A Magyar Rádió Közalapítvány elnöke, Gellért Kis Gábor egykori MSZP-képviselő a Magyar Rádiónak járó e havi apanázs (650 millió) több mint felét visszatartva mindösszesen 280 mikulás utalásához járult hozzá. Nyilatkozatai szerint ez elegendő fedezet az esedékes járulék- és adóterhekre, a többi meg ráér. Döntését felelősségteljesnek nevezi: indoklása szerint a július végén távozott Kondor Katalin helyére másodjára sem sikerült elnököt választani, viszont a volt vezető által kinevezett Hollós János megerősítéséhez a közalapítványi kuratórium semmisségre hivatkozva nem járult hozzá. Gellért Kis úgymond a helyzet tisztázásáig nem akar ahhoz asszisztálni, hogy esetleg illegitim vezetésnek juttat pénzt.
A rádió körüli, a rendszerváltással másodpercre pontosan egyidős politikai haddelhadd újabb epizódjának vagyunk a tanúi. A különbség a korráb-biakhoz képest az, hogy az egyik fél (momentán a jobboldal) kormányzó korában körültekintőbben erősítette meg rádiós hadállásait, mint előtte bárki. Olyannyira, hogy azok mostanság, a baloldali kormány idején is kitartanak. A kormányerők meg semmit sem tudnak a helyzettel kezdeni, amit mi sem érzékeltet jobban, mint az, hogy első kínjukban Hollós helyébe egy ugyancsak bizonyított, hogy is mondjuk, nemzeti érzelmű szaktársat javasoltak. Pechükre azonban az ellenérdekű B-középnek még ő is büdös volt.
Nem árt világossá tenni: e felhajtás tétje, különösen a médiafogyasztási szokások utóbbi évekbeni átalakulása miatt, valójában egy-másfél órányi adásidő: lényegében a Krónikákra, e máig (főleg vidéken) igen hallgatott politikai hír(?)műsorokra szánt idő-keret. Mondjuk, e "kiválasztottság" meg is látszik a mondott produktumon, amely erőteljesen igyekszik megfelelni a rádióháború ez idő szerinti utolsó győztese, a Fidesz elvárásainak - úgy nagyjából hat-hét éve. Éppen ez az MSZP baja: hogy nem az ő elvárásainak felel meg. Az adófizetők meg várjanak még egy-két parlamenti ciklust, a rádió ráér akkortól közszolgáltatni - tapasztalataink alapján ekképp összegezhető mind a Fidesz, mind az MSZP közszolgálatimédia-stratégiája. E "programok" végrehajtásához mindig találni szakmabelieket, akik persze nyilván küldetésként élik meg ámokfutásaikat.
Ám oktalanság azt feltételezni, hogy a Magyar Rádió csak egy politikai magazinból meg csupa Kondor-Hollós-félékből (és az ellenoldali hasonszőrűekből) áll. De hát a politika, jobb- és baloldalon egyaránt, képtelen ezt fölfogni, holott másfél évtizedük volt rá. Mint ahogyan ennyi idő alatt az is leeshetett volna az ún. szakpolitikusoknak, hogy az a választói tömeg, amely rendre eldönti a voksolásokat (azaz a közélet iránt érdeklődő, de a döntését csak az utolsó napokban meghozó szavazók sokasága), távolról sem díjazza a politikailag kritikátlanul elfogult médiát. Az elmúlt tizenöt év legalábbis ezt mutatja: hiszen de eredményes volt is a Pálffy-féle Híradó vagy a 2002-es választási kampányban a Fideszért tudatos törvénysértést is vállaló "közszolgálati" adások, ugye?
A helyzet persze nem egyszerű: adva van egy kormányoldal, amelynek az előző kurzus néhány kreatúrája ha kell, ha nem, ott tesz keresztbe, ahol tud. (Aminek oka megítélésünk szerint elsősorban nem is a személyes politikai rokonszenvek, hanem a magas poszt megkívánta tehetség és morális tartás hiánya. Minden más ez utóbbiak következménye.) Ezt látjuk például a Nemzeti Banknál, a Legfőbb Ügyészségnél vagy a Magyar Rádiónál. De ha a kormány törekvései (a mostanié, a mindenkorié) arra irányulnak pusztán, hogy a szart fosra cseréljék, és a rádióval történtek ezt sugallják (igaz, a jegybanknál lezajlottak - a Monetáris Tanács bő-vítése - viszont nem), akkor, tisztesség ne essék szólván, mindannyian bekaphatják.
