E sorok írója 2010 márciusában arra buzdította a Narancs olvasóit, hogy szavazzanak az LMP-re. A következőkkel érveltem. Szükség van olyan pártra, amely felveszi a harcot az elharapózó korrupció ellen, és ezt az tudja a leghitelesebben megtenni, aki nem volt része a korábbi évek politikájának. (Lásd: Költözzön be a józan ész!, Magyar Narancs, 2010. március 4.) Úgy véltem, hogy meghirdetett elvei alapján az LMP új témákkal tudja gazdagítani a magyar politikát, továbbá a párt túl tud lépni a magyar politika hagyományos megosztottságain, és egyszerre fogja képviselni a liberális demokrácia, a jogállamiság alapértékeit, valamint a politikai megújulást. Nem szívesen láttam volna egy olyan új parlamentet, amelybe csak a Fidesz, az MSZP és a Jobbik kerül be. Biztos voltam abban, hogy a magyar társadalom ennél sokszínűbb, és - különösen az MDF és SZDSZ kiesése utáni vákuumhelyzetben - el fog férni a palettán egy nyugatos zöldpárt. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen politikai erőnek nemcsak társadalmi bázisa lesz, hanem megvan az az aktivistahálózata (a Védegylet, a Critical Mass, a Greenpeace és a természetvédő szervezetek szimpatizánsai révén), amely hatékony szervezetépítést tesz lehetővé. Meggyőzött programjuk komolysága, elkötelezettségük a mélyszegénység és a romaszegregáció leküzdésére, valamint a nemek közötti egyenlőség politikai érvényesítésére. Tetszett, hogy a leharcolt, elfáradt és morálisan részben amortizálódott politikai osztály olyan lelkes amatőrökkel egészül ki, akik idealisták, kreatívak és pozitív gondolkodásúak. Sokak számára az LMP volt a remény pártja.
Most, két és fél évvel a parlamentbe jutás után az ökopárt a megosztottság, a szétesés jeleit mutatja. Látszólag semmi jóvátehetetlen nem történt, mert a párt listájáról ma is bejutna néhány képviselő az Országgyűlésbe. De a lendület megtört. Már régóta nincs arról szó, hogy az LMP lehetne a Fidesz váltópártja. Mi több, a zöldek önálló pólusképző ereje is megkérdőjeleződött. Úgy tűnik, az LMP csak akkor lehet önálló pólus, ha az MSZP és a Fidesz nagykoalícióra lép egymással. Erre azért kevesen tippelnének. Az LMP ma nem a remény pártja. Nem a jövőbe, hanem a múltba néz.
*
A politikai helyzet 2010-hez képest radikálisan megváltozott. Minősített parlamenti többsége birtokában a Fidesz "forradalmat" hirdetett, és sikeres államcsínyt hajtott végre. Vezetői okkupálták az államot, gleichschaltolták a jogállam intézményrendszerét, megerősítették az állam elnyomó funkcióit, és klientúrájuk számára kiszervezték az állam ágazati politikai feladatait. Radikálisan korlátozták a népszavazás és népi kezdeményezés feltételeit, valamint a munkavállalói jogokat. Orbán Viktor kormánya háborút vív a Nyugat ellen, gazdaságpolitikájával fokozza az ország kettészakítottságát, "nemzetegyesítést" hirdet, miközben kizsákmányolja a szegényebb rétegeket, kriminalizálja a hajléktalanokat és elesetteket. Pártállami módszerekkel avatkozik be a piac, a vállalkozás, az oktatás, a kultúra és a magánélet területére, feudális struktúrákat éleszt újjá, gondolkodása atavisztikus, magyarok százezreit üldözi külföldre. Ami eddig normasértés volt, mára az lett a norma.
Lehet gáz a politika
Fotó: Narancs
Emlékszünk még Zuschlag János esetére? A fiatal szocialista parlamenti képviselő úgy manipulálta a pályázati rendszert, hogy számos általa létrehozott pártközeli fantomszervezet részesülhetett a civileknek megítélt támogatásból. Ezzel 70 millió forintos kárt okozott, amiből ötvenmilliót még a tárgyalás során visszafizetett. A szocialisták voltak hatalmon, amikor Zuschlagot a bíróság példásan szigorú börtönbüntetésre ítélte. Vajon ma elképzelhető-e hasonló eljárás vezető fideszes politikussal szemben?
A korrupció 2010 óta állami szintre emelkedett, és korábban elképzelhetetlen, nagyüzemi méretekben zajlik. Az inflációval csak a korrupciós index növekedése tart lépést. Ami például a földügyekben történik, az kimeríti a hatalommal való visszaélés fogalmát. A hatalmon lévők elárulták a köztársaság szellemét, megfélemlítették az állampolgárokat. Minden, amit tesznek, "törvényes", mert a törvényt az önkényhez igazítják. A több mint húsz éven át működő liberális demokráciát felváltotta a "nemzeti együttműködés rendszere". A kettő között az a különbség, hogy míg az előbbinek minden állampolgár alanyi jogon részese volt, addig a NER-nek csak azok lehetnek részesei, akik "készen állnak" az állampárttal való kritikátlan egyetértésre.
Miközben az LMP politikusai nyilvánvalóan észlelik ezeket a jelenségeket - és kiváló parlamenti felszólalásaikban hangot is adnak kritikájuknak -, prioritásaik között az Orbán-rezsim leváltása csak a második helyen szerepel az "ökopolitikai pólus" kiépítéséhez képest. Naivan azt hiszik, hogy e pólus az Orbán-rezsim fennmaradása esetén is kiépíthető lesz. Még mindig úgy tesznek, mintha normális demokráciában élnénk. Pedig a regisztrációs törvény elfogadása óta a helyzet tovább romlott. Az alapjogok szűkítése után a rendszer már nem írható le sem a "többségi demokrácia", se az "illiberális demokrácia", se a "választási demokrácia" fogalmaival. Beléptünk a demokrácia és autokrácia között húzódó szürke zónába: hibrid rezsimben élünk, amelyben bármi megtörténhet, bármely szabály bármikor megváltozhat (beleértve az alaptörvényt és a választási törvényt is), mert nincs jogbiztonság. Az Orbán-rezsim Meciar Szlovákiájával, Tudjman Horvátországával és Iliescu Romániájával mutat hasonlóságot. Szerencsés szomszédaink már a kilencvenes években átestek a demokratikus átmenet e gyermekbetegségén, mi viszont a már kivívott demokrácia után estünk vissza oda.
Az LMP politikusai komolyan veszik parlamenti munkájukat, kiválóak a szakpolitikában (policy), mintaértékű az általuk készített alternatív költségvetés. Többükre nyugodtan rábízható lenne egy-egy tárca vezetése a majdani demokratikus kormányban. Nem veszítették el mozgalmi gyökereiket, ha kell, olyan közterületi akciókat szerveznek, amelyekre egy ország kapja fel a fejét. Csak éppen a politika (politics) nem megy. Igaz, nincs könnyű dolguk, mert a parlamentben cinikus kétharmados massza néz velük szembe. Bekéredzkedtek a Fidesz és a Jobbik közé, beleolvadnak a sűrű, izzadt, macsó közegbe ahelyett, hogy az ülésterem szélére ültek volna, ezzel is jelezve másságukat. De még így is nagyon jó, hogy ott vannak. Egy író barátom szerint az LMP olyan, mint egy osztálykirándulás: a tanulók vidáman beülnek egy buszba, kimennek a zöldbe, sétálnak az erdőben, majd egy tisztáson megeszik a hozott elemózsiát. Van, aki lepkét fog, mások virágot szednek, a többiek látcsővel madarakat néznek. Szimpatikus, civil arcok. Szétszélednek, összejönnek, beszélgetnek. E szinyeis leírás pontosan illik az induló LMP-re. De ez a hangulat rég tovatűnt.
*
Az LMP 2008 őszén alakult, egyéves előkészítő munka után. Az ős-LMP-s alapítók 2007 szeptemberében azért határozták el magukat új párt létrehozására, mert tűrhetetlennek érezték a 2006 őszi utcai erőszakot, a politikai élet hideg polgárháborúba torkolló éles megosztottságát, és a kormány hektikus reformpolitikáját. Az ökopárt alapítói korábban nem érezték szükségét, hogy fellépjenek a szociáldemokrata politikát folytató Medgyessy-kormány és az első Gyurcsány-kormány ellen. Pedig megtehették volna. Csak rajtuk múlt, hogy csatlakoznak-e a Lányi András által 2005-ben alapított Élőlánchoz. Nem tették, sőt tévesnek és elsietettnek tartották Lányi kezdeményezését. A Védegylet tagjaiként ők 2005-ben még a civil politizálást részesítették előnyben, és nagy sikert értek el, amikor a parlament a védegyletes Sólyom Lászlót - fideszes és SZDSZ-es szavazatokkal - köztársasági elnökké választotta. A "lehet más a politika" kifejezést Sólyom használta először akkori kampányában. Az LMP alapítóinak egy része eredetileg "sólyomista" volt, és az elnöknek a miniszterelnökkel szembeni, 2006 őszi fellépése teremtette meg számukra a lelki kondíciókat a pártalakítás gondolatára.
Amikor tehát az LMP "elmúltnyolcévezik" és "elmúlthúszévezik", nem tesz mást, mint reflektálatlanul átveszi a Fidesz által elterjesztett hamis történeti narratívát. A Fidesz számára 2002 igazi hidegzuhany volt, amelyet máig nem tudott feldolgozni. Orbán Viktor biztos volt győzelmében, ám a választásokat, ha szűken is, elvesztette. 2002 új időszámítás kezdetét jelenti a Fidesz számára: innen ered a szocialisták "választási csalásának" fideszes mítosza, és "a haza nem lehet ellenzékben" kirekesztő, a pártot a nemzettel azonosító antidemokratikus retorikája. Ezt követően tűnt el a Fideszből a párton belüli demokrácia. A regisztrációs törvény bevezetése nem érthető meg 2002 sokkja nélkül: a Fidesz most akar "bosszút állni" azokon a szavazókon, akik tíz évvel ezelőtt nem szavaztak rá.
Az LMP viszont a 2006 végétől kibontakozó politikai fordulatból és társadalmi elégedetlenségből merítette identitását - 2002-höz érzelmileg nincs köze. A korai LMP a nyugati zöldekhez hasonlóan azt vallotta, hogy nem a bal- vagy jobboldalon van, hanem elöl halad. Az LMP mai "elmúltnyolcévezése" nem más, mint Orbán Viktor propagandagyőzelme a zöldpárt eredeti identitása fölött. Amikor az LMP "elmúltnyolcévezik", a múltba nézést és az antikommunista retorikát veszi át. Mindazt, ami ellen létrejött.
Ami pedig az "elmúlthúszévezést" illeti, ez megint csak Orbán Viktorhoz kötődik, aki 1989-ben rendszerváltó beszédet mondott, és részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon. Mára azonban Orbán a kommunista korszakkal együtt 1989-es önmagát is kimetszette a magyar történelmi hagyományból, az utána következő korszakot pedig "zavaros évtizedekként" kanonizálta. Attól azonban, hogy Orbán elkeni a "fülkeforradalom" előtti liberális demokrácia néven nevezését, az LMP-nek nem kellene követnie ebben. Orbán "forradalmi" retorikája azért is visszatetsző, mert ő is itt politizált az elmúlt húsz évben, ő a "velünk élő történelem". Leporolta és visszavette Szűröst, Pozsgayt, Szigethyt, Kerényit, Kudlik Júliát és még ki tudja, hány Kádár-kori emblematikus figurát. Schiffer András mégsem Orbánt és körét, hanem Bajnait és társait tekinti "panoptikumi figuráknak". (Ezen az alapon akár önmagát is annak tekinthetné, hiszen utóbbiakkal kezdett politizálni a nyári fák alatt az ifjúszocialista mozgalomban.) A választók számára nem világos, hogy miért foglalkozik a múlttal oly sokat az ifjú párt.
Tisztában vagyok az elmúlt két évtized súlyos problémáival: a gyors privatizációhoz kötődő történelmi felelőtlenséggel, a vadkapitalizmus pusztító társadalmi hatásaival, jelentős rétegek és régiók leszakadásával, az olcsó munkaerőre építő "modernizációs" kísérletek kudarcával, a devizahitelezés igazságtalanságaival. Az átalakulási válságot követő gazdasági növekedés hasznait a rendszer képtelen volt igazságosan elosztani. Az emberek szemében a rendszer nem működött jól, mert nem volt képes tartós felemelkedést, anyagi jólétet biztosítani. Ez azonban nem feledtetheti el velünk, hogy Magyarország történetében először működött a demokrácia, a sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság, a súlyok és ellensúlyok rendszere, az életformák és vallások iránti, alkotmányban biztosított türelem. Először tudott ez a társadalom átmenetileg kiszakadni a politikai hűbérurak fojtogatásából, és intézményesen is csatlakozni az európai demokráciák uniójához. Bizonyos szempontból az elmúlt két évtized elviselhetetlenül nehéz volt, más szempontból viszont a magyar történelem legfényesebb lapjaira kívánkozik. Ebben az országban korábban soha nem volt demokrácia. Ennek befeketítése nem lehet egy demokratikus párt feladata.
*
Ma az LMP a hagyományos pártpolitikai adok-kapok centrumában áll. A közönség nem szereti, ha a politikusok egymás pedigréjével foglalkoznak, az LMP is eredetileg épp ezzel a stílussal kívánt szakítani. Elsikkadni látszik a párt történetének legnagyszerűbb kezdeményezése, amely a munkavállalói és szociális jogok rehabilitálását célozta. A népszavazás kiírására irányuló 2012 tavaszi petíciós kampány nem bizonyult elég erőteljesnek ahhoz, hogy a zöldek átugorják a Fidesz által megemelt népszavazási küszöböt. De ezzel az LMP legalább a társadalomnak üzent. A választók azonban egyre inkább követhetetlennek látják a párt politikáját. A szervezetépítés áldozatul esett a párton belüli hatalmi harcnak. A közvetlen részvételt hirdető párt a parlamentbe jutás után tagfelvételi zárlatot rendelt el, hogy megakadályozza a karrieristák beözönlését. Utána megkönnyítette a tagfelvételt, de akkor már nem nagyon akart jönni senki; 800 fős tagsággal nem lehet váltópárttá, új pólussá válni, mint ahogy az aláírásokat és a kopogtatócédulákat is macerás volt begyűjteni. Létrejött a fából vaskarika: a részvételi demokrácia elitpártja. Az egyik nap meghirdette az Új ellenállást, majd abbahagyta a sikeres akciókat. Korábban az LMP még a Jobbik részvételével is el tudott képzelni "technikai koalíciót" az alkotmányosság helyreállítására, de később deklarálta, hogy sem Gyurcsánnyal, sem az MSZP-vel, sem az Együtt 2014-gyel nem kíván együtt fellépni a választásokon. A Millával és a Szolidaritással szívesen együttműködne, de csak Bajnai nélkül. Az LMP úgy érzi, személyi feltételeket szabhat partnereinek, de ezzel a "körkörös védelemmel" önmagát zárja karanténba. Az ökopárt deklaráltan baloldali érzelmű frakcióvezetője jobbra nyitott, balra zárt politikát folytat. Vajon miért teszi? Politikai meggyőződését felülírják a hatalomtechnikai szempontok? Láttam már ilyet, és akkor sem tetszett.
Így azért nem könnyű.
Schiffer most 19-re lapot húzott. Akkor győzhet, ha a párt szavazóit lecseréli - ami viszont csak a Fidesz váratlan összeomlása esetén következhet be.
