A Szolgálunk és vétünk című filmben Gáspár Attila, a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetője panaszolja el, a bántalmazási, kényszervallatási ügyekben azért olyan nehéz a vétkességet bizonyítani, mert a rendőrök már a főiskolán megtanulják, tagadni kell, mindent letagadni, körömszakadtáig.
A hazudozás nagyon megy, az már igaz. Horn Gyula most egy kicsit ráfázott, amikor kijelentette, hogy a bűncselekmények 80 százalékát külföldiek követik el: hamar kiderült, hogy az ismertté vált bűnelkövetőknek alig 4 százaléka külföldi. De ebből csak az a tanulság, hogy egy demagóg kerülje a számokat, még a százalékokat is. Berta Attila, Budapest rendőrfőkapitánya tisztázta a gikszert: magyarázata éppoly meggyőző volt, mint Picegepóresz tanár úré Karinthynál, amikor bebizonyítja, hogy a harmincéves háború valóban hét méter húsz dekáig tartott.
Hiába egy-egy cáfolat, a balhiedelmekkel szemben a tények nem törnek át a sajtón. Ilyenkor, év elején a főrendőrök újra meg újra elmondják, hány százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Idén az adatok különösen jól passzoltak a bolti gyilkosságok meg a Fenyő elleni merénylet nyomán létrejött pánikhangulathoz. Horntól Torgyánon át Deutschig együtt höröghette mindenki, ami van, az nem közbiztonság. A bűnbak a belügyminiszter. Közbiztonsági csomagtervével az SZDSZ is beállni látszott a sorba. Csak maga Kuncze bírt szembeszegülni a hisztériával. Csak ő tette fel a kérdést: vajon milyen országot építünk? A kampányszerű intézkedésekből, mondta, "csak rossz megoldások születnek: ideiglenesség, túlzott szigorítások, a jogrendünk szétverése". Nem is jött le a felszólalásából a napilapokban egy sor se.
1997-ben 514 ezer bűncselekmény vált ismertté, 10,4 százalékkal több, mint az előző évben. Való igaz, a regisztrált bűncselekmények száma 1988 és 1992 között majdnem két és félszeresére emelkedett (241 százalék). De hát ebben az időszakban szűnt meg a rendőri felügyelet, a "közveszélyes munkakerülők" szigorított javító-nevelő munkára ítélése, a ki- és beutazás korlátozása, általában a társadalom totális ellenőrzése - mellesleg ebben az időben ért véget a mesterségesen fenntartott általános foglalkoztatottság, jelent meg a tömeges munkanélküliség, szűntek meg a munkásszállások, kezdtek összeomlani a hitelekből fenntartott szociális ellátó rendszerek és így tovább.
Belügyminiszteri kinevezésekor Boross Péter kijelentette: ez így nem mehet tovább. A következő két évben a statisztikák csökkenő számokat mutattak egészen 1995-ig. Az 1995-ös 29 százalékos emelkedés a rendőr vezérelte publicisztika állandó fordulatával "negatív kriminalisztikai rekord"-ként rögzült a sajtóban, jóllehet, a statisztikában 106 ezer bűncselekményként szereplő adat mindössze 21 nagyszabású csalást takart. (Egyedül a Tribuszer-ügy több mint negyvenezer bűncselekménynek számít: ennyi áldozata volt a Baranya megyei pilótajátéknak.) Természetesen ez a statisztika az alapja a nyomozáseredményesség számításának is: 1995-tel kapcsolatban maga a Legfőbb Ügyészség is furcsállta, hogy a nyomozáseredményességi mutató a szokásos 50-55 százalékról hirtelen 60 százalékra ugrott. A statisztika trükkje magyarázza azt a rejtélyt is, hogy 1991 és 1995 között, miközben a bűncselekmények száma 162 ezerrel nőtt, a nyomozáseredményesség pedig 33 százalékkal javult, az ismertté vált elkövetők száma 1720-szal csökkent.
A magyar bűnözési adatokat egy az egyben nem lehet a külföldiekkel összehasonlítani - a számok a valóságosnál kedvezőbb képet mutatnának. A világ haladottabb országaiban ugyanis a kis értékű lopás, például a bolti tolvajlás is bűncselekmény, mint azt számos magyar turista megtapasztalhatta. A hazai bűnügyi statisztikában a szabálysértésnek minősülő lopások nem szerepelnek. Ha szerepelnének, az ismertté vált bűncselekmények száma hétszázezer fölé emelkedne, vagyis százezer lakosra számítva megfelelne az európai átlagnak. A jelenlegi számításmód szerint a "negatív kriminalisztikai rekord" évében, azaz 1995-ben százezer lakosra 4900 bűncselekmény jutott, kevesebb, mint Ausztriában (6038), Franciaországban (6317), Németországban (6379) vagy Angliában (9880). Jelentősen kedvezőbb volt viszont a helyzet Törökországban: ott a megfelelő szám: 1861. Milyen jó lehet ott a közbiztonság! Mégse kellett volna Savoyai Jenőnek annyira erősködnie: Gyula pasa most elégedettebb lenne velünk.
Az égre törő egyenes
Nem a bűncselekmények száma, hanem a növekedés dinamikája a riasztó, állítják azok, akiket az összehasonlító adatok nem nyugtatnak meg. Igaz, 1990 és 1995 között a növekedés (kerekítve) Ausztriában 6, Angliában 12, Németországban 17 százalékos volt, Magyarországon ellenben 47 százalékos, pedig az igazi, a 84 százalékos nagy ugráson már előbb, 1988 és 1990 között túl voltunk. Persze a növekedési ráta a biztonságos Törökországban is közelebb áll a magyarországihoz, mint a nyugatihoz: 33 százalék.
A növekedési grafikonok az ötvenes években mutogatott termelési ábrákhoz hasonlítanak. Az amerikai acéltermelés vonala majdnem vízszintesen araszolt a mélyben, míg a szovjet acéltermelés növekedési grafikonja nyílegyenesen tört az ábra bal alsó sarkából a jobb felső sarok felé. A szakmunkásképzés boomja idején készült olyan előrejelzés, amely szerint az évezred végére az ifjú szakmunkások létszáma meghaladja a korcsoport összlétszámát.
1990-91-ben egy, a rendőrség által szerződtetett nyugati szakértői csoport, a Team Consult előrejelzést készített a bűncselekmények számának várható alakulásáról. Az elemzés abból indult ki, hogy Nyugat-Európában a bűncselekmények száma enyhén növekszik, illetve időszakonként stagnál. A dinamikus növekedés Magyarországon is lelassul, az évtized második felére a bűncselekmények száma százezer lakosra számítva 4600 és 7500 között lesz. Az 1997-es tényadat: 5506.
Rendőrsűrűség
A Team Consult 1991-ben a rendőrlétszám növelését javasolta. Akkor a rendőrség létszáma (kerekítve) 25 ezer fő volt, a polgári alkalmazottakkal együtt 34 ezer fő, azaz csupán a hivatásosokat számítva 409 lakosra jutott egy rendőr. A tanácsadók úgy vélték, a hivatásos állomány létszámának az ezredfordulóra meg kellene közelítenie a 30 ezret. Az optimális, stabil rendőrsűrűség a Team Consult véleménye szerint Magyarországon 1/350, vagyis 350 lakosra egy rendőr. Jelenleg ennél többen vannak, a rendőrsűrűség az immár kilencezer polgári alkalmazottat nem számítva 1/330. Európa egyes országaiban nagyobb a rendőrsűrűség, Ausztriában 1/254, Franciaországban 1/251, Nagy-Britanniában viszont csak 1/407. Svédországban 1/512. Ezeket az adatokat is nehéz összevetni: a táblázat szerint, ahonnan az adatokat idézem, a magyar rendőrsűrűség 1/283, vagyis a táblázat olasz összeállítója érthető módon nem különböztette meg a hivatásos állományt a polgári alkalmazottakétól. Ha a magyar rendőrlétszámba beleszámítanák a békében egyértelműen rendőri feladatokat ellátó határőröket is (ahogy ez Nyugaton szokás), kiderülne: a lakosság számához viszonyítva Magyarország Európa egyik rendőrben leggazdagabb országa.
A rendőrhiányról szóló örökös panasz mégsem teljesen alaptalan. Az egyik összetevője, hogy rendőrök látnak el egy sor feladatot, amelyet civil tisztviselőknek kellene ellátniuk, sőt amelyeknek nem is kellene a rendőrség feladatkörébe tartozniuk. 1995-ben a Bokros-csomag ürügyén vívta vissza a rendőrség a személyi igazolványok kiállításának és kezelésének hatáskörét: a nyilvántartási törvény értelmében ennek a munkának 1996-tól az önkormányzatokhoz kellett volna kerülnie. Ez önmagában mintegy ötszáz rendőrt köt le. Amikor a rendszerváltás sodrában, 1989-ben Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez, a Menekültügyi Hivatal a BM civil egységeként jött létre. A hivatal helyi szervei azonban rendőri szervek maradtak: csak kifelé hívták őket helyi szerveknek, belső elnevezésük szerint a megyei (budapesti) rendőrkapitányság Külföldieket és Menekülteket Ellenőrző Osztálya voltak. Most, hogy az e héten hatályba lépett menedékjogi törvény valóban egységes, civil menekültügyi szervezetet hozott létre, a helyi szervek évek óta ott dolgozó munkatársai sorra kérték, inkább helyezzék át őket más rendőri beosztásba, de nem hajlandók leszerelni, hogy köztisztviselőkként folytassák eddigi munkájukat. Érthető, hisz a rendőri jogállás megszűntével megszűnne jogosultságuk a rendfokozati pótlékra, a betegség első napjától járó százszázalékos táppénzre, legfőképpen pedig arra, hogy ötvenéves korukban teljes nyugdíjjal nyugdíjba menjenek.
Ez utóbbi jogosultság egyébként a fő oka a rendőrök sokat emlegetett eláramlásának is. 1996-ban 479-en távoztak a rendőrségtől saját kérelmükre, ugyanakkor 1055 ötvenéves rendőr ment nyugdíjba. Összehasonlításul: Németországban az általános nyugdíjkorhatár 65 év, ehhez képest a közterületi szolgálatot ellátó rendőrök három év korkedvezményben részesülnek.
"Nagy erőkkel"
A rendőrhiány érzésének további, az előzőknél feltehetőleg súlyosabb oka az egyenruhás rendőrök közterületi jelenlétének mítosza. Ha sok rendőr van az utcán, így a feltételezés, kevesebb lesz az utcán elkövetett bűncselekmény. A számok nem igazolják ezt a logikus gondolatmenetet: a közterületen elkövetett bűncselekmények aránya az összes bűncselekményhez viszonyítva 32 és 38 százalék között ingadozott az elmúlt években, abszolút száma pedig valamelyest nőtt. Ráadásul a rendőri vezetés nem elégszik meg azzal, hogy az utcán posztoló vagy járőröző rendőr a puszta jelenlétével előzze meg a bűncselekmény elkövetését, hanem állandó teljesítményt, akciózást, intézkedést vár tőle.
A közvéleményt felkavaró, látványos bűncselekményekre a rendőrség hasonlóképpen látványos, csak kevésbé hatékony akciókkal felel. A különösen nagy erőkkel és napi rendszerességgel végrehajtott köztéri razziák eszméjének és módszerének meghonosítója az újabb idők történelmében Túrós András volt még borsodi rendőrkapitány korában. Utóbb Túrós András maga is szkeptikusan nyilatkozott az efféle akciók hatékonyságáról, de leállításukért nem tett semmit. Z. Nagy szegedi cukrász és családja kiirtása után a rendőrség a szegedi piacon rendezett óriási razziát, fenn is akadt a sűrű hálón vagy kétszáz engedély nélküli árus, 40 illegális külföldi és három körözött bűnöző. A gyilkosság nyomait viszont közben olyan trehányul rögzítették, hogy Magda Marinkóra nem tudták rábizonyítani a négyes gyilkosságot, más tettes után pedig nem nyomoztak. A Mátyás-templomi robbantás után a Budapestről kivezető utakat zárták le, akkora közlekedési káoszt idézve elő, amekkorát tíz Metész-tüntetés se bírt volna. Napjainkban pedig már hatosával járkálnak a főiskolás és szakközépiskolás rendőrnövendékekkel megerősített járőrök, és mindenkit igazoltatnak, akinek feslett a cipője, vagy cigánynak néz ki. Biztos köztük lesz Fenyő gyilkosa, és a személyijébe be lesz írva: "bérgyilkos".
Némelyek úgy vélik, ha a konkrét bűncselekmény felderítését nem is segítik ezek a nagyszabású akciók, legalább megnyugtatják a lakosságot. Ízlés dolga. Lehet, hogy a mindig azonos helyen posztoló angol bobby látványa megnyugtatna. A piaci razzia éppúgy nem nyugtat meg, mint ahogy az sem, hogy lépten-nyomon megállítanak, ha éjszaka kocsival megyek haza a Rákóczi úton.
(1996-ban a Magyar Helsinki Bizottság konferenciát rendezett Titkosszolgálatok a nyílt társadalomban címmel. A konferencia előadóit Nikolits István tárca nélküli miniszter vacsorára hívta meg egy kies Buda környéki vendéglőbe. Az erdei úton nagy csoport rendőr tartóztatta fel a mikrobuszt, amelynek legrangosabb utasa Burkhard Hirsch volt, a Bundestag liberális alelnöke. Renate Künast, a berlini tartományi gyűlés Zöld frakciójának a vezetője pattogni kezdett, alig sikerült lecsendesítenem, mielőtt szóváltásra került volna sor. (Pedig érdekes lett volna, ha a miniszteri vacsora helyett a XII. kerületi rendőrkapitányság fogdájában töltjük az estét.) Amikor továbbmentünk, megkérdeztem a híres jogász parlamenti alelnököt, szokásos-e Németországban, hogy a kocsikat minden ok nélkül leállítják. "Németországban nem - felelte. - Bajorországban..., ott igen.")
Az autósok rendszeres igazoltatásának mellékterméke, hogy a közúti sarcolást, az alacsony fizetésekre hivatkozva, a rendőri vezetők már éppolyan bocsánatos bűnnek kezdik tekinteni, mint a bántalmazást vagy a kényszervallatást. A magyar közéletben otthonos nyugati külföldiek kérdés nélkül húzzák elő a szivarzsebükből az odakészített tízezrest, ha a rendőr megállítja őket. Az SZDSZ közbiztonsági csomagtervének (amely külön elemzést érdemelne) rokonszenves eleme volt, hogy a rendőr ne szabhasson ki helyszínbírságot. Ez a passzus azonban menet közben valahogy kiesett a csomagtervből.
A tömeges razziáknak nincs felső határuk, az ország folyamatos "fokozott ellenőrzéséhez" százezer rendőr sem elég. Innen nézve tehát mindig kevés lesz a rendőr, és mindig elégtelen a költségvetési támogatás.
"Kettőzni kel az őrt!", kiáltja a rémképektől gyötört V. László Hunyadi lefejeztetése után. A balladából meg a történelemből is tudjuk, hogy nem segített rajta sem a megkettőzött őrség, sem a hűs csepp. "Cseh földben a király" - írta Arany János elégedetten.
