A hivatalából augusztus 5-én távozó Mádl politikai indíttatása éppoly egyértelmű volt, mint az ellenkező oldalról érkezett elődjéé, ám a döntéseiben olykor tetten érhető elfogultság (például a kórháztörvény visszadobásánál) éppúgy a tűrés- és ízléshatáron belül maradt mindig, mint Göncz Árpádéiban. (Hozzáállás kérdése, hogy e lépéseket aztán a vállalt értékrend következetes képviseletével, vagy politikai megfontolásokkal magyarázta-e valaki.)
Antall József támogatásával került a politikába és különböző magas állami posztokba (például volt kulturális miniszter, de rövid ideig az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának az elnöke is), majd az 1994-es bukás után komoly munkát feccölt a jobboldali pártok együttműködésébe. Hogy mást ne mondjunk, a magyarpolgári tömegek többé-kevésbé neki (meg O'sváth Györgynek) köszönhetik jelenlegi szeretett vezérüket is, hiszen Orbán Viktort ő és az antallista elit találta ki és vezette be az úri szalonokba. Eme integráló mun-ka részeként vállalta 1995-ben, hogy az ellenzék közös jelöltjeként indul a számára eleve biztos kudarcot jelentő államfőválasztáson (a Gönczöt támogató kormányoldalnak akkor több mint kétharmados többsége volt). 2000-es jelöltsége már korántsem alapult ily egyértelmű elhatározáson. Az 1998-as koalíciós megállapodás értelmében a kisgazdák (emlékeznek még rájuk?) ajánlhattak valakit köztársasági elnöknek, és sokáig úgy tűnt, hogy Torgyán József (és őrá?) lesz a befutó. Egészen addig, míg Torgyán doktor Orbántól és Kövértől meg nem tudta, kit is akar ő valójában jelölni. Mádl Ferenc azokban a napokban rokonszenves őszinteséggel beszélt a felkérés hirtelenségéről, kételyeiről (például hogy egészségi állapota miatt mennyiben felel meg a feladatra), cáfolva mindazt, amit a korabeli kormány agitprop elhitetni igyekezett (a jelölést hosszú egyeztetés előzte meg, dehogy befolyásolták a kisgazdákat stb.). Államfővé választása harmadjára sikerült (az első két fordulóban, noha a baloldali-liberális ellenzék nem állított jelöltet, a kétharmados támogatottság nem jött össze), de az idős professzor a jelek szerint nem vette ezt zokon: későbbi megnyilatkozásait, tetteit jobbára alkotmányos és demokratikus meggyőződése irányította. Ez vezette a D-209-es ügy vagy a Medgyessy-Gyurcsány csere, de Orbánék idején is, amikor az Alkotmánybírósággal lenulláztatta például a hírhedt "lex Répássy"-t. Kritikusai szerint a kelleténél többször hallgatott, mondjuk a választások tisztaságát kétségbe vonó hisztéria vagy Orbán csatlakozás előtti kétértelmű játékai idején. Néha viszont bölcsebb lett volna, ha csendben marad; máig érthetetlen, egy jogtudós miként támogathatta úgymond jogi megfontolásokból a kettős állampolgárság alanyi jogú, tömeges megadását.
Mindent egybevetve azonban jó szívvel írhatjuk le: Mádl Ferenc tisztában volt az alkotmány kijelölte korlátaival, azokat mindvégig tiszteletben tartotta. További jó egészséget, tudományos munkájához pedig sok sikert kívánunk neki.
