A kosovói háború elkerülhetetlennek tűnik.
A feltételes mód jelen esetben inkább reményt fejez ki, használata, mondhatni, indokolatlan: Szerbia déli tartományában a hét végén minden eddiginél nagyobb fegyveres összecsapás volt a (szerbiai) rendőrség és a Kosovo Felszabadítási Hadserege, az UCK (kosovói albán) terrorszervezet tagjai között. A szerb és albán források a holtak számában sem képesek megegyezni; a hétfői lapzártakor úgy tudni, hogy az incidensnek legalább húsz áldozata van. Az UCK fegyveresei egy szerbek lakta menekülttáborra nyitottak tüzet, majd a PSZH-kal és helikopterekkel üldözésükre, keresésükre induló rendőröket lesből megtámadták. Meg nem erősített hírek szerint nemcsak Glogovac térségében, hanem Podujevo közelében is harcok voltak. Az albánok hétfői, pristinai tüntetését a rendőrség szétverte, az első jelentések több mint negyven sebesültről számoltak be. (És arról, hogy a pristinai szerbek egy része az ablakokból éljenezve buzdította a szerbiai rendőröket, amíg azok albán honfitársaikat verték.)
Úgy tűnik, az erőszakhullám átlendült a kritikus ponton. Nincs visszaút: háborúkat könnyebb kirobbantani, mint leállítani - ezt mind az UCK parancsnokai, mind Slobodan Milosevic jugoszláv elnök valahogy figyelmen kívül hagyták. És ez az apró figyelmetlenség nagyon sok emberáldozatot követel majd.
Az UCK abban bízik, hogy sem a Nyugat (az USA, a NATO, az EU stb. gyűjtőfogalma), sem pedig Tirana nem nézné tétlenül az albánok ipari méretű irtását. Az UCK arra játszik, hogy a fegyveres felkelés vége nemzetközi protektorátus és elszakadás lesz - ennek ára (az áldozatok száma) másodlagos számára. Pedig az ár már most magas.
Milosevic egy évtizednyi kitartó és véres munka után ugyanavval a válsággal kénytelen számolni, mint pályája elején. Több mint egy évtizede ígérte meg a kosovói (kisebbségben élő) szerbeknek, hogy többé nem eshet bántódásuk, mert Szerbia megvédi őket. Most egy nemrég alakult terrorszervezet gyilkolja a Milosevic védelmére kárhoztatott szerbeket. Akik, ha van egy kis eszük, ezen már alig lepődnek meg: Milosevic - és az, amit az ő Szerbiájának szoktak nevezni - annyi mindent akart megvédeni, minősíthetetlen eredménnyel. Védelmébe eddig mindenki belepusztult.
A kosovói háború tehát gyakorlatilag elkezdődött; most bosszulja meg magát minden mulasztás és halasztás: az például, hogy a szerbek és az albánok nem lettek időben (és határozottan) arra kényszerítve, hogy tárgyaljanak és megegyezzenek. A közvetítők által bonyolított békítő tárgyalások, amikor majd bekövetkeznek, már csak a harcok közötti tűzszünetek során folyhatnak. A hét vége óta minden nap, amikor nem lőnek, tűzszüneti napnak számít csupán. Kosovónak annyi.
És egy gyakorlati tanács a térségbe utazóknak: az UCK jelvényein a kétfejű sas fekete színű. A szerbekén fehér. Más különbséget most már ne keressen senki. Kosovóból disszidált a remény.
