Hétfőn az Országgyűlés a szocialisták (+ négy független MDF-tag és egy szabad demokrata) szavazataival nem függesztette föl Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát. Jól tette!
A két képviselőt tehát nem hallgathatja ki az ügyészség gyanúsítottként. A vádhatóság ugyan nem közölte, hogy miért kérte Dávidék kiadását, de az MTI máig cáfolatlan nyári értesülései szerint személyes adattal visszaélés és kényszerítés bűntettének gyanúja miatt. Vagyis közvádas ügyben - márpedig az eddigi gyakorlat szerint ilyenkor az Országgyűlés nem tartja fönt a képviselői védettséget. Most mégis: vajon miért?
A mentelmi jog intézménye mindenekelőtt azt biztosítja a képviselőnek, hogy zavartalanul dolgozhasson a közért, és például kijelentései, véleménye miatt ne rángathassák feszt bíróságra. Az egyik kérdés tehát az, hogy Dávid Ibolya (és Herényi Károly) tette az immunitási körön kívül esett-e?
Az MDF tavalyi elnökválasztása előtt robbant ki az adatgyűjtési-lehallgatási botrány, ami - mint utóbb kiderült - csupán epizódja volt az UD Zrt.-ügynek. A következők történtek. Miután a kormányzat gyanút fogott, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egyes tagjai nemcsak törvényes feletteseiknek, hanem "külsősöknek" is jelentenek, a számára megbízható Laborc Sándort állította a hivatal élére. Laborcék a múlt nyáron elküldték néhány olyan dolgozójukat, akikről azt gyanították, hogy informálják azt a biztonsági céget, amelyet az Orbán-kormány idején helyzetbe hozott volt szakszolgálatosok (az egykori III/III-as ügyosztály hivatali alkalmazottai) működtettek, és jó viszonyt ápolt fideszes politikusokkal. Az UD Zrt. elleni akció része volt a cégvezetők (szabályos) lehallgatása. Az egyik telefonbeszélgetés során egyikük a cég kiemelt partnerét, Csányi Sándor OTP-vezért arról tájékoztatta, hogy azzal keresték meg őket, "dolgozzanak rá" Dávid Ibolyára, szerezzenek róla "terhelőket", így segítve pártbéli riválisát, Almássy Kornélt a pártelnök-választási harcban.
Ez a hangfelvétel hogy, hogy nem, eljutott Dávidhoz, aki azt előbb lejátszotta az elnökségnek és a parlamenti frakciónak, majd fölkereste Csányit, illetve tanácsadójának, Somogyi Zoltánnak a jelenlétében találkozott az Almássyt képviselő Giró-Szász Andrással, a Századvég Alapítvány vezetőjével. Almássyval Herényi beszélt. Dávid ezt követően sajtótájékoztatón ismertette a CD tartalmát, de neveket nem említett. A elnökjelölő választmányi ülés napján Almássy nemcsak visszalépett, de híveit Dávid politikájának a támogatására szólította föl. Dávid Ibolya a politikai manőverek és a nyilvánosság riadóztatása mellett jogi megoldást is keresett: bejelentést tett a legfőbb ügyésznek.
Ezek után vajon a parlamenti többség indokolhatná-e azzal a mentelmi jog fenntartását, hogy Dávid Ibolya nem lépett túl azon lehetőségeken, amiket a vonatkozó jogszabály biztosít neki? Vajon Almássy feltételezett visszaléptetése beleérthető-e a képviselői tevékenységbe?
Nemigen.
De a történet itt nem ért véget.
Az ügyészség ugyanis nem talált vizsgálnivalót a mellékelt hanganyagban; amikor Dávid ezt megpanaszolta, a panaszt is elutasították. (A főügyészség épp három nappal az után hajtotta el a pártelnököt, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság följelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben.) Azt tehát, hogy volt-e bármiféle "rádolgozás" Dávidra, egyetlen nyomozó szerv sem vizsgálta. Meggyanúsította viszont az ügyészség Dávidot és Herényit (Almássy és Csányi följelentése után), mégpedig kényszerítéssel (ha Almássy nem lép vissza, nyilvánosságra hozzák a felvételeket); és ráadásul úgy, hogy az ő verziójukra egyből gyanúsítotti meghallgatás keretében volt - lett volna - kíváncsi.
Hárítás a CD-felvétel tisztázásában, sietség a két pártvezető elleni vizsgálat elindításában. Eközben a történtek fideszes és Almássy-féle interpretációja odáig jutott, hogy az UD-ügy voltaképpen provokáció. Így nyilván az a beszélgetés is az, aminek a valódiságát a két érintett (az UD-vezér és a bankelnök) is elismerte.
Valóban, a két képviselő mentelmi jogának fenntartását politikai szempontok indokolták: a jog szerint másként kellett volna tenni. És valóban, mélységesen helytelenítjük, ha a kialakult joggyakorlatot - közvádas ügyekben a parlament mindig kiadja a meggyanúsított képviselőt - politikai szempontok felülírják. De ebben látni Dávidék mentelmi ügyének lényegét csak féligazság lenne. A joguralom akkor is sérült, amikor az ügyészség semmitmondó indokokkal zárt pillanatok alatt le egy politikailag kényes ügyet, majd figyelmét e sebtiben lezárt, ám felette gyanús ügy kárvallottjai felé fordította. Ebben a történetben a vádhatóság lépett először a lejtőre, s keverte magát a politikai elfogultság látszatába. Aligha tudunk ennél nyugtalanítóbb dolgot elképzelni.
