Legyen végre béke!

  • 1999. május 6.

Publicisztika

Tegyük most félre minden erkölcsi aggályunkat a "békepárti", tehát szükségszerűen Milosevic-párti, balodali állásfoglalásokkal szemben, és ne kérdezzük meg azt, hogy a NATO-bombázások leállítását követelő "békepárti" szövegek közreadói szerint vajon a II. világháborúban hiba volt-e a németországi hadiipar és a civil célpontok szövetséges bombázása; és ne kérdezzük meg az állami szuverenitás eme újsütetű bajnokait arról, hogy szerintük akkor Hitlerrel is csak az volt-e a baj, hogy nem németországi zsidókat is kiirtott; és ne firtassuk azt sem, hogy e humanisták szerint vajon bármely szabad és többpárti választásokon megválasztott diktátor a saját szent és területileg sérthetetlen és szuverén szemétdombján úgy pusztíthat-e el tömegeket, ahogy neki tetszik, anélkül, hogy ebben őt bárki megzavarhatná; ne menjünk bele tehát ebbe a gyomorforgató vitába, amelynek hátterén kétmillió albán danse macabre-ja bontakozik ki.

A szocik megvadultak.

Maradjunk a praktikum mezején.

A szocialisták jelezték: ami őket illeti, a Magyarországról induló gyalogsági támadás Jugoszlávia ellen szóba sem jöhet; sőt, már azt is szeretnék visszacsinálni, amit egyszer megszavaztak, hogy tudniillik a légicsapásokban közvetlenül részt vevő NATO-gépek Magyarországról szálljanak fel.

1999. március 12-e, Magyarország NATO-tagságának kezdete óta ezek az igények semmivel sem igazolhatók. Magyarország nemzeti érdekeivel a legkevésbé; Magyarországnak ugyanis momentán az az első számú nemzeti érdeke, hogy a NATO-akció sikerrel, a Milosevic-rezsim bukásával végződjön. Ha ehhez gyalogsági támadás kell, akkor Magyarország nem vétózhatja meg ennek a megindítását, hisz a vétó az akció kudarcához vezethet. Ezután pedig vagy a NATO hullana darabjaira, vagy minket kúrnának ki belőle. És akkor itt állnánk magunkra hagyva, és néznénk, ahogy a szocialisták a békéről tárgyalnak Milosevic-tyel.

Házi őrizetben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.