Lehetne rosszabb is a poloskánál

Narancsblog

Poloskának születni rossz, hiszen nem valami szimpatikus élőlény. De érdemes megnézni, mi az, amit biztosan nem csinál.

Poloskaként alapvetően nem jó élni, hiszen legyünk őszinték: a poloska elég gusztustalan rovar még akkor is, ha a szétnyomása után másodpercek alatt az egész szobát betöltő,  korianderre emlékeztető szagának van pár rajongója. Eleve kártevőről van szó, megeszi a gyümölcsöket meg ilyesmi, ráadásul nagyon kellemetlen, ha rászáll éjszaka a testünkre, kifejezetten nehéz elkapni sokszor, szóval ilyen tekintetben talán kimondható, hogy nem a lét legmagasabb formája. Összességében persze nincs baj a poloskákkal, hiszen ők is csak végzik a dolgukat: esznek, szállnak összevissza, keresik azt a helyet, ahol megfelelő hőmérsékleten élhetik le akár egy évig is tartó életüket, ami sokszor tényleg össze is jön, mert elég strapabíró rovarokról van szó. Alapesetben nem csípnek – ebben eltérnek tényleg borzasztó névrokonaiktól, az ágyi poloskáktól –, tehát még csak azt sem mondhatnám, hogy közvetlen ellenségeink.

Persze, nem jó, ha megeszik a termést, de hát azt meg szokták enni emberek is, mégsem nyomja el őket semmi.

De miért is fontos ez? Azért, mert a poloskáknál például azt is érdemes megnézni, mit nem csinálnak. Nem azzal próbálják biztosítani a saját növekedésüket, hogy kirekesztik a társadalmuk felét a képviseletre jogosultak köréből. Nem fantazmagóriákkal tömik a legszerencsétlenebbek fejét. Nem építenek Hatvanpusztán legálissá tett lopásokból olyan birtokot, amiket még az előző rendszer legnagyobb tolvajai sem mertek volna. Nem hazudnak napi szinten, sőt, tulajdonképpen poloska még soha nem hazudott még senkinek. A poloskák nem akarják a saját sikertelenségükről azzal elterelni a figyelmet, hogy kisebbségeket pécéznek ki és teszik öncélúan nehezebbé az életüket. Soha egy poloska sem árulta el a többi poloskát, hogy aztán inkább a rovarirókkal kezdjen üzletelni, sőt akár azt is megkockáztatom, hogy egyetlen poloska sem bomlasztja a saját természetes közegét. A poloskák kiszámíthatók, egyáltalán nem változatják meg akár egy hónap alatt is az álláspontjukat a világról; ha értenénk a nyelvüket, bizonyára egész jó tárgyalópartnerek lennének. És ne felejtsük el azt sem, hogy nem a poloskák gyerekeinek szervezték ki a teljes magyar turizmust játszótérnek, egyetlen poloska gyerekét sem láttuk még luxusgéppel menni a Maldív-szigetekre. Egy poloska biztos nem hangzatos poloskázással akarná elterelni a figyelmet arról, hogy a riválisa rendezvényén úgy háromszor annyian vannak már, pedig oda nem a falubusz-programmal viszik a nézőket.

Lehetne még sorolni, mik azok a kifejezetten alja dolgok, amiket nem csinál a poloska a magánnyugdíj-pénztárak kirablásától egészen a sajtó eltaposásáig, de talán átjön ennyiből a lényeg: poloskának lenni kifejezetten megalázó létforma, nem véletlenül nem szokás szeretni őket. De ha már a kormányfő szerint annak születtünk, akkor van mibe kapaszkodni: abba, hogy lehetne rosszabb is. Születhettünk volna például a Fidesz miniszterelnökének.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.