Mindhárom fronton ugyanaz a dilemma. Törökországgal, Nagy-Britanniával, és a magyar-lengyel tandemmel szemben az Európai Uniónak össze kell békítenie a rövid és a hosszú távú érdekeit.
Rövid távon az EU nem engedheti meg a briteknek, hogy hozzáférjenek a közös piachoz anélkül, hogy betartanák a közös szabályokat. Ha megengedné, az összes tagállamnak zöld utat adna, hogy járják csak a saját útjukat. Törökországgal az EU nem folytathatja a csatlakozási tárgyalásokat, miután Recep Tayyip Erdoğan politikai foglyokkal rakta tele a börtöneit, hátat fordított Ciprus újraegyesítésének, és úgy kezeli két uniós tagállam felségvizeit, mintha az övéi volnának.
Ha az Európai Unió nem mondja ki világosan, hogy Törökországnak ma semmi jogalapja nincs a csatlakozásra, akkor gúnyt űz a saját méltóságából, az értékeiből és az uniós országok közötti szolidaritásból. A helyzet tökéletes határozottságot követel meg, ugyanúgy, ahogy jottányit sem szabad engedni Lengyelország és Magyarország zsarolásának sem. Csak egyféleképpen lehet válaszolni azoknak, akik túszul ejtették a következő közös költségvetést és a 750 milliárd eurós gazdaságélénkítési tervet, hogy így próbálják meg leválasztani az anyagi szolidaritást a jogállam tiszteletéről.
Azt kell nekik mondani:
vagy elfogadjátok megbonthatatlan egységként az unió értékeit és juttatásait, vagy pedig nélkületek izzítjuk be a gazdaságainkat, 25-ös körben, megerősített együttműködés vagy államközi megegyezés keretében.
Mindenki tudja, hogy ez nem lenne egyszerű.
Viszont akármennyire nehéz is lenne kivitelezni, habozás nélkül hozzá kell látni, ha Orbán és Kaczyński rákényszerít minket, ugyanis semmi nem indokolja, hogy ne tartassuk tiszteletben az unió politikai értékeit csak azért, mert ez a két ember, miután az uniós csatlakozással elfogadták őket, szeretnének kibújni alóluk.
Tegyük hozzá: a határozott kiállás az elveken túl is csak előnyökkel járna.
Miután megtapasztalta, hogy milyen az elszigeteltség, és végignézte, ahogy az unió jelentős nemzetközi politikai szereplővé válik, Nagy-Britannia kopogtatni fog az ajtón, ugyanis kívülről nem fogja tudni megakadályozni ennek az új nagyhatalomnak a születését. Erdoğan bajosan fogja tudni meggyőzni a honfitársait, hogy igaza volt, amikor összerúgta a port az unióval és az egész NATO-val, miközben roskadozott a török gazdaság. Ami pedig a lengyel és magyar vezetőket illeti, hadd sodorják magukat a partvonalra, miközben rá vannak szorulva az uniós támogatásokra, a közvéleményük pedig masszívan Európa-párti.
Rövid távon minden a kemény fellépés mellett szól, hosszú távon viszont sem a demokráciának, sem az uniónak nem áll érdekében, hogy hagyja meggyengülni, vagy akár szétesni Nagy-Britanniát, a két európai katonai hatalom egyikét. Hosszú távon sem a demokrácia, sem az unió nem nyerne azzal sem, ha Törökországot még közelebb engednénk Oroszországhoz, és hagynánk, hogy az országban gyökeret verjen az iszlamizmus, márpedig ez történne, ha félreállítanák a török demokratákat, akik nem tudnának többé amellett érvelni, hogy Törökországnak Európában a helye. Magyarország és Lengyelország esetében pedig abszurd lenne most legyinteni az eltávolodásukra, éppen akkor, amikor az aktuális vezetőik kezdenek kifulladni, és mindkét országban politikai változások indulnak.
Rövid és hosszú táv, össze kell békíteni az összebékíthetetlent, de annyira lehetetlen volna ez? Elképzelhetetlen, hogy az unió határozottan fellép, de közben megszólítja ennek a négy országnak a lakosságát, és világossá teszi, hogy a pillanatnyi feszültségeken túllépve a lehető legszívélyesebb és legszorosabb kapcsolatra törekszik velük, amelyeket azonnal készen áll megerősíteni és fejleszteni, amint ez újból szóba jöhet?
Semmi lehetetlen nincs ebben. Semmi nem kell hozzá azon kívül, hogy a 27 ország megtanulja gyorsan, a mostaninál sokkal gyorsabban megtalálni a közös hangot, egy nagyhatalomként, amelyik ugyanúgy látja a világot és ugyanazok a céljai. Sőt, elég volna csak akarni ezt, mert Nagy-Britanniával, Lengyelországgal, Magyarországgal és Törökországgal szemben – mint ahogy egyébként Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal szemben is – szükségszerűen ugyanazok az érdekeink és a törekvéseink, legyenek bármennyire bonyolultak.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
