Már hónapokkal a választások előtt sem lehetett másról hallani, mint arról, hogy bármelyik erő is nyer, azonnal hozzá kell látni a költségvetés és úgy általában az állam rendbetételéhez. Amikor a köztársasági elnök a korai dátumnak minősíthető április 9-ére írta ki az első fordulót, úgyszintén az érdemi munka megkezdésének halaszthatatlanságára hivatkozott. "Mindenki tudta", hogy ami van, az tovább nem tartható. Tudták a választók is. Vagy legalább nagy részük. Vagy tudhatták volna. Netán tudniuk kellett volna (egy frászkarikát). Ezek a mondatok persze piszkosul nem ugyanazt jelentik - s hogy végül melyik válik az általánosan elfogadott véleménnyé, afféle közérzületté, nem csak Gyurcsány további, a jelen cikluson túli pályájára lehet hatással (négy év kevés idő a felejtésre - kérdezzék meg Orbánt, ha látják), de a mostani reformok kivitelezhetőségére is. A credibility gap, a hitelesség elillanása komolytalanná teheti a legnemesebb szándékokat is. (A kormány szempontjából mindenesetre biztató, hogy a Fidesz a két forduló között nem tudott fordítani azzal a kampánnyal, amely a szocialistákat a valós helyzet eltitkolásával vádolta.)
De mi nem volt tovább tartható? Egyszerű példával szemléltetve az, hogy valaki havi 100 ezres jövedelem mellett havi 110 ezret költ. Vagy többet. Ez úgy tízszázalékos hiány. Nem mondjuk föl újra a leckét, hogy melyik párt mikor mit baltázott el, 2000 közepe óta számtalanszor, sokan megtették, mi is. De nagy hibába esne a mostani kormány, ha intézkedéseit az 1990 óta halogatott reformokra, vagy az Orbán-kormány mulasztásaira hivatkozva magyarázná. Volt halogatás, meg mulasztás is, de ezen 2002-ben vagy 2004-ben is lehetett volna változtatni - a további halogatás meg mulasztás helyett. Az első Gyurcsány-kormány 100 lépéses programja, meglehet, próbálkozott valami kiigazításfélével, de igen óvatosan. Sőt, abban például az adó- és járulékcsökkentés, hogy is mondjuk csak, meglehetős prioritást élvezett. Pedig közben reformokról is beszéltek, és költöttek ők is: és mindkettőhöz pénz kell, melyhez az állam egyetlen módon juthat, az adókivetési monopóliuma révén. Az a kormány viszont adót csökkentett, ráadásul a legkönnyebben beszedhető és a közteherviselés szempontjából a legigazságosabb adót, az áfát, ráadásul úgy, hogy az átlagpolgár semmit sem érzett meg belőle, annál többet a költségvetés - ennél hülyébb kormányzati intézkedést elképzelni sem lehet.
No persze, a választási megfontolások. E szempontok természetesen önmagukban racionálisak: a politika piacán kampányidőszakban a józan költségvetési politika versenyképtelen a gazdasági demagógiával szemben. Ki tartaná normálisnak azt a pártot, és ki szavazna rá, amelyik az ellenfél azon állítására, miszerint 40 százalékos gázáremelés várható, két héttel a választások előtt úgy reagálna: dehogy 40, csak 30. De akkor - ugyancsak a maguk rendszerén belül - ugyanilyen racionálisak voltak Orbán Viktorék lakáshitel-politikájának indokai (amely a költségvetés számára a vég kezdete volt), vagy Medgyessy Péter 2002-es jóléti intézkedéseinek a motivációi is. Nem gondolnánk tehát, hogy mértéken túl megértőnek kellene lenni ezzel a politikával szemben. És az is elég hülyén venné ki magát, ha a második Gyurcsány-kormány azzal jönne, hogy az első Gyurcsány-kormány, vagy akár a 2002 és 2006 közti szocialista kormány mek-kora trágyadombot hagyott maga után. Nem csak az Orbán-, de már a Medgyessy-éra is túl messze van ahhoz, hogy most az akkori hibás döntésekkel lehessen takarózni - mert lett volna idő azok korrigálására. Nem jobb az sem, amikor egynémely kormányzati tényező azzal magyarázza a mostani megszorításokat, hogy hű, még ők sem gondolták volna, hogy ekkora baj van. Ezek elég ócska mondatok.
A helyzet jól tehát nem kezelhető. A második Gyurcsány-kabinetnek, precízebben: második (II.) Ferencnek a közelmúltra vonatkozóan nemigen van most frappáns mondata. (Talán még az, hogy "mi kevesebbet ígértünk" - ami faktum, de faktum az is, hogy az igazságot a szocpárt és a kormányfő kampánya sem reklámozta túl.) És a jövőre vonatkozó állítások sem túl kecsegtetőek. Hiszen - mint az a felmérésekből kiderül - noha a döntő többség szerint alapvető változtatásokra van szükség az állam és a gazdaság jobb működéséhez, e módosításokat a többség csak addig támogatja, ameddig azok nem az ő érdekeit sértik. A lakosság helyesnek tartja az állami szféra drasztikus karcsúsítását, a bankok megadóztatását, de például a gyógyszerár-támogatás szigorítását már elfogadhatatlannak. A választások után a gyáriparosok, banki, tőzsdei tényezők visszavonatták volna a nyugdíjintézkedéseket, befagyasztották volna a béreket, ésatöbbi - a rájuk vonatkozó adóelképzelések hallatán viszont 0 sec alatt belilult a fejük, és legott Szlovákiába akartak költözni.
A kormány most ezer dologhoz nyúl hozzá - nem túlzás, hogy fenekestül felforgatja az eddigi viszonyokat. Az állami bevételek növeléséért hozott megszorító intézkedések mindenkit érinteni fognak. De mégsem gondolnánk, hogy azonnal "feszítsd meg"-et kellene kiáltani. Épp ellenkezőleg - az egyetlen felelős politika az lehet, amely az államcsőd elkerülésére irányul. És még az is lehet, hogy ez a politika valóban összeáll egy új, hatékonyabb és igazságosabb rendszerré (mint azt a kormány állítja), s nem csupán átgondolatlan döntések halmazáról van szó (mint azt az ellenzék, vagy a hátrányosan érintett gazdasági szereplők mondják).
Lehet.
De lehet, hogy nem.
Gyurcsány Ferenc preferenciái (a barátságos és alázatos és szolgáltató állam, a versenyképesség, az esélyegyenlőség stb.) világosak - pusztán az homályos egyelőre, miként szolgálná ezeket a kormányfő csomagja. És őszintén reméljük, hogy csak nekünk az. Gyurcsány a pártban és a kormányban bevezette a felvilágosult abszolutizmust - másként jellemezni a két hete, részben törvénymódosításokkal bevezetett kormányzati rendszert hirtelenjében nemigen tudnánk. A kormányfő az alkotmányos lehetőségeit maximálisan kihasználva centralizálta a hatalomgyakorlást. A belső demokratizmusára oly kényes szocialista párt pedig elfogadja az új rendet. Vagy mondjuk inkább úgy, az MSZP mint párt megszűnt; sok jelét annak, hogy bármit is gondolnának erről az egészről, nem adták. Mindez, a tiltakozások várható hevességére való tekintettel, akár indokolt óvintézkedésnek is tekinthető. De ennek a rendnek akkor is az a veleje, hogy a hierarchia csúcsán álló, és az összes szálat a kezében tartó személy pontosan tudja, minek mi az értelme, mi miért lesz úgy, ahogy, és miért lesz úgy a legjobb. (Orbán is valami ilyesmivel próbálkozott, amikor tehette - és neki is hogy bejött.) Miközben korántsem biztos, hogy így lehet kormányozni ebben az országban - hogy a demokratikus, jogállami garanciák egyike sem sérül majd az új szisztémában. Sőt, még az sem, hogy kell-e így kormányozni - hogy pont egy emberre van-e méretezve az ország fullextrás átfazonírozása. Ezt a rendszert alig igazolhatja bármi.
Csak az eredmények.
Talán.
