Kirill Haratyjan

Putyin feltámadása

…és ami utána jön

Publicisztika

Az orosz elnök mostanra szemmel láthatóan felélénkült, sőt, ellazult. Már nem kerüli a népet.

Emlékeznek arra, hogyan nézett ki közvetlenül a háború előtt és az első hónapokban? Például az orosz biztonsági tanács emlékezetes február 21-i nyílt ülésén, amikor az ország hatalmi elitjének összes főszereplője kénytelen volt besározni magát, hogy az elnök szándéka szerint hivatalossá tegyék az Ukrajnától elorozott területek státuszát. Érdemes felidézni az abszurd, alpári játszmát, ahogy Putyin Szergej Nariskint, az orosz kémelhárítás főnökét megleckéztette.

Nariskin: Egyetértek Nyikolaj Platonovics (Patrusev, a biztonsági tanács titkára – K. H.) javaslatával, miszerint még egy utolsó esélyt kell adni az – úgymond – nyugati partnereinknek, hogy Kijevet a lehető legrövidebb idő alatt békekötésre és a minszki egyezmények teljesítésére kényszerítsék. Ellenkező esetben nekünk kell meghoznunk azt a döntést, amelyről ma beszélünk.

Putyin: Mit jelent az „ellenkező esetben”? Azt javasolja, hogy kezdjünk tárgyalásokat, vagy hogy ismerjük el a köztársaságok szuverenitását? Beszéljen egyértelműen.

Nariskin: Majd támogatom az elismerést.

Putyin: Majd – vagy most támogatja? Beszéljen egyértelműen, Szergej Jevgenyijevics!

Nariskin: Támogatom a javaslatot…

Putyin: Igen vagy nem? Mondja így.

Nariskin: Így mondom: támogatom a javaslatot, hogy a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok csatlakozzanak az Oroszországi Föderációhoz.

Putyin: Erről nem beszélünk, ezt nem tárgyaljuk. Arról beszélünk, hogy elismerjük-e a függetlenségüket.

Nariskin: Igen. Támogatom a függetlenség elismerésére tett javaslatot.

Putyin: Jól van. Köszönöm, leülhet!

 

A kezdeti félelmek

Világosan látszott: az ülés minden egyes résztvevőjének ki kellett nyilvánítania, hogy támogatja a két terület „függetlenségét”, rá­adásul egységes, egybehangzó megfogalmazásban.

A közvetítés alatt a kamera jó néhányszor megmutatta Putyin jobb kezét: kitartóan dobolt az ujjaival az asztalon. Az arcán is zavarral vegyes ingerültség látszott. De mi volt olyan bonyolult? Mitől kellett félnie? Hogy ezek az alakok majd merészelnek valamivel nem egyetérteni? Miért kellett fogcsikorgatva kikényszeríteni az ülés minden egyes résztvevőjéből, hogy támogatja a két terület „függetlenségét”, ráadásul ugyanabban a megfogalmazásban? Talán mert Putyin ellen összeesküvés készült? S ezért volt a háború elkerülhetetlen? Ez a verzió semmivel sem valószerűbb, mint hogy a Kremlben Putyin hasonmása ül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.