Sivalkodó hópihék, üldözött lengyelek

Publicisztika

Krusovszky Dénes válasza Seres László és Tisza Kata írására.

Nem állítom, hogy minden passzusát egyformán követni tudtam Seres László és Tisza Kata terjedelmes írásának, és itt nem csak az olyan részekre gondolok, mint például ez: „visszalépünk a hídról és a fagyból, ahová taszítani akarnak újfent, felülünk az erőszak közben, és azt mondjuk: bár beletoltak az erőszak okozta dermedtségbe, hallgatni könnyű és kézenfekvő volna, most mégiscsak nagyon kell összpontosítani, hogy ne hagyja el a lélek a testünket és a józan eszünket”, hanem mondjuk arra is, hogy szövegem, amit a dolgozat elején még jámboran írásnak neveznek a szerzők, melyben „felvetések” vannak, hogyan lesz a végére traumatizáló, passzív-agresszív, áldozathibáztató valami.

Attól tartok, hogy Seres és Tisza gondolatmenete azon a nyomvonalon indul el, és azt az értelmezést próbálja kizárólagossá tenni, amiről én épp azt igyekszem bebizonyítani, hogy jelen esetben nem termékeny irány. Naná, hogy ezek után nem tetszik nekik, amit mondok.

Ugyanakkor van itt egy nagyobb probléma is, tudniillik, hogy Seres és Tisza nagyvonalúan figyelmen kívül hagy néhány olyan részletet az írásomból, ami nem illeszkedik az ő értelmezésükbe. Mindenek előtt megfeledkeznek arról, hogy valahol a sok szó között el van rejtve egy lenne is. A következőképpen idéznek, mutatom: „Krusovszky Dénes felvetése, hogy mihez kezdjünk vele? (tudniillik Demeter Szilárd irományávalK. D.) Van-e vele dolgunk, »érdemel-e felháborodást, elkeseredést, dühös reakciót?« A jeles szerző hamar a lényegre tér: nincs. A szöveg rossz, kínos, relativizáló, de »nem, nem érdemel sem figyelmet, sem dühöt, sem reakciót«.” Ehhez képest az eredeti szöveg így fest: „Az egyetlen releváns kérdés, kell-e foglalkoznunk vele, érdemel-e felháborodást, elkeseredést, dühös reakciót?

A helyes válasz természetesen az lenne, hogy nem, nem érdemel sem figyelmet, sem dühöt, sem reakciót.” Kiemelés tőlem. És még egyszer: lenne. De nem lehet, mert etc. etc. Az egész írást nem akarom beidézni.

Másfelől azt is írják, hogy „teljesen másodlagos szempont, amit Krusovszky felemleget, hogy úgymond nem közölt semmi újat” – megintcsak Demeter. Ehhez képest én nem pusztán azt mondom, hogy „nem közölt semmi újat”, hanem azt, hogy „nem mondott semmit”. Mármint, hogy amit mondott, az semmi volt, nem értelmezhető közlésként, hiszen nem azt a célt szolgálja. Az a kijelentés, hogy „Európa Soros György gázkamrája” szerintem továbbra sem értelmezhető szemantikailag. Hogy lehetne egy kontinens gázkamra, egyáltalán kamra, még átvitt értelemben is? Ráadásul egy emberé. Én ezt, mint állítást tényleg nem tudom dekódolni, valahogy lepattan róla a nyelvi kompetenciám, hogy újabb képzavart dobjak a zavarosba.

Helyette tudom annak látni, ami: „Ez egy olcsó politikai trükk, úgy is mint megbotránkoztatás, figyelemelterelés, hoax, geg, ventilátorba szarás.” Értem a szerzők felindultságát, hiszen írom is, hogy „megértem a háborgókat (annál is inkább, mert zsigerileg közéjük tartoznék magam is), és együtt érzek a megbántottakkal”. Ámde Demeter kijelentésének, hogy úgy mondjam, a minőségén az én empátiám nem sokat javít. És tegyük azt is hozzá, hogy az a nézőpont, ahonnan én nézem a demeteri semmit, az nem az áldozati nézőpont, ez kétségtelen, sokkal inkább egy olyan nézőpont, ami ebben az aljasságban is az aktuálpolitikai, hatalomtechnikai csinnadrattát figyeli. Értem, és elfogadom, hogy van más nézőpont, más érzékenység, mint ahogy a sajátom is más másétól.

Demeter írását természetesen botrányosnak tartom, ugyanakkor nem gondolom, hogy antiszemita céllal született volna. Nem a zsidókat pécézte ki magának a főigazgató és kormánybiztos, hanem mindazokat, akik szerint a szólás szabadságába nem fér bele a gyűlöletkeltés, akik szerint az idegenellenesség megengedhetetlen, akik szerint a kormány rasszista, homofób, antiszemita kampányai elviselhetetlenek, és akiket épp emiatt a Demeter-félék libernyáknak vagy liberárjának szeretnének hívni. Csak hát Demeter volt szíves olyan ostobának lenni, hogy mindehhez a legotrombább képzettársításokat választotta, gondolván, hogy annál nagyobb lesz a sivalkodás, minél nagyobb a retorikai tűzijáték.

Az az eshetőség nem merült fel benne, hogy lelke mélyén hiába nem antiszemita ő maga, és hiába csak az ellenzéki hópihéket akarta felbosszantani, a vége az lesz, hogy mégis valódi nácivá válik.

Hát ez bizony megtörtént, visszavonás ide vagy oda, a szavak olykor maguk is tettek, tanulságnak ez nem utolsó, habár jobb kedve senkinek nem lesz tőle.

Írásom éppen ezért nem azt mondja, hogy nézzünk félre, és pláne nem úgy, mint aki nemi erőszakot lát – egyáltalán, hogy jön ez ide, már elnézést?! Ellenben azt, hogy ha elkezdjük Demeter kijelentéseit valódi kijelentéseknek tekinteni, akkor egyrészt túldimenzionáljuk őket, másrészt beleőrülünk.

Seres és Tisza egy helyen például máris reflektálatlanul átveszi a hatalmi nyelv kifejezéskészletét.

Azt írják: „Bárki építhet idézőjeles »gázkamrát«, az EU által üldözött magyarok és lengyelek egyenlők az akkori zsidókkal” – míg a gázkamra idézőjelben van, az üldözött lengyeleknek és magyaroknak ilyen már nem jutott. Mintha tényleg lennének ilyenek! Biztos vagyok benne, hogy Seres és Tisza sem gondolja így, de a nyelv, amit használnak, hirtelen az agresszor nyelvévé válik, és ezt nem veszik észre. A dilivonat lényegében erre vonatkozik, az értelmezés, a nyelv, a felháborodás reflektálatlanságára. Amihez már tényleg csak annyit fűznék hozzá, hogy az nem működik, kedves László és Kata, hogy az egyik bekezdésben a deportálásokra asszociálunk a dilivonat kifejezésből, aztán kicsivel később meg mi is használni kezdjük, mintha mi sem történt volna („A valódi dilivonatra akkor szállnánk fel…” stb. stb.).

Végezetül az is érdekelne a jövő Demetereire való tekintettel, hogy a Seres és Tisza által annyira óhajtott zsigeri nem kimondását (vö. „már bőven nem jog, hanem kötelesség is”) követi-e újabb lépés az aktív ellenállás felé, akár csak diszkurzív értelemben is, vagy a puszta tagadásban ki is merül a náci retorikával szembeni eszközkészletünk?

Neked ajánljuk