Sok kicsi nem megy semmire

Miért baj, hogy Magyarországon a pénzkölcsönzés engedélyköteles?

Nagy élvezettel olvasom a hülye törvényeket gyűjtő weboldalt, a dumblaws.com-ot. Kiderül belőle például, hogy Ausztráliában ok­leveles villanyszerelői szakképzettség kell ahhoz, hogy a hatóságok rosszallása nélkül cserélhessünk ki egy villanykörtét. Alabamában halálbüntetés fenyegeti azt, aki egy vasúti sínt meg merészel sózni. Ez az írás nem minősül jogi tanácsnak, ezért jelen sorok írója nem vállal felelősséget azért, ha valaki önmaga szórakoztatása végett Tombstone-ban fogatlanul rámosolyog valakire, hogy jól megbüntessék.

Vajon a honi törvények közül melyik lenne méltó a dumblaws.com megtisztelő figyelmére?

Van a magyar gazdasági jogban egy olyan szabály, amely megakadályozza a vállalkozások hatékony finanszírozását. Gondoskodik arról is, hogy a magyar bankrendszer ne tudjon kilábalni a válságból, és így a hitelezési hajlandósága alacsony maradjon, ami a teljes magyar gazdaság fejlődését visszafogja. És ez még nem minden. A jogszabály arra is alkalmas, hogy Magyarországot elzárja a világ egyik leggyorsabban fejlődő iparágától, amely képes lenne arra, hogy csökkentse a hazai vállalkozások finanszírozási költségét, és növelje a lehetőségeiket új források bevonására.

Ez a jogszabály azt mondja ki, hogy Magyarországon a pénzkölcsönnyújtás engedélyköteles.

Precízebben: a hitelintézeti törvény alapján Magyarország területén az üzletszerűen végzett hitel és pénzkölcsön nyújtása engedélyköteles.

Ez első olvasásra nem tűnik vérlázítónak: aki üzletszerűen kölcsönöket nyújt, az váltsa ki az ehhez szükséges (legalább pénzügyi vállalkozási) engedélyt. A probléma az apró betűs részben van. A hitelintézeti törvény alapján a pénzkölcsönnyújtás ugyanis nemcsak a kölcsön folyósítását jelenti (amit a szó szótári jelentése alapján várnánk), hanem a hitelképesség vizsgálatát, a szerződés előkészítését, a folyósított kölcsön nyilvántartását, figyelemmel kísérését, ellenőrzését és behajtását is.

A pénzkölcsönnyújtás továbbá akkor engedélyköteles, ha azt üzletszerűen szeretnénk végezni. Márpedig a hitelintézeti törvény és a Magyar Nemzeti Bank mint a pénzügyi intézmények felügyeletét végző hatóság állásfog­lalásai szerint a pénzkölcsönnyújtás mindig üzletszerű, ha több mint egy ügyletet kötünk, kivéve, ha az összes későbbi ügylet minden eleme már az első ügylet megkötésénél ismert (ami nem túl életszerű).

Hogy megértsük, milyen hatást jelent a gazdaságban a fenti jogszabály, nézzük meg néhány gyakorlati alkalmazását.

Miért nem hiteleznek a bankok?

A 2008-as pénzügyi válság és az azt követő recesszió súlyos problémákat okozott a bankrendszerben. Sok vállalkozás tönkrement, sok ember vesztette el az állását, és ezért számos kölcsönt nem sikerült visszafizetni. Ezek a nem teljesítő kölcsönök veszteséget okoznak a bankoknak. A bankok számára előírják, hogy a kölcsönállományuk függvényében mennyi tőkét (azaz a tulajdonosok által a banknak véglegesen átadott pénzt) tartsanak fenn. Ha a kölcsönállomány romlik, akkor a tőkemegfelelési mutatók is romlanak. Ebben az esetben a bank két dolgot tehet: tőkét emel vagy a portfólióját csökkenti. A tőkeemelés nem könnyű, ehhez meg kell győznie a jelenlegi tulajdonosait vagy egy új befektetőt arról, hogy a bank az elvárt profitot teljesíteni fogja, ami a mai környezetben nagy kihívást jelent. Marad a portfólió csökkentése, amely a nem teljesítő portfólió eladását és a hitelezés visszafogását jelenti. Magyarországon ehhez még az is hozzájárul, hogy az úgynevezett bankadót (többek között) a portfólió mérete alapján vetik ki, azaz Magyarország kifejezetten bünteti a hitelezést, különös tekintettel arra, hogy a bank­adót a nem teljesítő portfólióra is kivetik.

Nyugat-Európában a fenti jelenség nagyszámú portfólióeladást indított. A nem teljesítő portfólió eladása a bankoknál erőforrásokat szabadít fel. Nem szükséges például, hogy a banki személyzet nagy része a nem fizető adósokkal küzdjön. Még jelentősebb hatása a portfólió eladásának, hogy az tőkét is felszabadít, amelynek segítségével a bank újraindíthatja a hitelezést. A kölcsönportfóliók felvásárlására főleg olyan intézmények szakosodtak, amelyeknek nem kell tőkemegfelelési mutatókat teljesíteniük. Ezek az intézmények jelentős árengedménnyel vásárolnak nem teljesítő kölcsönöket, és megkísérlik azokat behajtani. Így mindenki jól jár: a bankrendszer megszabadul az őt béklyóként lekötő nem teljesítő portfóliótól, és azzal foglalkozik, amihez leginkább ért: kölcsönöket helyez ki.

Magyarországon ez nem történt meg. Miért? Mint fent láttuk, a portfóliók iránt érdeklődők nem bankok, azaz nincs kölcsönnyújtásra engedélyük. Azt is láttuk, hogy egy kölcsön nyilvántartása és behajtása is engedélyköteles, azaz ezt nem is tehetik meg. Magyarországon a bankok továbbra is nyögik a nem teljesítő állományukat, és ez még hosszú évtizedekig visszafogja a gazdasági növekedést. Mivel a gazdasági szereplők elsősorban banki finanszírozásra támaszkodnak, ez a teljes nemzetgazdaság szempontjából káros. Míg máshol sorban állnak a vevők a portfóliókért, Magyarországon közpénzből hozták létre a MARK Zrt.-t abból a célból, hogy a bankokat megtisztítsa a nem teljesítő portfóliójuktól. Erre a MARK Zrt.-nek a legutóbbi éves beszámolója alapján úgy 21 milliárd forintja van. A Magyar Nemzeti Bank 2015. májusi stabilitási jelentése szerint a vállalatok 90 napon túli késedelmes kölcsöneinek állománya kb. 1000 mil­liárd forint (!), a háztartási hiteleké pedig körülbelül még egyszer ennyi.

A FinTech iparág vergődése

Az Airbnb oldalán a nyaralásunk alatt kiadhatjuk lakásunkat. Az Uberen közvetlenül talál egymásra az utas és a taxis, nincs szükség drága diszpécserhálózatra. Mint az Airbnb a szállodai szolgáltatásban, az Uber a taxizásban, a pénzügyi világban is hódít a sharing economy, az a jelenség, hogy internetes megoldások segítségével a kereslet és a kínálat közvetlenül megtalálja egymást. A sharing economy előnye, hogy a közvetítők kiiktatásával hatékonyabban (olcsóbban) lehet ügyleteket végezni, és az eszközök kihasználása javul. A pénzügyi világban sincs ez másként. A klasszikus modell, amelyet a hitelintézeti törvény szabályoz, úgy működik, hogy a betétesek a bankba befizetik a megtakarításaikat, a bank pedig ebből kölcsönöket nyújt. A dinamikusan fejlődő FinTech (azaz a financial technology) megoldásai azonban a bankot ki tudják kapcsolni ebből a rendszerből. Íme néhány példa a lehetőségekre.

Frans Olivier és két barátja gyakorlott halászok. Elhatározzák, hogy Dél-Afrikában létrehoznak egy halászokból álló közösséget, hogy a helyi erőforrásokat gazdaságosan és fenntartható módon tudják kiaknázni. Fransnak 100 ezer fontra van ehhez szüksége. Készít egy üzleti tervet, feltölti a Crowdcube.com-ra, és várja, hogy összejöjjön a kezdő tőkéje. A Crowd­cube-on az érdeklődők megnézhetik Frans videóját, üzleti tervét, és feltehetik neki a kérdéseiket. Akit meggyőzött a terv, bármilyen kis összeget befektethet az üzletbe. Jelenleg Frans a szükséges induló tőke 34 százalékát gyűjtötte össze. Amint megvan a teljes tőke, a befektetők közvetlenül fizetnek Fransnak, a Crowdcube pedig levonja a közvetítési díját. A Crowdcube-ot crowdfundingnak hívják, mert lehetővé teszi, hogy magánbefektetők (azaz a horda) finanszírozzon egy üzleti lehetőséget, egy társadalmilag hasznos ügyet, vagy bármi mást.

Lara Miller a Chicagói Egyetemen tanult divattervezést. A sajtó felkapta a terveit, és rövid időn belül záporozni kezdtek a megrendelések. Nem voltak illúziói, hogy milyen választ kapott volna, ha friss diplomásként, hiteltörténet és fedezet nélkül betévedett volna a Citibank chicagói fiókjába. Ekkor hallott a prosper.comról, ahol maga tudja közzétenni a hitelkérelmét, és bárki adhat neki kis összegű kölcsönöket. Lara perceken belül nyolc ajánlatot kapott. Ahogy nőtt a sikeresen visszafizetett kölcsönei száma, úgy lett egyre több hitelezője, egyre kevesebb kamatért. A prosper.com egy peer-to-peer lending cég, ami azt jelenti, hogy lehetővé teszi, hogy az emberek közvetlenül egymásnak adjanak kölcsönt. Látszik tehát, hogy bármilyen finanszírozási igény megoldható, akár tőkéről, akár kölcsönről van szó. Mégis, felmerül a kérdés: vajon miként pótolhatják a közösségi finanszírozási rendszerek a bankok hitelvizs­gálatát, hogyan szűrhetik ki a csalókat? A megoldás itt is a közösségre épül. A hitelfelvevő vagy finanszírozó korábbi tranzakciói látha­tóak maradnak, így sok sikeres finanszírozás után a közösség bizalma növekszik benne, és egyre nagyobb összegeket tud igénybe venni. Van olyan közösségi finanszírozási oldal is, ahol egy professzionális vezető befektető mellé lehet csak beszállni, aki alapos átvilágítást végez, és ennek az eredményét a többiekkel is megosztja.

Magyarország azonban nem részesül a FinTech által nyújtott előnyökből. Magyarországon a FinTech vállalkozások folytatása, mint a fenti crowdfunding és peer to peer lending, bűncselekmény. Ezek egy része a fenti köl­csön­nyújtási tilalom áldozatai, mások tiltott befektetési szolgáltatásnak, esetleg pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülnek. Az ilyen tevékenységet folytatók három évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak, továbbá a Magyar Nemzeti Bank kétmilliárd forintig terjedő bírsággal sújthatja őket.

Groteszk, hogy a magyar vállalkozások a banki monopólium miatt csak pénzügyi intézményhez fordulhatnak kölcsönért, amelyek viszont a fent vázolt okok miatt visszafogják a hitelezést.

De miért nem igényelnek a FinTech vállalkozások engedélyt? Egy pénzügyi intézményi engedély rendkívül költséges. Hogy mennyire, az attól függ, hogy milyen tevékenységre szeretnénk engedélyt kérni. Ha egy olyan vállalkozást szeretnénk engedélyeztetni, amely jogosult kölcsönt nyújtani, és saját fizetési rendszere is van, a minimális kezdő tőke ötszázmillió forint. Ez azonban csak a kezdet. Az egyre bonyolultabbá váló pénzügyi szabályozás olyan költségeket okoz, amelyek már a legnagyobb bankoknak is komoly problémát jelentenek. A pénzügyi szervezeteknek bonyolult informatikai rendszereket kell vásárolni, és számos pénzügyi és jogi szakembert kell felvenni, akik a jogszabályoknak való megfelelésért felelnek. Egy kezdő FinTech cég ezeket nem tudja megfizetni.

A gazdaság fejlődésének és bővülésének záloga a hatékony tőkeallokáció, azaz annak a megvalósítása, hogy a megtakarítók pénzéből a vállalkozások a legnagyobb értéket hozzák létre. Nem állítom, hogy a közösségi finanszírozás minden esetben hatékonyabb, mint a bankrendszer, de ennek eldöntésére a piac alkalmasabb, mint a bürokraták.

 

A szabályozás értelmetlen

A bankokat világszerte azért vetik alá szigorú szabályozásnak, mert pénzügyileg sérülékenyek. A bankok alapvető üzleti tevékenysége abból áll, hogy a betétesektől betéteket gyűjtenek, és ezeket kölcsönként kihelyezik. A hitelfelvevőktől kapott kamat és a betéteseknek adott kamat különbsége a bank haszna. A bank azért sérülékeny, mert a betétesek bármikor visszakérhetik a betétüket, a bank azonban a kölcsönöket több évre (vagy akár évtizedre) kihelyezi. Ha túl sok betétes kéri vissza a pénzét, a bank fizetésképtelen lesz. Ezért követelik meg a bankoktól, hogy jelentős tőkepufferrel rendelkezzenek. Látszik azonban, hogy a veszély nem a hitelezésből, hanem a betétgyűjtésből adódik. Ha a bank fizetésképtelen, a bank hitelfelvevőit ez nem érinti, mert ők már megkapták a pénzüket. A kölcsönnyújtás (a betétgyűjtéstől eltérően) nem indokolja tehát a szigorú szabályozást. Az EU szabályozása ennek megfelelően csak a betétgyűjtő intézményekre terjed ki. A 2013-as adatok alapján a vállalati pénzkölcsönnyújtás nem engedélyköteles például Belgiumban, Dániában, Finnországban, Írországban, Hollandiában és Spanyolországban. Természetesen nem azt állítom, hogy a kölcsönnyújtást semmilyen szabályozásnak nem szabad alávetni. Valószínűleg értelmes vitát lehet folytatni sok kérdésről, ideértve a fogyasztók és a befektetők védelmét is. A teljes banki monopólium azonban megalapozza a Magyarország legkárosabb gazdasági jogszabályának járó előkelő helyezését. Várom közzétételét a dumblaws.com-on.

A szerző ügyvéd.