Kirill Haratyjan

Putyin feltámadása

…és ami utána jön

Publicisztika

Az orosz elnök mostanra szemmel láthatóan felélénkült, sőt, ellazult. Már nem kerüli a népet.

Emlékeznek arra, hogyan nézett ki közvetlenül a háború előtt és az első hónapokban? Például az orosz biztonsági tanács emlékezetes február 21-i nyílt ülésén, amikor az ország hatalmi elitjének összes főszereplője kénytelen volt besározni magát, hogy az elnök szándéka szerint hivatalossá tegyék az Ukrajnától elorozott területek státuszát. Érdemes felidézni az abszurd, alpári játszmát, ahogy Putyin Szergej Nariskint, az orosz kémelhárítás főnökét megleckéztette.

Nariskin: Egyetértek Nyikolaj Platonovics (Patrusev, a biztonsági tanács titkára – K. H.) javaslatával, miszerint még egy utolsó esélyt kell adni az – úgymond – nyugati partnereinknek, hogy Kijevet a lehető legrövidebb idő alatt békekötésre és a minszki egyezmények teljesítésére kényszerítsék. Ellenkező esetben nekünk kell meghoznunk azt a döntést, amelyről ma beszélünk.

Putyin: Mit jelent az „ellenkező esetben”? Azt javasolja, hogy kezdjünk tárgyalásokat, vagy hogy ismerjük el a köztársaságok szuverenitását? Beszéljen egyértelműen.

Nariskin: Majd támogatom az elismerést.

Putyin: Majd – vagy most támogatja? Beszéljen egyértelműen, Szergej Jevgenyijevics!

Nariskin: Támogatom a javaslatot…

Putyin: Igen vagy nem? Mondja így.

Nariskin: Így mondom: támogatom a javaslatot, hogy a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok csatlakozzanak az Oroszországi Föderációhoz.

Putyin: Erről nem beszélünk, ezt nem tárgyaljuk. Arról beszélünk, hogy elismerjük-e a függetlenségüket.

Nariskin: Igen. Támogatom a függetlenség elismerésére tett javaslatot.

Putyin: Jól van. Köszönöm, leülhet!

 

A kezdeti félelmek

Világosan látszott: az ülés minden egyes résztvevőjének ki kellett nyilvánítania, hogy támogatja a két terület „függetlenségét”, rá­adásul egységes, egybehangzó megfogalmazásban.

A közvetítés alatt a kamera jó néhányszor megmutatta Putyin jobb kezét: kitartóan dobolt az ujjaival az asztalon. Az arcán is zavarral vegyes ingerültség látszott. De mi volt olyan bonyolult? Mitől kellett félnie? Hogy ezek az alakok majd merészelnek valamivel nem egyetérteni? Miért kellett fogcsikorgatva kikényszeríteni az ülés minden egyes résztvevőjéből, hogy támogatja a két terület „függetlenségét”, ráadásul ugyanabban a megfogalmazásban? Talán mert Putyin ellen összeesküvés készült? S ezért volt a háború elkerülhetetlen? Ez a verzió semmivel sem valószerűbb, mint hogy a Kremlben Putyin hasonmása ül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.