Azt szeretném, ha a magyar településeken bevezetnék az első éjszaka jogát. A jövőben a képviselők sorshúzással dönthetnék el egymás között, hogy lakhelyük nagykorúvá váló tagjai melyikükkel tapasztalják meg először a lepedő örömeit. Ha a képviselő hölgyek és urak ügyesek, továbbá a lakosság kellően közömbös vagy buta vagy megfélemlített vagy társutas, akkor némi szerencsével évekig érvényben maradhat a helyiségnév-táblákon belül hatályos rendelet.
Nem hisznek nekem? Kár. A magyar településeken ugyanis minden további nélkül tombolhat a törvénytelenség vagy csak szimplán a hülyeség. Állításomat a fentinél hihetőbb és hétköznapibb példával illusztrálom.
*
Tegyük fel, hogy településünk megválasztott képviselői minősített többséggel - e fogalomra később még visszatérek - egy napon úgy határoznak, hogy lakóhelyük vagyonát egymás között felosztják. Mit kell tenniük ahhoz, hogy a közvagyon a zsebükbe vándoroljon?
Először is egy, a szándékukkal egybevágó előterjesztés szükségeltetik, amit a képviselő-testület megtárgyalhat. Az előterjesztést akár képviselő is megírhatja; de bármelyik köztisztviselő rákényszeríthető, ha a jegyzőt is bevesszük vagy belekényszerítjük a buliba. A polgármesteri hivatalok ugyanis kiszolgáltatottak a választott képviselőknek, hiszen az elvileg azokat irányító jegyzők kiválasztása és eltávolítása a képviselő-testület kizárólagos joga. Ha ugráltatni tudják a jegyzőt, a jegyző is kénytelen ugráltatni a köztisztviselőket; utóbbiak többsége egzisztenciális okokból inkább hallgat, és teljesíti az utasításokat. Tehát jó esélyük van arra, hogy a legelképesztőbb baromságból és törvénytelenségből is elkészülhet a formailag szabályos előterjesztés, amit már csak napirendre kell tűzni.
Innen már sínen van az ügy. A minősített többség birtokosai ugyanis bármit megtehetnek; a "minősített többség" minden magyarországi önkormányzatok adu ásza. Ez nem kétharmados többséget jelent, mint az Országgyűlésben, hanem csupán a megválasztott - vagyis nem az ülésen jelen lévő - képviselők egyszerű többségét (például egy 18 tagú testületben 10 főt).
Egyetlen zavaró tényező lehet, a polgármester; húzhatja az időt a testületi ülés összehívásával, az előterjesztés napirendre nem vételével, végső esetben a testületi döntés végrehajtásának a felfüggesztésével. Kétségtelenül nehezebb a tervet kivitelezni, ha ő nincs a buliban - vagy azért, mert tisztességes, vagy mert más pártállású, vagy mert ő másképpen képzeli a közvagyon kisíbolását. De minősített többség esetében a polgármester sem packázhat a végtelenségig. Kellő számú szavazat birtokában ugyanis bármikor indítható fegyelmi ellene, amire hivatkozva felfüggesztik a választott vezetőt a munkavégzés alól, és néhány hónapra kitiltják az irodájából. Sőt mindez akár évekig is elnyújtható: ha az ügyben rendőrségi feljelentés születik, nyugodtan dönthet úgy a minősített többség, hogy a rendőrségi vizsgálat végéig nem tudja lezárni a fegyelmi eljárást, vagyis a polgármester inkább ne dolgozzék.
Ha a polgármester bizalmát élvező alpolgármester vagy alpolgármesterek útban vannak, nem gond. A minősített többség tagjai tőlük is megvonhatják a feladataikat, majd becsaphatják az orruk előtt a polgármesteri hivatal ajtaját. Hogy akkor ki vezeti a települést? A képviselők minősített többséggel választanak maguk közül valakit, akit kvázi - kizárólag a felfüggesztések idejére - felruháznak a polgármesteri hatalommal.
Hallom a jogvégzett szakemberek fölhördülését: ez lázálom, a törvény ezt nem engedi! Pedig engedi. Nézzük csak tovább!
Kész az előterjesztés, és mivel vagy nincs polgármester, vagy a minősített többséggel tart, az anyagot a képviselő-testület napirendre tűzi és megtárgyalja. Persze nem maga a tárgyalás a fontos, hanem csak a demokratikus látszat: a szavazás. Ez az a pont, ahol a jegyző törvénytelenséget kiálthatna. Csakhogy ez sem akadályozná a menetelést: a jegyző véleménye ugyanis a minősített többséget nem kötelezi semmire. A testület megszavazza tehát, hogy a város vagyonát osszák szét egymás között. Mondjuk úgy, hogy azt előbb kiviszik egy olyan kft.-be, amiben tulajdonos az önkormányzat is, majd a kft.-t fillérekért tovább adogatják egzotikus szigeteken bejegyzett cégeknek, és a végén a vagyon ott köt ki, ahol kell. Mindez akár egyetlen nap alatt lepapírozható.
*
Az olvasó, aki az önkormányzatisággal maximum négyévente egyszer, a helyhatósági választások idején foglalkozik, hitetlenkedhet: csak van olyan hivatal, ami megállíthat egy ilyen ámokfutást!
Elvileg van. De csak akkor, ha a minősített többséget alkotó képviselők törvénytisztelő állampolgárként akarnak eljárni. A képviselő-testületek üléseinek a jegyzőkönyveit és a döntéseket rögzítő határozatokat minden önkormányzatnak meg kell küldenie a területileg illetékes közigazgatási hivatalnak. Na most: vagy küldik, vagy nem. Ha hónapokig nem küldik, akkor a település határain kívül az ott született döntésekről hivatalosan senki nem tud, így azokat senki nem is bírálhatja. Valószínű persze, hogy a több száz települést felügyelő illetékes közigazgatási hivatalban néhány hónap múlva feltűnik, ha valahonnan nem érkeznek jegyzőkönyvek. Ilyenkor levelet küldenek, hogy ejnye, no, pótolni kellene. A polgármesteri hivatal meg valamikor pótolja. Ha pedig nem, legfeljebb pár hónap múltán jön az újabb levél. És mi van, ha megkapják a dokumentumokat? A hasonló anyagokban dúskáló közigazgatási hivatalban elvileg valakinek feltűnhet, hogy a példabeli településen hülye döntés született. A közvagyon széthordóinak azonban már legalább félévnyi előnyük van, s ezalatt számtalan jóhiszeműnek látszó szereplő léphetett a történetbe, akik majd például arra hivatkoznak, hogy ők egy polgármesternek látszó emberrel a polgármesteri hivatalban, a polgármesteri hivatal pecsétjével szentesítve írták alá azt a szerződést, amely alapján jelképes egy forintért vettek meg százmilliós vagyontárgyakat.
De legyünk optimisták, és tegyük föl, hogy a jegyző időben felküldi a közigazgatási hivatalnak a jegyzőkönyvet és a határozatokat; esetleg akad olyan polgár, aki ezt civil kurázsiból teszi meg. Azt se zárjuk ki, hogy a közigazgatási hivatalban valaki kiszúrja a törvénytelenséget.
Mi történik ilyenkor? A közigazgatási hivatal a törvénytelen döntésről értesülvén felszólítja a képviselő-testületet az ominózus határozatok visszavonására. A testület napirendre tűzi a kérdést, de nyugodtan helyezkedhet arra az álláspontra, hogy a közigazgatási hivatal csupán véleményt fogalmazott meg. És valóban, tényleg semmire nem kötelezhet egy önkormányzatot. Így hát a vitatott határozatokat a minősített többség nem vonja vissza. A közigazgatási hivatal ezért bírósághoz fordul. A bíróság legkorábban 3-4 hónap múlva foglalkozik az üggyel. Idővel természetesen kimondja, hogy a hatályos törvények alapján a képviselő-testület hibás döntést hozott, és fellebbezhetetlenül hatályon kívül helyezi a közvagyon szétosztásáról szóló határozatokat.
Csakhogy a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezése nem jelenti automatikusan az azokból következő későbbi határozatok érvénytelenségét, és főleg nem az ilyen határozatok alapján született szerződések semmisségét. Majd csak akkor, ha azokat is megtámadta valaki. Ha ez bekövetkezik is, annak a bírósági eljárásnak ugyan mikorra lesz eredménye? Minimum a következő ciklus közepére. Addigra az átjátszott vagyon olyan utakat járt meg, hogy nincs az a bírói ítélet, amely alapján az eredeti állapot visszaállítható.
Vagyis a település - a polgárok közössége - lényegében törvényesen lett kirabolva. Mégpedig komolyabb politikai vagy büntetőjogi következmények nélkül. Ráadásul ha netán "ügy" kerekedne is a település kirablásából, a minősített többség tagjai hivatkozhatnak arra, hogy a törvényesség helybéli őre - a jegyző - nem akadályozta meg a szabálytalanságot, vagyis a képviselők abban a tudatban szavaztak, hogy nem tesznek rosszat. Csak nem várhatja el a választópolgár minden képviselőtől, hogy a jogtudományokban jártas legyen! És tehet egy választott képviselő arról, hogy a közigazgatási hivatalok meg a bíróságok rettentő lassan dolgoznak? Különben is, hová jutna az önkormányzatiság, ha a képviselők minden piszlicsáré döntés előtt kikérnék e hivatalok véleményét? A képviselő mossa kezeit, legfeljebb még odaveti: ha tényleg rosszul döntött, a választópolgár a szavazófülke magányában majd megbünteti.
*
A példa szólhatna egy elvégzett munka ki nem fizetéséből származó késedelmi kamatról, politikai nyomásra, hibás indoklással kirúgott hivatali dolgozók kártérítéséről, egy rosszul tervezett beruházás okozta károkról vagy többletterhekről, baráti beszállítóknak fizetett tételekről. A végeredmény ugyanaz: a választott képviselőket senki és semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy a közvagyonnak milliós károkat okozó hibás döntéseket hozzanak. Ha nekem valaki azt mondja, hogy ebben az országban a szürke- és a feketegazdaság viszi el a legtöbbet a közösből, kinevetem.
A magyar települési önkormányzatok mindegyike egy-egy önálló kiskirályság. A jegyzők és a hivatalok kiszolgáltatottak, a közigazgatási hivatalok levegőnek nézhetők, a bíróságok csigalassúságúak, a nagypolitika pedig szemet huny, hiszen a drága kampányokhoz a kasszát valahonnan föl kell tölteni.
Hát nem járnánk jobban, ha némelyik önkormányzat tényleg csak az első éjszaka jogával foglalkozna? Arra legalább felkapná a fejét a bulvármédia, és akkor legalább lenne nyilvánossága a számos önkormányzatban dúló vérlázító ostobaságnak - mert pár millió forint közpénz eltapsolása már nem éri el az ingerküszöböt. És ha valamiről nem beszélünk, akkor az nem is létezik.
Persze csak látszólag nem létezik. Mert valójában nagyon nagy a baj.
A szerző volt önkormányzati képviselő.
