László Csaba: Csupa rossz hírem van

  • László Csaba
  • 2022. január 14.

Publicisztika

Jelen politikájával a kormány az egyik utolsó, nehezen vitatható „vívmányát”, a fenntartható költségvetési politikát veszélyezteti.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. december 16-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét érvényesíti” – szögezi le az Alkotmány, újfideszül az Alaptörvény N) cikk (1) bekezdése. A kormány költségvetési gazdálkodása azonban sem nem kiegyensúlyozott, sem nem átlátható, és ha hasonló ütemben folytatódik a választási költekezés, akkor nemsokára fenntartható sem lesz.

Alkotmányjogászok biztosan hosszan tudnának arról vitatkozni, hogy a kiegyensúlyozott kifejezés pénzügyi szövegkörnyezetben az egyensúlyban lévő költségvetést jelenti-e. Nyelvtani értelemben viszont nehezen vitatható, hogy a „kiegyensúlyozott költségvetés” a bevételek és kiadások egyensúlyát jelenti. Ez alapján a kormány több mint tíz éve esik folyamatosan az Alaptörvény megszegésének bűnébe. Nem mintha ennek a kívánalomnak túl sok közgazdasági értelme volna – elvégre a jó gazdaságpolitika az egyenleget az aktuális helyzettől függően tervezi hiánnyal vagy éppen többlettel. De bármit is gondolunk erről a szabályról, ettől még az alkotmánysértés tényállása nehezen vitatható.

Az átláthatóság követelményének sem felel meg a költségvetési gazdálkodás.

A nagy folyamatok, ha nehezen is, csak-csak követhetők, de a napi gazdálkodásról szinte lehetetlen információt kapni. Szakember legyen a talpán, aki az idei költségvetés várható állapotáról szeretne tájékozódni. Az eredeti terv számtalan helyen módosult, ami a járvány miatt még akár indokolt is lehet – de a kormány sem a parlamentet, sem a közvéleményt nem tájékoztatta a várható folyamatokról, arról pedig, hogy esetleg pótköltségvetést kellene készíteni, mélyen hallgat.

Az igazán riasztó azonban az, hogy jelen politikájával a kormány az egyik utolsó, nehezen vitatható „vívmányát”, a fenntartható költségvetési politikát veszélyezteti.

A járvány hatása

Figyelemre méltónak tartom, hogy az elmúlt években 3 százalék alatt tartotta a kormány az államháztartás hiányát – de ennek értelmezéséhez tisztában kell lennünk két tényezővel, amelyek ezt lehetővé tették. A rendkívül alacsony kamatok időszaka és az MNB ezzel összefüggő kamatcsökkentési politikája nagyjából a GDP 1,5–2 százalékával csökkentette az államháztartás kamatkiadásait. Másodszor: a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése évente úgy 1,5 százalékkal növelte a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeit, értelemszerűen ugyanennyivel csökkentve a költségvetési hiányt, és növelve a jövőbeni nyugdíjkifizetéseket. Ez a két tényező a 2010-es évek második felére önmagában évi 3–3,5 százalékkal csökkentette az államháztartás hiányát, ami 2010-ben 4,4 százalék volt.

Az pedig már a Covid-válság előtt is sokakban felmerült: az adott helyzetben még a 3 százalék alatti a költségvetési hiány is csak tovább fűti a gazdaságot. A prociklikus, azaz a gazdasági ciklust erősítő költségvetési politika fellendülés idején még jobban ösztönzi a növekedést (válság idején pedig mértéken felül fékezi). Pedig amikor a gazdaság már a kapacitásai felső határán zakatol, minden további élénkítés valójában csak fokozza a munkaerőhiányt és az inflációt. Magyarországon 2017–2019-ben az uniós pénzek és a kedvező nemzetközi környezet által támogatott gazdasági növekedés már egyértelműen a túlfűtöttség jeleit mutatta.

A Covid-válsággal aztán sok minden megváltozott. A Fidesz-kormány évtizedes „harca” az államadósság ellen egyetlen év alatt semmivé vált, a magyar eladósodás visszaállt a 2010-es startvonalra. De ez is csak a kimutatott adósság/GDP mutatóra igaz. Valójában a magyar állam kötelezettségei legalább 25 százalékkal nőttek ezen idő alatt, ha figyelembe vesszük a magánnyugdíjpénztárak felszámolását. A visszalépett tagoknak azt ígérte a kormány, hogy nem fognak rosszabbul járni, ha az állam fizet nekik a pénztárak helyett. A kormány így 2021-re nagyjából a GDP 25 százalékának megfelelő „nyugdíjadósságot” halmozott fel. Sem a hazai, sem az uniós statisztikai módszertan szerint ezt nem kell a hivatalos adósság keretében kimutatni, de ettől még tény, hogy ezt a nyugdíjat a nem is távoli jövőben ki kell fizetni. Vagyis ez tartozás, adósság.

A Covid-válság elején úgy tűnt, hogy a kormány megpróbálja olcsón megúszni a járványt, de 2020 nyarára valami megváltozott. Valószínűleg ekkorra realizálták, hogy nem kell félni az uniós szigortól, az olyasféle kemény elutasítástól, amely 2010-ben érkezett Brüsszelből a kormány fiskális lazítási kérésére. Az EU legalább 2022 végéig felfüggesztette a saját fiskális szabályait, azaz a járvány miatt mindenki annyit költ, amennyit akar. Nem tudom, más országokban is felcsillant-e a szeme a következő választásra készülő kormány­erőknek, de nálunk biztosan. Az EU hozzáállása teljesen érthető volt. A járvány súlyos következményeinek árnyékában a gazdasági és járványkatasztrófát nem kockáztathatták meg csak azért, hogy elmondhassák: „nem engedünk a szigorú költségvetési politika elveiből”. Ilyenkor nem lehet a védekezésen spórolni, és nem szabad hagyni összeomlani a gazdaságot sem – amihez szükség lehet célzott adócsökkentésre, kiadásnövelésre, hogy a leginkább érintett ágazatok ne menjenek visszafordíthatatlanul tönkre. Ebben a tekintetben akár igaza is lehet a pénzügyminiszternek, hogy a 2008–2009-es válság után túl gyorsan léptek rá Brüsszelben a görög adósságválság miatt a fiskális fékre, és túl gyorsan kezdték el Európában csökkenteni az államháztartási hiányt.

Újabb támogatások az Egészségipari támogatási programban

 
 
Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az „unortodoxia” korlátai

Azt viszont a legkevésbé sem állíthatjuk, hogy a magyar költségvetés gazdái most nagyon keresgélnék a féket.

A tavalyi 8 százalék körüli államháztartási hiány után idén is 7–8 százalék közötti deficitre lehet számítani. A GDP idei növekedését pedig – a gazdaság szerencsésen gyors visszapattanása miatt – pár hónapja még 7 százalék fölé várta a kormány. Azóta némileg visszavettek ebből – elsősorban a globális ellátási zavarok miatt visszaeső autóipari termelés következményeivel számolva –, és most 6,1 százalékos GDP-növekedést jelzett előre a pénzügyminiszter. De tény, hogy emberemlékezet óta nem volt ekkora növekedés Magyarországon – s ilyenkor egyértelműen a ciklust erősíti a 7–8 százalékos költségvetési hiány. Nem véletlen, hogy az idén várhatóan nálunk lesz a legnagyobb az infláció az egész EU-ban. A korábban a Covid miatt hazamenekült magyar munkaerő jó része visszament Nyugat-Európába, és már megint munkaerőhiány van számos ágazatban.

Mindez pedig a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának súlyos hibáira mutat rá. Most ütközünk bele azokba a növekedési korlátokba, amelyeket az elmúlt közel 12 év „unortodox” megközelítése tankönyvszerűen mutatott meg. Hiába doppingolja a gazdaságot a kedvező külső környezet, az uniós pénzek, a fiskális lazítás, mégis megbéklyózza az infláció és a munkaerőhiány – mert a magyar gazdaság nem tudja érdemben növelni a termelékenységét. Pedig ez lenne a lényeg: e nélkül hosszú távon nem lehet tartós, fenntartható gazdasági növekedést elérni.

Csakhogy nehéz egy olyan országban gyorsan növelni a termelékenységet, ahol – távirati stílusban – a következők jellemzik a gazdaságpolitikát.

Állami túlszabályozás és centralizáció. Az állam egyre jobban beavatkozik a gazdaság stratégiai ágazatainak működésébe.

Államosítás, majd gyakran az államosított vállalatok átjátszása baráti kezekbe.

A gazdasági szereplők, elsősorban a baráti vállalkozók értelmetlen állami támogatása. E támogatások elkényelmesítik a kedvezményezetteket, csökkentik a versenyképességüket.

A közbeszerzések átláthatatlansága és a bennfentesek felé irányítása.

A piacgazdaság, a verseny működésének rendszerszintű visszaszorítása.

A presztízscélokat szolgáló állami fejlesztések – ezek soha nem fognak sem gazdasági, sem társadalmi szempontból megtérülni, a hosszú távú növekedést elősegítő hatásuk zéró. A későbbi fenntartási költségek viszont még jobban elvonják majd a valós szükségletektől az állami forrásokat.

Az állami szolgáltatások alacsony színvonala a közigazgatásban, az oktatás minden szintjén, az egészségügyben stb.

Az állami szférán kívüli gazdaságra is egyre inkább jellemző „urambátyám” viszonyrendszer, a mindent átszövő korrupció.

Kezdenek elfogyni a növekedési tartalékok. Stadionépítéssel, látványberuházásokkal, választási célú lakossági pénzosztogatással csak az inflációs feszültség és a munka­erő­hiány nő.

Csak egy példát említek a presztízsberuházások „termelékenységjavító hatására”. A kormány 2015-ben döntött úgy, hogy a Pénzügyminisztérium visszaköltözik 1945 előtti helyére, a Szentháromság térre, s ezt megelőzően az 1904-es, építészeti szempontból már akkor is bírált állapotot kell visszaállítani. Az első nyilatkozatok alapján a 2022-es költségvetésnek már a Várban kellett volna készülnie; most 2023-as átadásról hallani. Állami nagyberuházás lévén, természetesen csúszás van. Várható pontos költségét sem egyszerű kibogarászni: ha jól számolom, már elköltöttek 9,8 plusz 7,3 milliárd forintot, és amikor a nagy tendert bírálták el, 54 milliárdot irányoztak elő. Azaz több mint 70 milliárd forintnál tartunk, de nem lepődnék meg, ha néhány váratlan tétel megdobná ezt az összeget, és lenne pár év csúszás is. A Magyar Telekom több mint háromszor nagyobb, és négyszer annyi embernek munkahelyet biztosító irodaháza 50 milliárdba került. A régi-új Pénzügyminisztérium több mint százéves műemlék épület, az üzemeltetés jóval drágább lesz, mint egy korszerű irodaházé. (A szerző bevallja, hogy van némi belső információja erről, minthogy az 1983/84-es tanévben egy évig kollégista volt ebben az épületben.) És vajon mennyivel lesz hatékonyabb a Szentháromság téren a gazdaságpolitika, költségvetési politika, adórendszer a mai, a József nádor téren lévő Pénzügyminisztériumhoz képest? Pontosan tudjuk a választ. Semennyivel – pedig ránk férne.

Trükközések évada

A költségvetési politikában 2021 vége kicsit más lesz, mint amit az elmúlt években megszoktunk. Korábban, amikor látszott, hogy az államháztartási hiány bőven 3 százalék alatt marad és az adósságcsökkentés sincs veszélyben, decemberben őrületes pénzosztogatás indult. Az idén azonban elszámolta magát a kormány. A büdzsét a korábban várt magasabb GDP-növekedéshez igazították, de most az alacsonyabb tempó miatt veszélybe került az adósság/GDP mutató teljesítése. 2021 ismét megmutatta, hogy a 2010 után kialakított fiskális szabályok szakmailag sem állják ki az idő próbáját. Az alkotmány alapján úgy tűnik, hogy az 50 százalékos eladósodottságot szeretnénk elérni, ám a kormány széles mozgásteret hagyott magának, hiszen az államadósság akár évi 0,1 százalékos csökkentésével is megfelel a szabályoknak. Évi 0,1 százalék esetén pedig akár 300 év alatt is levihetjük az államadósság/GDP arányt 50 százalékra!

Az elmúlt 12 évben időnként a mutatók definícióját változtatták, hogy könnyebb legyen teljesíteni a szabályt, de volt olyan év, amikor baráti cégekkel (Mol, Eximbank) kötött rövid lejáratú tranzakciókkal sikerült az államadósság csökkentését elbábozni (2012, 2013).

Most megint trükközik a kormány. Nehéz másként értelmezni azt a tényt, hogy december 9-én csökkent beruházási kiadásokat a kormány.

Mégis, milyen beruházási megtakarítást lehet 22 nappal az év vége előtt realizálni? Leállítják az útépítéseket, múzeumépítéseket, a várbeli beruházásokat 22 napra? Vagy egyszerűen nem fogadnak be számlát az év hátralévő részében? Ilyenkor gyakorlatilag már nincs a költségvetés felelőseinek mozgástere. Bármit tesznek, annak ennyi idő alatt nem lehet valós hatása a költségvetési folyamatokra. A csalafintaságra viszont bőven elegendő ennyi idő is.

Ha a hosszabb távú elkötelezettségeket és növekedési lehetőségeket nézzük, akkor a kép még borúsabb. A gazdasági növekedés forrásai termelékenységi oldalról kifulladóban vannak. Jövőre is méretes, 5–6 százalék közötti államháztartási hiányra számíthatunk, és a kedvező külső körülmények is változnak. Szinte biztosan vége az extrémen alacsony kamatok időszakának. A GDP 80 százaléka körüli államadósságnál és a jelenlegi rövid lejárati szerkezettel a pénzügyi stabilitásunk is könnyebben kérdőjeleződhet meg. Már csak ezért sem érthető, hogy miért nem használja ki a kormány az EU által nyújtott támogatási és hosszú lejáratú, olcsó finanszírozási lehetőségeket.

Fentebb szóltam már a nyugdíjrendszerről. A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése miatt kizárólag az államon múlik, hogy ki mennyi nyugdíjat kaphat. A gazdaság termelékenységének visszaesése viszont az állami fizetőképesség terén sem túl jó hír. Az elmúlt 12 évben demográfiai fordulatot sem sikerült elérni, azaz a nyugdíjbomba is egyre hangosabban ketyeg. Az eurózónához csatlakozástól is régen voltunk ilyen messze, mint manapság – pedig a pénzügyi sérülékenységünk biztosan kisebb lenne, ha bent lennénk a klubban. Alacsonyabb kamatok mellett finanszírozhatnák magukat a vállalkozások és az állam is. Hiába állítja a kormány és a jegybank magabiztosan, hogy „jól elvagyunk mi az euró nélkül is”, kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben pillanatok alatt lefagyhat a mosoly az arcukról.

Csupa rossz hírem van tehát. Legfeljebb hat hónap van a választásokig. Bárkinek is kell jövő nyáron a 2023-as költségvetést előkészíteni, az volna jó, ha a kormány a hátralévő időben már nem rontaná tovább a költségvetési fenntarthatóság esélyét.

A szerző címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk