Orbán és Anti-Orbán

Publicisztika

Azt mondotta nemrég a Grossglockner hőse, hogy most tíz vagy húsz évig Magyarországon is a jobboldal jön, ez az európai trend. Orbán ugyan a világpolitikai csillagállásból jósolt, de lehet egy olyan olvasata is közlésének, hogy tíz, húsz évig én jövök. És tegyük a szívünkre a kezünket: Orbán próféciájának így is van értelme. Hiszen népünk hajlamos a választási kampányt két főillető küzdelmeként látni, a nemzetközi bal- vagy a jobboldal aktuális intellektuális állapota legfeljebb mandinerből hat. És azért jön most Orbán sok időre, mert nincs ellenfél a pályán, mert a legnagyobb lehetséges ellenerő nem találja meg azt a palit, akit kiállíthat ellene a táblára, sőt lassan nem is lesz olyan szervezet, amely egy ilyen személyiséget nemhogy megtalálni, de keresni bírna. Orbán tehát nem azért jönne sok időre, mert a baloldal nem tanulmányozza kellő elmélyültséggel a szociáldemokrácia nagy megújítóinak életművét Kautskytól Anthony Giddens-ig, és mert ennélfogva szellemi vértezete rozsdás, töke fa, hanem mert itthon nincs egy Anti-Orbán.

Azt mondotta nemrég a Grossglockner hőse, hogy most tíz vagy húsz évig Magyarországon is a jobboldal jön, ez az európai trend. Orbán ugyan a világpolitikai csillagállásból jósolt, de lehet egy olyan olvasata is közlésének, hogy tíz, húsz évig én jövök. És tegyük a szívünkre a kezünket: Orbán próféciájának így is van értelme. Hiszen népünk hajlamos a választási kampányt két főillető küzdelmeként látni, a nemzetközi bal- vagy a jobboldal aktuális intellektuális állapota legfeljebb mandinerből hat. És azért jön most Orbán sok időre, mert nincs ellenfél a pályán, mert a legnagyobb lehetséges ellenerő nem találja meg azt a palit, akit kiállíthat ellene a táblára, sőt lassan nem is lesz olyan szervezet, amely egy ilyen személyiséget nemhogy megtalálni, de keresni bírna. Orbán tehát nem azért jönne sok időre, mert a baloldal nem tanulmányozza kellő elmélyültséggel a szociáldemokrácia nagy megújítóinak életművét Kautskytól Anthony Giddens-ig, és mert ennélfogva szellemi vértezete rozsdás, töke fa, hanem mert itthon nincs egy Anti-Orbán.

És persze, jelen állás szerint ez a peckeskedés is indokolt lenne. Indokolt - de azért nem annyira. A demokráciában ilyesfajta űr nem szokott betöltetlenül maradni, és az nagy szégyen lenne hazánkra, ha Orbánon és csapatán kívül évtizedekig egyetlen tehetséges személy sem jelentkezne az állásra. A mind sűrűbben érkező jelek szerint sok szocpárti politikusnak már meg is van a kiszemeltje, a neve Bajnai Gordon. Az elgondolás logikusan hangzik. Ha az MSZP avval akar kampányolni, hogy jó, három évig sok kúrt tettünk, de a végén csak elhárítottuk a válságot és megmentettük a hazát, és látjátok, értünk hozzá, mint ahogy mi mással akarnának, akkor e kampány kabalafigurája leginkább a miniszterelnök lehet. Kétszer, Medgyessyvel és Gyurcsánnyal már bejött az outsourcing, miért ne lehetne harmadszor is így rámenni - legalább az ikszre? (Jönnek más jelek is, Szili Katalin a minap azt nyilatkozta, hogy az MSZP a helyzet reménytelenségére tekintettel ne is állítson miniszterelnök-jelöltet, vagy a listavezetőt ne így próbálják eladni: ennél önsorsrontóbb ötletet még nem hallottunk.)

Bajnai ugyan változatlanul hárít, de hogy valami mégis megmoccanhatott, arra a káderek mozgása lehet jó indikáció. Szigetvári Viktor, a 2006-os kampány agya, Ficsor Ádám és Molnár Csaba a párt felé vették az irányt (az előbbi a magánszférából, utóbbiak a kormányból) - és nem csak a szóbeszéd, de a logika is azt sugallja, hogy a Gyurcsány-árvák a helyet csinálják. Valakinek, valamikorra. Hogy ez a valaki Bajnai lehessen, és a valamikor már 2010, ahhoz nem csak azt kéne megmakkolni, hogy a kormányfő miért döntött mégis amellett, hogy megpróbálja a folytatást (ez talán még menne). De mit keresne Bajnai ennek a szocialista pártnak a választási főalakjaként, és miért vállalná el? Gyurcsány érdemi kormányzásának három éve alatt mindennapos konfliktusban állt saját pártjával, hogy aztán csúnya vereséget szenvedjen tőle; Bajnai csak azért lehetett sikeresebb, mert a párt és a frakció elhitte, hogy őutána csak Orbán jöhet. És még egy apróság. Ha például lapunkat kérné fel az MSZP elnöksége a kormányfőjelöltségre, azelőtt, hogy egyáltalán konsziderálnánk az ajánlatot, ragaszkodnánk egy erőteljes purgáláshoz is, ahhoz, hogy a párt környékén sertepertélő, ne adj' isten magában a pártban szorgoskodó tolvajokat és egyéb gazfickókat érkezésünk előtt a lehető legmesszebb zavarják feltételezett tartózkodási helyünktől. És ki tudná azt szavatolni, hogy ez épp novemberig, a jelölt megnevezésének lehetséges legkésőbbi időpontjáig fog megtörténni? Akkor már inkább 2014 tűnik a legközelebbi csatlakozás kedvező időpontjának: Bajnai azt például sose mondta, hogy sose akar többé kormányfő lenni.

Miközben az is igaz lehet, hogy épkézláb Anti-Orbán híján az MSZP 2010-ben bukhat akkorát, ami után soha többé nem bír feltápászkodni. És az is abszurd lenne, ha az MSZP 2010-ben a B-szereposztással vágna neki a kampánynak. Majdnem olyan abszurd, mint Szili ötlete.

Hogy lehet ebből kijönni? Megjátszani azt a kis esélyt most Bajnaival, és vállalni, hogy ha nem jön be, neki végleg annyi - vagy a 2014-es kambekk reményében elengedni ezt a hajót?

Amikor Tony Blair 1997-ben először nyert választást az Új Munkáspárttal, harmadik éve volt a párt vezetője; és azelőtt, hogy 1994-ben elnökké választották volna, 11 évet húzott le képviselőként, illetve szorgoskodott - agyalt, érvelt, intrikált - az Old Labour korszerűsítésén. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy a hosszú távú, szívós pártmunka, ha az ember miniszterelnökként óhajt érvényesülni, nem megspórolható. Gyurcsány 2004-ben, amikor először lett miniszterelnök, épp ezt akarta tenni: az eredmény ismert. És nem, a szocpárt a következő három hónapban nem fogja kivakarni magát a koszból. Ezt a munkát - ahogy Szigetvári Viktor a minap a Népszabadságban plasztikusan megfogalmazta: a politikai hullák eltakarítását - valakiknek a következő években el kell végeznie.

Bajnai Gordon ostoba lenne, ha most elvállalná a jelöltséget. Komolytalan, ha 2014-ről is letenne.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.