Párisi Nagyirodaház (A Divatcsarnok sorsáról)

  • Somlyódy Nóra
  • 2006. november 16.

Publicisztika

A város igényeire érzékeny, nem rövid távon hasznot csiholó ingatlanfejlesztőnek mutatkozott az Orco csoport, amikor a nyáron előállt budapesti terveivel: minőségi építészetet, világsztárokat hoz Budapestre, mozgalmas formákat a kockamonotóniába, színt a szürke tengerbe...

A város igényeire érzékeny, nem rövid távon hasznot csiholó ingatlanfejlesztőnek mutatkozott az Orco csoport, amikor a nyáron előállt budapesti terveivel: minőségi építészetet, világsztárokat hoz Budapestre, mozgalmas formákat a kockamonotóniába, színt a szürke tengerbe... Bevásárolt műemlékből, belvárosi és periferikus ingatlanokból egyaránt.

Beszéltünk a Divatcsarnokra, a Tőzsdepalotára, a Szervita téri garázsépület helyére és a Duna Plaza közelében tervezett épületeiről (Sej, Nagyabonyban - Sztárépítészek és toronyházak Budapesten, Magyar Narancs, 2006. július 20.). Építészt, hatóságot egyaránt lenyűgöztek Hani Rashid tervei a kecses, beszédes formákból alkotott, csillogó ezüstös bőrbe öltöztetett magasházra. Már-már vitának nevezhető diskurzust gerjesztett Zaha Hadid kristálya a belvárosban; miközben a szakma kihúzta magát és megigazította a nyakkendőjét: vagyunk valakik, ha a nagyasszony arra méltatott, hogy közbeiktasson egy budapesti megállót London, Dubai és New York között. Sok félresikerült beruházás után úgy tűnt, hogy van egy másik fejlesztői stratégia, amiben ténylegesen fontos az építészeti érték - sőt, olybá tűnt, erre az építészek is fogadókészek.

A két leendő luxusáruház, a Tőzsdepalota és a Divatcsarnok - utóbbi újból Párisi Nagyáruház néven - már be is vette magát a hatósági engedélyeztetés tekervényes útvesztőjébe. De az első górcső előhúzásakor gellert kapott a Budapesten lábukat megvető fejlesztőktől szokatlan, közérzékeny mentalitás. A nyári műemléki tervtanácson ugyanis nem aratott osztatlan sikert a Divatcsarnok, amit Manuelle Gautrand és Tiba János irodáinak tervei alapján, a tetőn terasszá bontakozó, narancsszínű szövet járt volna át. Bár az épületet annak rendje és módja szerint felújították volna, a forgalom bonyolításához egy mozgólépcsőt készültek beilleszteni az Andrássy úti homlokzat mögé. Ez a gondolat nem győzte meg a tervtanácsot, ugyanis az eredeti födémek átlyukasztásával az épület térrendszerét látták megbomlani. Így átgondolásra javasolták a kérdést.

Mire a francia tervező megbántódott, a beruházó pedig magába nézett, nyilván számolt is - amit a bevásárláskor feltehetőleg nem tett meg kellő alapossággal -, és arra jutott, túl nagy ár ez neki. Olyanynyira elgondolkodott, hogy másnap tetőteraszostul, narancsos gomolygásostul fiókba tette az áruházat, és húzott egy vonalat: márpedig a Divatcsarnokból irodaház lesz.

Hogy az első szint hozzáférhető marad, csekély vigasz ma, ha az ötéves hercehurcára gondolunk: milyen új közfunkciót kaphatna a tiszti kaszinóból startolt szocialista áruház, a Budapest nagyságát megéneklő Lotz-freskóval, egyedülálló ívelt vasbeton homlokzati szerkezettel, Zsolnay-díszítőelemekkel és Róth-üvegablakokkal, klasszikus áruházi struktúrával és a magaslati korcsolyapálya mítoszával megáldott épület ("szinte városi tér" - mondta róla egy építészettörténész)? Az állam szerepe a szerencsétlenkedésben merült ki: miután Medgyessy Péter ötletére megvásárolta az ingatlant a Centrum Rt.-től, és Guggenheim Múzeumról álmodott, rájött, nem tudja felújítani, s inkább túlad rajta (akkor a Guggenheimnek sem ment éppen jól). Aztán mégis összekapta magát, és a hajléktalan Építészeti Múzeum otthonaként vagy zenecsarnokként is el tudta volna képzelni. Míg aztán egy évvel ezelőtt megvonta a vállát és eladta.

Az áruház gondolatára sem állt mindenkinek helyre a lelki egyensúlya, de vitathatatlan, hogy nincs jobb funkció az eredetinél. Az újból puccosodó Andrássy úton helye lett volna egy igényes áruháznak - egyébként pedig bárminek, ami újból bejárhatóvá, a köz számára hozzáférhetővé teszi ezt a páratlan épületet.

Neked ajánljuk