Amivel kezdünk, nem fikció, igaz történet, szereplői nem kitaláltak. Sőt, lapzártánk idején is a helyükön vannak: egy ország kormánya élén (Robert Fico), miniszterként e kormányban (Stefan Harabin), s e kormány egyik pártjának az élén (Vladimír Meciar). Nevezett igazságügyi miniszter ellen bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék, mert egy telefonbeszélgetésből kiderült, hogy az albán drogmaffia egyik csúcsvezetőjével csókos. Az ellenzéki indítványt Daniel Lipsic, a Dzurinda-kormány igazságügyi minisztere terjesztette be, ami külön rosszuleshetett Harabinnak, s lévén szó a pártjához tartozó kormánytagról, Meciar pártelnöknek is.
Rettentően jogos önvédelmében ekkor Harabin ilyeneket szólt: "Ha magának szent a család, akkor nézzen utána a származásának és tudjon büszke lenni rá. Vagy rühelli a felmenőit meg a vallásukat? (...) Sittre kerülsz, te szarházi!" Meciar pedig e szép szavakkal sietett a segítségére: "Ha egy abszolút kretén figura funkcionárius lehet, akkor nekem azonnal minden világos. Nem így volt, Lipsic úr, amikor kinevezték miniszternek? (Taps.) Azt is megmondhatná nekünk, hogy valamelyik elődjének a vezetékneve nem Lipstein volt?"
Fico nem szólt egy árva szót sem. A bizalmatlansági indítvány meg nagy különbséggel elbukott.
Jan Slota hőstetteit ezúttal hagyjuk is, mert betelne a lap, és úgyis ismeri azokat mindenki.
Szombaton - a megromlott viszonyt rapid módon orvoslandó - miniszterelnöki találkozó volt Rév-Komáromban. Gyurcsány Ferenc hatpontos javaslattal érkezett - az oktatásról, a tankönyvekről, a kölcsönös kisebbségvédelemről, egy nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexről, illetve becsületbíróságról és jogbiztos kinevezéséről, az estleges sérelmek közös kivizsgálásának lehetőségéről, továbbá az állami jelképek használatáról. Ám a dolog vége egy négypontos, nagyságrendekkel semmitmondóbb nyilatkozat lett, s némi csörtézés a sajtótájékoztatón. Elítélték a fasizmust. A Fico. Minden más irányú látszat ellenére azt kell mondanunk, a magyar kormány megtette, amit tennie kellett - meghallgatta a másikat, világossá tette Magyarország preferenciáit.
Hogy mégsem számíthatunk komolyabb előrelépésre, annak egy oka van: hogy tudniillik Szlovákia kormányának ebben a történetben nem a magyar kormánnyal közösek az érdekei - hanem a magyar fasisztákkal. Fico ugyanis nem javaslatokkal érkezett, hanem hozta a közvélemény-kutatási adatait, népszerűsége rendben, mér' kéne visszafognia magát pont nacionalizmusban. Aminek szítására (a tét folyamatos emelésére) pedig az ottani és itteni magyarok alkalmasint kéznél is vannak. A magyarországi fasisztáktól pedig megkap minden segítséget ebbéli politikájához. Zsák meg a foltja: Robert Fico partnere Budaházy György. Ugyanakkor Fico délibábokat kerget, hiszen nem volt még nacionalista erő a rendszerváltás utáni Közép-Európában, ami örökétig húzta volna hatalmon.
A magyar kormánynak épp ezért sokkal inkább lenne dolga helyére rakni a magyar fasisztákat, mint győzködni Robert Ficót, hogy tán mégsem kéne ezt meg azt csinálnia. Az legyen a szlovák választók gondja (előbb-utóbb megoldják). Mi szabaduljunk meg a saját szemetünktől.
