Polónyi István

Felnőttóvoda

A felsőoktatási törvény századik módosításáról

  • Polónyi István
  • 2015. május 24.

Publicisztika

A minisztérium szétküldte – egyelőre még csak szűkebb körben – azt az előterjesztését, amely egyéb mások mellett a felsőoktatási törvény módosítását, valamint a felsőoktatásban szerezhető szakok jegyzékének felsorolását (lényegében szűkítését) tartalmazza. Ezzel centenáriumhoz érkeztünk. A rendszerváltás óta megszületett három felsőoktatási törvénynek számos módosítása után ez a mostani, amelyet hamarosan a parlament elé terjeszt a kormány, lesz a századik.

A törvénymódosítás célja, hogy a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiai dokumentum célkitűzéseit megvalósítsa, azaz „a nemzetközi oktatási és kutatási térben magasan pozicionált, a társadalmi kihívásokra válaszolni képes, Magyarország gazdasági sikerességét alapjaiban meghatározó felsőokta­tási rendszer működtetése, melynek alapvető mozgatórugója a verseny”.

Ugye, szép? Kicsit lózungos, de olyan magasan szántó. Pláne, ha elmélyedünk az előterjesztés „Vezetői Összefoglaló”-jában, amely szerint „a felsőoktatási koncepció célkitűzései öt fő irányvonal keretében foglalhatóak össze”. Az első „együttműködés és versenyhelyzet kialakítása a felsőoktatási intézményrendszeren belül és kifelé”. Világos: külső, belső verseny, bármit is jelent az, egy állami és agyonsza­bályo­zott, lényegében minden döntésében államilag meghatározott és korlátozott felsőoktatásban. A második a „munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodó képzési struktúra”. Az Orbán-kormányzatok fél évtizede alatt kezdjük megérteni, mit jelent ez: rövid távú munkaerő-piaci igények szerinti képzésszerkezetet. Hiába 3–6 év az átfutása a felsőoktatási képzésnek, a mai igények, kereseti és elhelyezkedési jellemzők alapján döntenek az indítható szakokról. A harmadik az „akadémiai értékeket megjelenítő, tudományos kiválóságon alapuló világszínvonalú felsőoktatás megteremtése”. Ehhez már kommentárt sem igazán érdemes fűzni. Az Orbán-kormányzatok alatt jelentősen szűkült az állami támogatás, az oktatók keresete lassan évtizede változatlan, így azután csupán megmosolyogtató a világszínvonalról szóló halandzsa. Mint ahogy a negyedik célkitűzés, „a magyar gazdaság innovációs képességét biztosító egyetemi kutatás-fejlesztés és innovációs háttér” is, hiszen közismert a hazai akadémiai szféra innovációs teljesítményének nemzetközi összehasonlíthatatlansága.

Viszont egyértelmű, hogy mit jelent az ötödik alapvetés: „a célkitűzésekhez igazodó és azt követő intézményrendszer létrehozása”. Ennek a célkitűzésnek a megvalósulása egyértelmű. Egyértelműen látszik a szakstruktúra olyan átrendezése, amely az elitcserét szolgálja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet monopolhelyzetbe hozza a törvénymódosítás „a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás vonatkozásában az alap- és mesterképzések” területén. Nyilvánvaló a cél, a nemzetközi tanulmányok szakot megbízható kezekbe adni, s a többi intézményt kizárni belőle. Aligha kétséges, hogy a kommunikáció és médiatudomány szak esetében is hasonló volt az elképzelés, de itt (egyelőre) nem sikerült megtalálni azt a jogi konstrukciót, hogyan lehetne ezt a szakot kizárólag megbízható kezekbe adni (például a Pázmányt monopolhelyzetbe hozni). De ami késik, nem múlik.

A törvénymódosítás fontos hálózatfejlesztési vívmánya a főiskolák (vagy azok egy része) „alkalmazott tudományok egyeteme” névre való átkeresztelése, amelynek vélhetően egyetlen értelme az, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár ne egy no name vidéki főiskola stratégiai rektorhelyettese legyen. De legalább ennyire fontos másik vívmány a „közösségi felsőoktatási képzési központ”, amely nyilvánvalóan arra való, hogy a felsőoktatás nélküli fideszes megyeközpontok mégiscsak eldicsekedhessenek a következő választás kampányában, hogy felsőoktatási várossá váltak. Pedig a közösségi főiskola egyébként rendkívül fontos eleme lehetne a tömegesedő felsőoktatásnak, mivel a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának, felsőoktatási bevezetésének lehetne az intézménye, mint ahogyan az pél­dául az Egyesült Államokban van. A hazai felsőoktatás azonban, amely egyértelműen az eli­tesedés és a létszámszűkítés felé mozog, nem igényli ezt a funkciót.

 

*

A törvénymódosítás egyik igazán sajátos eleme egy felügyeleti ellenőrző testület, a konzisztórium intézményének megteremtése, amely­nek „egyetértése szükséges (…) a középtávú intézményfejlesztési terv, illetve kutatás-fejlesztési innovációs stratégia elfogadásához, a rektori pályázat tartalmához, az intézményi költségvetési terv és a költségvetési beszámoló elfogadásához az intézmény vagyongazdálkodási tervének meghatározásához, gazdálkodó szervezet alapításához, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséhez”. Ez a testület lényegében olyan, mintha a nadrágszíj mellé még hózentrógert is kapnának az egyetemek – hiszen a miniszterelnök által kinevezett kancellári rendszer néhány hónappal ezelőtti létrehozása azt szolgálta, hogy a felsőoktatási intézmények vezetésében érvényesüljön a fenntartói ellenőrzés. A konzisztórium most ezt a fenntartói ellenőrzést tovább akarja erősíteni.

Az első Orbán-kormány alatt egy azóta nyugdíjba vonult nagyhatalmú pénzügyi államtitkár azt mondta az egyik, minisztériumok közötti egyeztetésen, hogy a felsőoktatási intézménynek pontosan akkora önállóságra van szüksége, mint egy óvodának. A harmadik Orbán-kormány alatt el is érkeztünk erre a szintre.

A szerző oktatáskutató.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.