadásának szószólója lett. Orbán ezért újabb összefogást akar, ezúttal a környező országok magyarjaival, hogy a továbbiakban egyetlen magyar kormány se hagyhassa figyelmen kívül ezt a követelést. (Hej, ha 1998-ban lett volna ilyen egyesülés! Akkor tán a Fidesz sem viszonyul ily elutasítóan a kérdéshez, lásd fenn.)
E fideszes gyorsfelejtés felidézése mellett izgalmas a közelmúltben felvillantott ún. geostratégiai gondolatkísérlet is, miszerint mi van akkor, ha az USA mégsem az erős és egységes, hanem a megosztott Európában érdekelt. És mi van, ha az ez irányú mesterkedések már be is kerültek az Egyesült Államok házi feladatai közé? - ilyesféléket hallani a Fidesz felől. Mi lenne? Jó ideje más sincs, csak Fidesz-vezetők siránkozása amiatt, hogy a túlságosan homogén Európában eltűnik a magyar differentia specifica, mint disznó orra a házikosztban. A franc se igazodik el: akkor ez jó a nemzetnek, vagy sem? Ám körvonalazódik előttünk egy új irányvonal: egyes fideszes vélemények szerint hiába fontos a ká-európai régió számára a partnerség Amerikával, ha ezzel olyan koalíció tagjai leszünk, amelyben rajtunk kívül nem teljesen kifogástalan demokráciák is helyet kapnak. Ami tényleg kínos, pláne, hogy szövetségeseink köréből egyre csak fogynak az olyan makulátlan demokráciák s egyben hű barátok, amilyen például a Tudjman-féle horvát rezsim volt az Orbán-kormányzat számára.
Vajon melyik potenciális szövetségesre gondolhatnak a Lendvay utcában, amely nem bírná elérni a szobatisztaság kívánatos szintjét? Kizárásos alapon arra gyanakszunk, hogy északi és keleti szomszédainkról van szó. Vagy mégsem? De akkor e gondolatkísérletekből miért következtet rendre "tévesen" és "tendenciózusan" a nyilván rosszindulatú megfigyelő? Alighanem az zavarja meg, hogy a Fidesz, miután szorgalmas munkával igyekszik magáévá tenni legrosszabb történelmi hagyományainkat, immár képtelen másként látni a szomszédos államokat, mint leküzdendő, ám - sajnos - soha le nem nyomható ellenséget.
