Publicisztika
Nincs bocsánat
Várival való vitám foglalata tulajdonképpen, hogy véleményem szerint Balaványnak valóban nem elég elmondania, mit gondol ma, mintegy korábbi gondolatai mellé illesztve, és nem elég jeleznie sem, hogy már mást, különösen nem a Millához való csatlakozással.
Nem sajnálom, hogy homofób voltam
Homofób múltjáért Balavány György nem fejezte ki sajnálkozását és röstelkedését, igaz, azt nem is olvasta a fejére senki. Pedig alkalma lett volna a szembenézésre, nem csak most, rasszista bocsánatkérése alkalmával.
Biz' isten megadom
Az Orbán-kormány következetesen hangoztatott álláspontja, hogy az ország, ezen belül a lakosság túlságosan el van adósodva, és hogy a lakosságot a hitelek felelőtlen felvételére a bankok a saját érdekeik előtérbe helyezésével és nem megfelelő tájékoztatással vették rá. Az Orbán vezette állam azonban megvédi az embereket a bűnös bankokkal szemben.
Mégis, mit számít?
Szeptember közepén a német szövetségi alkotmánybíróság (AB) valamelyest kiszámítható módon, feltételekkel, de átmenetileg biztosan áldását adta az eurózóna állandó válságkezelési alapjához (ESM), illetve a fiskális paktumhoz történő német csatlakozásra. A döntésről a világ minden vezető orgánuma és a magyar lapok is azonnal beszámoltak.
Gordon flash
„Amennyire várható volt Bajnai Gordon visszatérése, ugyanannyira várható volt az is, hogy a kormány baloldali-liberális ellenzéke egy pillanatig sem lesz képes akár egy lépést tenni egy irányba. Ebből nehezen lesz Ellenzéki Együttműködés Rendszere.” Sorozatunk negyedik részeként Rajcsányi Gellért írását közöljük.
Az önmérséklet művészete
A kulturális örökségvédelem intézményrendszerének, benne a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak a teljes átalakítása zajlik ezekben a hónapokban. A részletek nem ismertek, a mozgatórugók csak sejthetők, az eredmények és a hatások csak évek, évtizedek múlva lesznek értékelhetők.
Megvezetett vezetékek
A miniszterelnök újabb ajándékkal kedveskedne az ő népének: meg kívánja vásárolni az E.ON-t. Nyilván nem Európa legnagyobb, német tulajdonú energetikai óriására gondol, hiszen ehhez az éves magyar nemzeti össztermék is kevés lenne.
Alapjogunk megvonása
Úgy tűnik, semmi sem akadályozza meg Orbán Viktort, hogy a magyar és európai értelemben vett általános választójog intézményét megszüntesse Magyarországon, és a választójogunkat előzetes regisztrációhoz - felcsúti nyelvjárásban: feliratkozáshoz - kösse. Persze nem fülkeforradalmi jogalkotásról lenne szó, ha érdemi részleteket is tudhatnánk.
Bűnösök, ha életben tartják Orbán rendszerét
„Ha az ellenzéki csoportok továbbra is a »ki kivel és mikor fogjon össze« és a »ki miatt nem lehet belőle semmi« problémával szerencsétlenkednek, akkor bűnösök lesznek egy bukott autokratikus rezsim életben tartásában. Bűnszövetségben, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel vétkeznek.” Sorozatunk harmadik részeként Ripp Zoltán írását közöljük.
A bajkeverő semlegesítése
A politikai eseményeket utólag magyarázni könnyebb, mint jósolni őket - most mégis az utóbbit kísérlem meg. Azért, hogy előre szólhassak: senkit ne érjen csalódás. Aki a magyarországi demokrácia megvédését várja el Angela Merkel és Orbán Viktor október elejére tervezett találkozójától, súlyosan csalódni fog.
Összefogás – miért is, kivel is?
Bajnai Gordonnak ezúttal „nemcsak technokrata-, de politikusszerepet is vállalnia kell. Nem várhatja, hogy az egyesült ellenzék majd ünnepélyesen átnyújtja neki a miniszterelnök-jelölti fölkérést. Neki magának is szerepet kell vállalnia az integráció létrehozásában”. Sorozatunk második részeként Debreczeni József írását közöljük.