Felnőttóvoda

A felsőoktatási törvény századik módosításáról

A minisztérium szétküldte – egyelőre még csak szűkebb körben – azt az előterjesztését, amely egyéb mások mellett a felsőoktatási törvény módosítását, valamint a felsőoktatásban szerezhető szakok jegyzékének felsorolását (lényegében szűkítését) tartalmazza. Ezzel centenáriumhoz érkeztünk. A rendszerváltás óta megszületett három felsőoktatási törvénynek számos módosítása után ez a mostani, amelyet hamarosan a parlament elé terjeszt a kormány, lesz a századik.

A törvénymódosítás célja, hogy a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiai dokumentum célkitűzéseit megvalósítsa, azaz „a nemzetközi oktatási és kutatási térben magasan pozicionált, a társadalmi kihívásokra válaszolni képes, Magyarország gazdasági sikerességét alapjaiban meghatározó felsőokta­tási rendszer működtetése, melynek alapvető mozgatórugója a verseny”.

Ugye, szép? Kicsit lózungos, de olyan magasan szántó. Pláne, ha elmélyedünk az előterjesztés „Vezetői Összefoglaló”-jában, amely szerint „a felsőoktatási koncepció célkitűzései öt fő irányvonal keretében foglalhatóak össze”. Az első „együttműködés és versenyhelyzet kialakítása a felsőoktatási intézményrendszeren belül és kifelé”. Világos: külső, belső verseny, bármit is jelent az, egy állami és agyonsza­bályo­zott, lényegében minden döntésében államilag meghatározott és korlátozott felsőoktatásban. A második a „munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodó képzési struktúra”. Az Orbán-kormányzatok fél évtizede alatt kezdjük megérteni, mit jelent ez: rövid távú munkaerő-piaci igények szerinti képzésszerkezetet. Hiába 3–6 év az átfutása a felsőoktatási képzésnek, a mai igények, kereseti és elhelyezkedési jellemzők alapján döntenek az indítható szakokról. A harmadik az „akadémiai értékeket megjelenítő, tudományos kiválóságon alapuló világszínvonalú felsőoktatás megteremtése”. Ehhez már kommentárt sem igazán érdemes fűzni. Az Orbán-kormányzatok alatt jelentősen szűkült az állami támogatás, az oktatók keresete lassan évtizede változatlan, így azután csupán megmosolyogtató a világszínvonalról szóló halandzsa. Mint ahogy a negyedik célkitűzés, „a magyar gazdaság innovációs képességét biztosító egyetemi kutatás-fejlesztés és innovációs háttér” is, hiszen közismert a hazai akadémiai szféra innovációs teljesítményének nemzetközi összehasonlíthatatlansága.

Viszont egyértelmű, hogy mit jelent az ötödik alapvetés: „a célkitűzésekhez igazodó és azt követő intézményrendszer létrehozása”. Ennek a célkitűzésnek a megvalósulása egyértelmű. Egyértelműen látszik a szakstruktúra olyan átrendezése, amely az elitcserét szolgálja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet monopolhelyzetbe hozza a törvénymódosítás „a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás vonatkozásában az alap- és mesterképzések” területén. Nyilvánvaló a cél, a nemzetközi tanulmányok szakot megbízható kezekbe adni, s a többi intézményt kizárni belőle. Aligha kétséges, hogy a kommunikáció és médiatudomány szak esetében is hasonló volt az elképzelés, de itt (egyelőre) nem sikerült megtalálni azt a jogi konstrukciót, hogyan lehetne ezt a szakot kizárólag megbízható kezekbe adni (például a Pázmányt monopolhelyzetbe hozni). De ami késik, nem múlik.

A törvénymódosítás fontos hálózatfejlesztési vívmánya a főiskolák (vagy azok egy része) „alkalmazott tudományok egyeteme” névre való átkeresztelése, amelynek vélhetően egyetlen értelme az, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkár ne egy no name vidéki főiskola stratégiai rektorhelyettese legyen. De legalább ennyire fontos másik vívmány a „közösségi felsőoktatási képzési központ”, amely nyilvánvalóan arra való, hogy a felsőoktatás nélküli fideszes megyeközpontok mégiscsak eldicsekedhessenek a következő választás kampányában, hogy felsőoktatási várossá váltak. Pedig a közösségi főiskola egyébként rendkívül fontos eleme lehetne a tömegesedő felsőoktatásnak, mivel a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának, felsőoktatási bevezetésének lehetne az intézménye, mint ahogyan az pél­dául az Egyesült Államokban van. A hazai felsőoktatás azonban, amely egyértelműen az eli­tesedés és a létszámszűkítés felé mozog, nem igényli ezt a funkciót.

 

*

A törvénymódosítás egyik igazán sajátos eleme egy felügyeleti ellenőrző testület, a konzisztórium intézményének megteremtése, amely­nek „egyetértése szükséges (…) a középtávú intézményfejlesztési terv, illetve kutatás-fejlesztési innovációs stratégia elfogadásához, a rektori pályázat tartalmához, az intézményi költségvetési terv és a költségvetési beszámoló elfogadásához az intézmény vagyongazdálkodási tervének meghatározásához, gazdálkodó szervezet alapításához, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséhez”. Ez a testület lényegében olyan, mintha a nadrágszíj mellé még hózentrógert is kapnának az egyetemek – hiszen a miniszterelnök által kinevezett kancellári rendszer néhány hónappal ezelőtti létrehozása azt szolgálta, hogy a felsőoktatási intézmények vezetésében érvényesüljön a fenntartói ellenőrzés. A konzisztórium most ezt a fenntartói ellenőrzést tovább akarja erősíteni.

Az első Orbán-kormány alatt egy azóta nyugdíjba vonult nagyhatalmú pénzügyi államtitkár azt mondta az egyik, minisztériumok közötti egyeztetésen, hogy a felsőoktatási intézménynek pontosan akkora önállóságra van szüksége, mint egy óvodának. A harmadik Orbán-kormány alatt el is érkeztünk erre a szintre.

A szerző oktatáskutató.